Friedrich Karl Forberg (1770-1848), a tekintélyes német filozófus, klasszika-filológus és humanista, a jénai egyetem professzora, a világhírű Johann Gottlieb Fichte egyik közvetlen munkatársa, a legobskúrusabb antik szövegek ismerője és értő olvasója, egyszóval ez a kiváló filosz valószínűleg nem sejtette, hogy egy nap majd egy népszerű pornókiadványhoz fogja adni a nevét. Igaz, ez már jóval a halála után történt, úgyhogy vélhetően nem is zavarta annyira.
Forberg a jénai évek után, azaz 1807-től végleg felhagyott a filozófiával, hogy teljesen az irodalomnak szentelje az életét; Coburgba költözött, ahol a könyvtárban szeretett görög és római szerzőit tanulmányozta egész álló nap. Itt fedezte fel egy itáliai reneszánsz költő, bizonyos Antonio Beccadelli 1425-ben megjelent botránykönyvét, a nagy antik elődök modorában fogant erotikus epigrammákat tartalmazó Hermaphroditust, amelynek példányaiból pár száz évvel korábban már több máglyát is raktak Ferrara, Bologna és Milánó terein az erkölcsös irodalombarátok – tehát volt némi reputációja az akadémikus közegen kívül is. Forberg bőséges és alapos kommentárokkal látta el a pornográf epigrammagyűjteményt, majd ezen belelkesülve a Beccadellire is ható vagy egyszerűen csak a hasonló témákat feldolgozó antik szerzők erotikus/szexuális tartalmú írásait kezdte tanulmányozni, rendszerezni, illetve saját magyarázataival kiegészíteni.
Ebből a gigászi munkából született meg aztán 1824-ben a nagy mű, az ókori szex legátfogóbb antológiája, a De figuris Veneris, amelyben Szapphó, Ovidius, Hérodotosz, Tacitus, Juvenalis és még egy sor művész és gondolkodó szövegeiből ismerkedhetünk meg igen mélyrehatóan olyan fontos témákkal, mint a közösülés, az anális szex, a felláció, a maszturbáció, az orális szex, a leszbikus szerelem, az állatszex és persze nem utolsósorban a csoportos szex. Hát, hiába, elvégre Forberg is a felvilágosodás korának gyermeke volt.
A De figuris Veneris borítója
A De Figuris Venerist később több nyelvre is lefordították, de persze leginkább a Forberghez hasonló szobatudósok forgatták nagy érdeklődéssel, és nem a különféle változatos és kellemes perverziókra kíváncsi tömegek. Egészen addig, amíg 1906-ban, majdnem hatvan évvel a szerző halála után meg nem jelent egy egészen speciális verzió Franciaországban, amelyet a kor sokat foglalkoztatott illusztrátorának, Édouard-Henri Avrilnak a képei díszítettek. A művész pedig szerencsére tökéletesen érezte, hogy hogyan lehet a legkönnyebben megszerettetni az antik világ örök klasszikusait és elfeledett gyöngyszemeit a századforduló emberével: természetesen az olvasó arcába tolt, látványos genitáliákkal és önfeledt, gátlástalan szexszel.
Szapphó a napi rutin közben
Avril illusztrációin a középkor előtti Európa gyakorlatilag egy véget nem érő orgia, amelyben Hadrianus császár hátulról gyömöszöli az ifjú Antoniust (a háttérben a baljóslatúan hömpölygő Nílussal), a hangszerébe kapaszkodó Szapphó Leszbosz szigetén szórakozik egy közeli barátnőjével és néhány hableánnyal, egy pár Pompejiben éppen a Vezúv kitörésekor adja át magát az élvezeteknek, egy görög férfi pedig egy (remélhetőleg nagykorú) kecskét szodomizál. De hát miért is fogta volna vissza magát, ha egyszer erről szóltak (nagyjából) a szövegek?
A biztonság kedvéért a szerkesztők még kiegészítették a könyvet 90 darab szexuális pozíció részletes leírásával is, és bár igen diszkréten árusították, azért szép sikert aratott a klasszikus műveltségre szomjazó, jobb társaságok köreiben. Meg persze azokéban, akiket érdekelt, hogy mit csinál két férfi egymással a hálószobában, ilyen képek ugyanis még fű alatt se nagyon terjedtek akkoriban. A néhai Friedrich Karl Forberg professzor úr talán nem lett a német idealizmus Hegelhez, Schellinghez vagy Fichtéhez hasonló nagy alakja, de művével egy fél ország szexuális életét pezsdítette fel a századfordulón, ami nem csekélység.
Képek: Wikipédia
