A belgiumi Liège városában található Szent Pál-katedrálist a 10. században alapították, majd az eredetileg román stílusú épület az évszázadok során kapott némi gótikus ráncfelvarrást, a francia forradalom, illetve a Szent Lambert-katedrális pusztulása után pedig egyházmegyei központtá és a tartomány egyik fontos intézményévé emelkedett az egykori káptalantemplom. Szóval a Szent Pálnak a 19. század közepén már komoly történelme és rangja volt (sőt, még egy tornyot is felhúztak rá, amivel korábban nem büszkélkedhetett), így érthető, hogy az egyház még egy szépen megdizájnolt szószékkel is fel óhajtotta dobni az enteriőrt.
A szószék
A neves antwerpeni művészcsaládból származó Joseph Geefs kapta a megbízást, hogy öntse hófehér márványba a vallás győzelmét a gonosz felett, a szobrász pedig pazarul, noha kissé zavarba ejtő eredménnyel oldotta meg a feladatot. A csodásan faragott, monumentális pulpitust díszítő L’ange du mal (A gonosz angyala) néven is ismert alkotás, ami 1842-ben készült el, egy karcsú, izmos, kissé melankolikus és feltűnően jóképű, amúgy csaknem teljesen meztelen fiatalembert ábrázolt, a hátán hatalmas denevérszárnyakkal, és gyakorlatilag egyszerre testesítette meg a fokozhatatlan antik szépségideált és a romantika vonzódását a bukott, elátkozott hősökhöz (és konkrétan magához Luciferhez), vagyis egyszerűbben fogalmazva: túlságosan szexi volt, akár egy szárnyas Adonisz.
L’ange du mal
Az ugyan nem árt, ha a gonoszban, a megkísértésben van valami vonzó, de Liège-ben többen úgy vélték, hogy ez azért már talán túlzás, és ennyire még a sötét oldal sem lehet csábító. A székesegyház vezetői szerint az ördög túlságosan magasztos lett, a helyi lapok arról cikkeztek, hogy a látvány elvonja a hajadonok figyelmét a prédikációról, és úgy általában közmegegyezés született arról, hogy a szobor, minden művészi érdeme mellett, nem egészen felel meg a keresztény értékeknek, így aztán a szigorú von Bommel püspök inkább eltávolította a túlszexualizált démon emlékművét (ami a botrány ellenére egyébként nagy sikert aratott az európai műértők körében).
Azonban a Szent Pálnak égető szüksége volt egy másik márványördögre, szóval rendeltek egyet Joseph öccsétől, a nagyszabású, neoklasszikus köztéri szobrokon edződött Guillaume-tól, ami természetesen pompás ötletnek bizonyult. Az 1848-ban, ugyanúgy a szószéken kiállított Le génie du mal (A gonosz géniusza) ugyanis, ha ez egyáltalán emberileg és művészileg lehetséges,
még szívdöglesztőbb lett, mint a korábbi.
Le génie du mal
Persze, néhány kifogást sikerült orvosolni, például ez a Lucifer már valamelyest (de tényleg csak valamelyest) többet takar magából, nem tárja szét olyan indiszkréten a lábait és még le is van láncolva (bár éppenséggel ez is sarkallhatja a befogadót illetlen gondolatokra), ugyanakkor sokkal jobban ki van gyúrva, mint a kissé androgün megjelenésű elődje, ráadásul olyan testtartásban ül, mintha éppen egy erotikusnaptár-fotózáson venne részt. A Sátán talán ezen a ponton állt legközelebb ahhoz, hogy tökéletes gay icon legyen.
A szobor ettől függetlenül azóta is a Szent Pál székesegyház dísze, a L’ange du malt pedig a brüsszeli Királyi Szépművészeti Múzeumban lehet megtekinteni.
képek: Wikipedia
