nlc.hu
Szex
Ez a titka a párjukat megcsalók nagy részének

Ez a titka a párjukat megcsalók nagy részének

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a megcsaló felek kétharmada továbbra is rendszeres szexuális kapcsolatot létesít partnerével, miközben mással is együtt vannak.

Az Illicit Encounters nevű weboldal megkérdezett a felhasználók közül ezret, és ennek alapján állapította meg a fent leírtakat. A résztvevők mindössze 15%-a állította, hogy teljesen leállt a másikkal való szexszel, mikor elkezdett félrelépni. A megkérdezettek ötöde (21%) kevesebbszer bújt ágyba partnerével, míg 64% a szokásos szexuális életét élte a másikkal.

Jelenet az Egy nimfomániás naplója c. filmből

A megcsalók egyharmada (33%) azt állította, hogy azért tartja fenn a szokásos szexuális rutint, hogy elkerülje a másik gyanakvását, míg közel felük (41%) azt mondta, hogy azóta, mióta szeretőt tart, eredeti partnerével is többet szexel, mert nagyobb lett a szexuális étvágya. Háromnegyedük (74%) számára a szex a szeretővel jobb, mint a legális partnerrel.

Christian Grant, a llicitEncounters.com szóvivője ezt nyilatkozta: „Az új kutatások azt mutatják, hogy az emberek azért lépnek félre általában, mert új izgalmakra vágynak. Valószínűleg szexuális kapcsolatban állnak házastársukkal vagy partnerükkel, de az már kissé unalmas és rutinszerű. Ezek az emberek a félrelépések izgalmának köszönhetően jobb szeretők lesznek, de nemcsak azzal, akikkel megcsalják partnereiket, hanem legális partnereikkel is.”

Yahoo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top