Szex

18+: Mehet az orál? Csináljuk hárman? – első kérdések a netes társkeresőn

Amikor a gyanútlan nő társat keres az interneten, bizony érdekes kérdésekbe botolhat, akár már két perc ismeretség után is... Bizarr és meglepő férfivágyak következnek....

15 év házasság után váltam el. Olyan voltam, mint egy átlagos feleség, aki belekényelmesedett a házasságba, illetve mivel félig-meddig háztartásbeli voltam, gyakran éreztette gyermekeim apja, hogy semmirekellő, hülye vagyok. Egy idő után már inkább “csak” anya voltam, mint feleség. A viszonylagos létbiztonság miatt homokba dugtam a fejem, elnéztem sok mindent. Begubóztam, híztam, nem borotválkoztam… Mert amikor megtettem, akkor sem voltam nőként kezelve. Aztán kinyílt az a bezárt világ…

Összetörve, 15 év után újra szabadon, több mint egy éve szex nélkül, hm… 
Regisztráltam egy elitnek mondott társkeresőn. Nem vagyok diplomasznob. Rögtön az elején belefutottam egy katonába. Aki kb. az első mondatban kifejtette, hogy imád kényeztetni és masszírozni. Akkor még, félig-meddig tudatlanul, nem igazán tudtam, hogy ez mit is jelent. A srác nem volt tolakodó, de azon gondolkodtam, hogy nem egy masszázsra vágyom, hanem valakire aki “elveszi a szüzességem”. Így abbamaradt a beszélgetés.

18+: Mehet az orál? Csináljuk hárman? - első kérdések a netes társkeresőn

Aztán egy véletlen folytán megismertem azt, aki kivezetett, vagy bevezetett az “életbe”. Fiatal, sportoló, és életem első, és talán legnagyobb “skalpja”. Azt hiszem, minden elvált, összetört nőnek őt vagy hasonló pasit, bocsánat, FÉRFIT kellene a válási papírral együtt átnyújtani. Nem volt könnyű, és tulajdonképpen az első alkalommal betojtam. Végül nem hagytam, hogy hozzám érjen. Mégis felejthetetlen este volt.

Lassan kezdtem felfedezni magamban a nőt. Azt tudtam, hogy komoly kapcsolatot még nem akarok. Igazából úgy voltam vele, mint a pasik (csak őket nem kurvázzák le emiatt), hogy elkezdtem vadászni. Tudtam, tudom, hogy nem én vagyok-voltam a város legjobb nője, de úgy voltam vele, hogy senkinek semmi köze hozzá, hogy mit csinálok, és kipróbáltam olyan dolgokat, amiket addig nem. Aztán lenyugodtam.

Regisztráltam egy újabb társkereső oldalon. Jöttek a jelentkezők: rengeteg horgászkép, rendetlen bojleres, fürdőszobás csücsörítős, ESKÜVŐI (?????????), kisgyerek a háttérben, szandál-zokniban nyaralós, és rengeteg bradpitty, cristianorinaldo… és sorolhatnám mennyi híresség.

18+: Mehet az orál? Csináljuk hárman? - első kérdések a netes társkeresőn

A fenti fiatalember kb. az első vagy második napon írta ezt a remek bemutatkozó üzenetet. De jöttek a kinyalnálak, a szétdugnálak… és egyéb üzenetek. A helyesírás senkinél nem létezett, ha meguntam, akkor kijavítva visszaküldtem az üzeneteket, erre lekurvázódtam. Ezt amúgy sokszor megkaptam, ha nemet mondtam, vagy kifejezésre juttattam, hogy nem ilyen kapcsolat az álmaim netovábbja, ahol én vagyok a harmadik.
Volt, akivel szuperül el lehetett beszélgetni. Hát legyen randi. Lett. Olyan részegen jött randizni, hogy nem állt a lábán. Majd közölte, hogy csak a démonjai ellen iszik. Akkor az egyszer nagyon be voltam rezelve.

Amúgy néha elég meglepő dolgokra vágynak férfiak. A “klasszikus” egy pasi, két nő felálláson túl az egyik fiú hármast javasolt egy fekete barátjával. A másiknak az volt a vágya, szeretné végignézni vagy bekapcsolódni, ahol egy kb. 70 éves pasival szexel egy 30 körüli nő. Egy gyerek arra vágyott, hogy a kutyájával együtt szeretne egyszer szexelni. És ezt nem napok, hónapok után adta elő, hanem kb. 5 percnyi “ismerettség” után. Valamiért, ha már egy szia, hogy vagy kérdést visszaírtam, akkor azt hitte nagyon sok pasi, hogy nyert ügye van, és nagyon hamar kiírták a vágyaikat.

Folytatás Kiss Emese blogján!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése