Megnéztem a férjem telefonját. Csúnya dolog. Már kezdek napirendre térni a fölött, hogy szeretője van. A múltkor viszont rám förmedt, hogy milyen hülye vagyok a gyerekkel is. Gondatlan. Kértem, fejtse ki ezt részletesen, de csak azt mondta, nekem kár beszélni. Sejtettem, honnan fúj a szél. Meg is találtam az SMS-t, ami kiverte a biztosítékot. Nagyjából így volt: „Beszéltem anyuval, szerinte is sokkal komolyabban kellene venni a szemölcsöket. Vírus okozza őket és nagy baj lehet belőlük.”
Rohadt dög dolognak tartom ezt. Tisztességtelen. Mert konkrétan hogyan vegyem még komolyabban a szemölcsöket!? Bejelentkeztem a gyerekkel bőrgyógyásznál, néztem a neten, mi ez a jelenség. Persze lehet ezt még komolyabban venni, mondjuk svájci szemölcsspecialistához menni különgéppel, de én ezt tartom arányosnak.
Csak hülyén jöhetek ki ebből a helyzetből: Ha megoldottam a szemölcsdolgot, azt mondják majd a nőjével, „Na, szerencséje volt…”, ha meg komolyabbra fordul a helyzet, jön az „Ugye megmondtam…”.
Nagyon, de nagyon kezd tele lenni a bugyrom. – Szandi
Fején találta a szöget! Olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, ami járványosan terjed. Munkahelyen, iskolában mobbingnak hívják, a családban még csak ritkán sikerül fülön csípni. A lényege, hogy a bántalmazó toboroz egy csapatot, és addig hajszolja az áldozatot, amíg az hibázik. Az áldozat egyszerűen attól lesz áldozat, hogy az ellene folytatott hadjárat összekovácsolja a bántalmazó bandát. Ez esetben Szandi férje, a szerető és valószínűleg kettőjük rokonsága használja a Szandiról alkotott közös ellenségképét csoporterősítőnek.
Paradox módon a Szandi „butaságát” hirdető bandán belül rendkívül erős pozitív kommunikáció, empátia és elfogadás alakul ki. „Jaj, te szegény, milyen ostoba az a nő, nézd, a gyerek két tárgyból is bukásra áll!” – mondja Szandi anyósa. A gyerek apja pedig szomorúan bólogat, és tudattalanul örül, hogy sikerült leküzdenie bűntudatát az iskolában bukdácsoló gyermek miatt, aki a nagy szeretős balhé előtt még egészen jól tanult.
A csapat addig hajszolja az áldozatot, amíg az hibázik. És hibázni fog. Mert kimerül, mert elkeseredik, mert elfogy a türelme. És például megnézi a férje telefonját. Vagy kifakad arra a „ribancra”, aki beleugat a szülői együttműködésükbe. Vagy elsírja magát a gyerek előtt és indulatosan kifakad Édesapára. Igen, ezek hibák. Igen, a mobbing ördögi köreiben elsikkad, ki kezdte azzal, hogy visszaütött.
Van azonban egy objektív kritérium. Így szól: akit egy csoport bántalmaz, feltétlen védelem illeti meg. A védelem nem függhet a viselkedésétől, tetteitől. Még fontosabb: nincs olyan tett, viselkedés, ami indokolná a csoportos bántalmazást. Minden esetben le kell választani a téves vagy hibás viselkedést a bántalmazásról. Ki kell mondani: a csoportos bántalmazásnak véget kell vetni. Azután megnézhetjük, milyen viselkedésváltozást kell/tudunk/akarunk elérni a bántalmazottnál. Ezek a tanácsok érvényesek iskolai vagy munkahelyi csoportos bántalmazásra is.
A hatékony beavatkozás egyik leggyakoribb akadálya, hogy maga a bántalmazott szégyelli, titokban tartja, ami történik vele. Saját maga sem látja, hogyan sodródott ebbe a helyzetbe, annál jobban látja viszont szörnyű hibáit, amiket kimerültségében, elkeseredettségében, türelmetlenségében követ el. Vétkei és bűntudata lassan kikezdik a jellemét. A bántalmazási spirál egyre kegyetlenebb helyzeteket eredményez, a lelki bántalmazás könnyen tovább durvulhat. Kézenfekvőnek tűnik saját bandérium szervezése. Ez is csak a durvulást segíti.
Ki segíthet? Első körben saját maga, mégpedig úgy, hogy kilép a helyzetből és kívülről néz rá. Azt, amit nekünk leír, vállalja fel. „Ez a hozzáállás engem kettős vesztes játszmába visz. Te mit tennél, ha ilyen helyzetbe hoználak? Változtatnál a szemölcsstratégiádon, vagy csökönyösen ragaszkodnál hozzá? Hogyan tudnánk ezt a helyzetet együttműködésre váltani?” Saját bandérium szervezése helyett olyan emberek társaságát keresse Szandi, akik elfogadják, becsülik. Így könnyebben rálát a csapdákra, megáll az üldözőkkel szemben, rámutat a csapdahelyzetekre, elkerüli a kifulladás okozta hibákat.
Sok sikert!
Baktay Miklós
 Baktay Miklós a forradalom mámorában fogant 1956-ban. 82-ben végzett az ELTE-n, doktori disszertációját a játékról írta, fő tézise szerint a játék módosult tudatállapot. Ez akkoriban nóvum volt, bejáratossá tette agykutató laborokba is. Vándorlegényként a pszichológia fellegváraiban kapott képzést: Bécs, München, Zürich, Santa Cruz. Magánpraxist folytat feleségével és munkatársával, dr. Baktay Zelkával. Négy önálló kötetük mellett tucatnyiban voltak szerzőtársak.
Válaszaikból mostantól hetente válogatunk. Kérdezni tőlük ITT tudtok! |
Zelka és Miklós korábbi írásai
A házassággal elvész a szabadság? – avagy miért érezzük úgy, hogy a boldogító igen valaminek a végét jelenti?
Házasság előtt ki akarom élni magam! – avagy miért rettegünk a felelősségteljes elköteleződéstől?
Beszólt a pasim, hogy kövér vagyok! – de mit is jelent ez egészen pontosan?
Megváltásvásár és elvárás-sokk – avagy recept a karácsonyi feszülés békés túlélésére
