Szex

Hogyan ne faragjunk rá a hármas szexre?

Hármasban csak kevesen csinálják, pedig sokan vágynak rá. Vajon miért? Heti gyors Mester Dórával.
Nem egyszerű műfaj az édeshármas

Nem kell ahhoz elvetemült perverznek lenni, hogy valaki egy többszemélyes szeretkezésben találja magát. Vannak, akik a nyitott szerelmet és szabad szexualitást mint életformát hirdetik, és sokan kíváncsiságból – ha csak egyszer is –, de átéltek már életükben hasonlót. Mindezek ellenére az édes hármas – ha egy kicsit jobban megkapargatjuk a felszínt – már az ismerkedés szintjén sem mindig egyszerű történet; finomságait tekintve meg tele lehet buktatókkal, gyakorlati nehézségekkel, váratlan érzelmekkel – ezekről valamiért kevesebbet lehet hallani.

Barátommal közel egy éve vagyunk együtt, szeretjük egymást, harmóniában élünk. Ő évek óta vágyik az édes hármasra, 2 lány egy fiú felállásban, és felvetette nekem ezt a dolgot. A lányokkal való szex kipróbálása évek óta izgatta az én fantáziámat is. A barátom azért osztotta ezt meg velem, hogy együtt találjuk rá a megoldást, már ha én is szívesen csinálnám. Rám bízta, hogy találjak lányt, úgy csináljam, ahogy nekem megfelel. Hónapokig ízlelgettem a témát, idő kellett az elhatározásig. Már tudom, hogy szeretném kipróbálni, a gondom a mikéntjével van. Hogyan kezdeményezzek egy lánynál, hogyan adjam tudtára, hogy mit szeretnék? Egy iszogatós estére gondoltunk, nem túl közeli barátnőim valamelyikével, ahol a dolgok spontán jól alakulhatnak. – Luca

Minden kezdet nehéz

Elég csak egy átlagos péntek esti parti hirdetésére gondolni, kis túlzással állíthatom; fiúk, férfiak erotikus fantáziájának elmaradhatatlan egyike a szex két nővel. Bár a leszbikussághoz vajmi kevés köze van, a leszbishow nyilván nem véletlenül működik kiváló particsalogatóként. A dologban az igazi kaland mégis ott kezdődik, ha mindez kilép a fantázia világából. És ott kezdődik minden bonyolultság, logisztikai részlet is, ami az idealizált képsorokon ritkán kerül elő. Szerencsés esetben, kellő alkohollal és bulihangulatban alkalmi hármasok spontán is születhetnek. Ezek bizonyos szempontból “tiszta” ügyek, a résztvevők a legritkább esetben dilemmáznak bonyolult szerelmi drámák fölött, maximum a reggeli határozottabb fényviszonyok között, kávé mellett ücsörögve kerülhetnek némileg más megvilágításba az előző nap eseményei.

Egészen más viszont a leányzó(k) fekvése abban az esetben, ha egy pár keres alkalmi partnernőt. Én már csak azért is örültem Luca levelének, mert többször jutnak el hozzám olyan történetek, ahol csak a férfi szeretné ezt a dolgot, és párja – több kevesebb lelkesedéssel – próbál mit kezdeni szerelme fantáziájával. Nyilvánvalóan akkor tud ez közös kaland lenni, ha mindkettőnk fantáziáját egyformán megmozgatja. Szerintem egy partnerkapcsolatban az nagyon izgalmas és  inspiráló tud lenni, ha a felek kölcsönösen érdekeltek és meg tudnak osztani egy ilyen fantáziát, már csak azért is, mert a “cinkosság” nem kifelé – mint ahogy egy félrelépésnél –, hanem a kapcsolaton belül valósul meg.

Udvaroljunk együtt!

Ez persze nem könnyíti meg az ismerkedést, már csak azért sem, mert ha ketten udvarolnak, flörtölnek egyvalakivel, a szimmetria, az egyensúly szükségszerűen kicsit billegni fog. Főleg ha a kiszemelt lányok valahogyan barátok, ráadásul egyedülálló barátok, akkor szerintem érdemes felkészülni arra, hogy váratlan érzelmek is felbukkanhatnak. Egyébként maga az “ismerkedés”, a “hogyan jussunk el az ágyig” épp olyan egyszerű vagy bonyolult, mint egyvalakinek összejönni valaki mással. Simán lehet, hogy félreértjük egymást, hogy bénázunk, és valószínű, hogy a humorérzékünkre ezekben a kalandokban különösen szükségünk lehet.

Már csak azért is, hogy képesek legyünk helyén kezelni az érzelmeinket, ami akár a féltékenység, mellőzöttség érzése is lehet, és nem feltétlenül csak a harmadik fél oldalán. Ami magát a becserkészést illeti, a vendégség, az iszogatós, ráhangolódós este jó ötlet, de szerintem egy ilyen helyzetben érdemes lehet nőként is más szemmel járni a világban, tesztelni, hogy nyitott-e akár egy idegen nő egy kezdeményező pillantásra. Nem feltétlenül szokványos, és mindig kétesélyes az eredmény, de egyáltalán nem kockázatosabb, mint fiúkat mustrálgatni. Egy ismerkedős beszélgetés még bármivé alakulhat, veszteni nem nagyon lehet rajta.

Nem egyszerű műfaj az édeshármas

Három test

Én már csak azért is mondanám, ha ez komolyan felmerülő vágy, akkor kapcsolj ebbe a nyitott, figyelő, kereső “üzemmódba”, mert ha csak a baráti körben gondolkodtok, akkor ott a tudatos tervezés – ha akarod, ha nem – valamennyire befolyásolni fogja az együttlét spontaneitását. Ez nem mindig van jó hatással a szexuális vágyra. Ami magát a szeretkezést illeti, ugyanazok a szabályok fokozottan érvényesek, amik két ember szexuális együttléténél. Egy totális összegabalyodásban minden résztvevőnek maximális figyelemre van szüksége, egy érzékeny és bonyolult rendszer csak így működik. Éppen ennek a műfajnak az idealizált pornó- és erotikus filmvilága miatt szerintem a legnehezebb, de mégis legfontosabb, hogy képesek legyünk kizárni a külvilág vélt vagy valós ítéletét és elvárásait, és a magunk kölcsönös örömét megtalálni egy hármas szeretkezésben.

Hogyan ne faragjunk rá a  hármas szexre?“Nemrég volt egy kalandom, ahol hárman voltunk és a lánnyal is csináltunk dolgokat. Azóta a csajokra jobban izgulok, de a pasikat is kívánom. Van barátom akivel remek a szex amúgy…” – Ossz meg velünk Te is egy titkot a Nők Lapja Café legújabb, Megsúgom alkalmazásán keresztül. Nem kell regisztrálnod, az üzenetküldés anonim. Kattints ide!

 

Arról sem szokott különösebben szó esni, hogy ha egy nő még nem szeretkezett nővel, akkor – hiába rendelkezik anatómiailag szinte ugyanazokkal a testrészekkel – a puncival való foglalatoskodás komoly kihívást is jelenthet számára. Új lesz az illata, az érintése, és csak a gazdája fogja tudni megmondani, hogy mit mikor csinálunk jól. Ezért is szerencsés, ha van egy ilyen szituációban humor, nyíltság, hogy sose legyen ciki kérdezni, mutatni, segíteni. Én azt látom, hogy sokaknak a páros szeretkezésben is gondot jelent, hogy a szexben valami elképzelt koreográfia szerint haladnak, ami csak akkor lehet jó, ha kölcsönös orgazmussal zárul. Szerintem egy többes szexben különösen hangsúlyos, hogy valóban átélt és együtt élvezett pillanatok legyenek, és ne csak a végső nagy “kielégülésre” való izzasztó törekvésről szóljon ez a történet.

Három lélek

A szex sokak számára teljesen leválasztható a szerelemről, nehéz azonban megállapítani, hogy kinél hol húzódnak az intimitás, az érzelmi átélés határai. Egy hármas szeretkezésben az én párom is érinteni fogja a harmadik felet; ölelni, csókolni, és még sokkal többet is. Egy ilyen sztoriban legfontosabb az önismeret. Hogy személyesen nálam mi az, ami belefér, és mi az, amitől biztos, hogy kiborulok. Bár sokszor nem egyszerű, de az jó, hogyha meg tudjuk állapítani, hogy csak egy jó szex volt, egy barátság, amiben az érzékiség is megfér, többoldalú szerelem vagy bármi más. És ebben az esetben ezt meg is kell tudnunk osztani egymással.

Hiszek abban, hogy képesnek kell lennünk elmondani, a másik tudtára adni, hogy ha féltékenyek vagyunk, ha megbántottak, ha úgy érezzük, kimaradtunk valamiből, ha az érzéseink viszonzatlanok. Ez az “utógondozás” mindenképp szerencsés, ha bekerül valahova a teljes forgatókönyvbe. Szerintem az is a szexuális kultúránk része, hogy egy ilyen történet képes legyen mélyíteni, tudatosítani az érzéseinket, vágyainkat és megélt szexualitásunkat. Már ha nem a féltékenységi dráma, baráti és szerelmi kapcsolatok totális csődje a cél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top