Tíz éve vagyunk együtt a párommal, és van egy 3 éves kisgyerekünk. Férjem munkája miatt nagyon keveset (havonta 2×1,5 nap) van velünk. A házasságunkat már szerintem csak a megszokás tartja össze. A szex sajnos nekem már nem olyan, mint az elején, szinte csak kényszer. A hétvégén találkoztam valakivel, akivel megtörtént közöttünk a dolog, és ilyet nem éreztem mostanában. Nincs semmi lelkiismeret-furdalásom miatta, olyan természetes volt minden, sőt még jól is érzem magam végre. A kérdésem az lenne, hogy érdemes ezek után még küzdeni a házasságért? Mit jelent, hogy nincs lelkifurdalásom?
Ön jogilag a férje felesége. A jog ezt a kérdést hagyományosan a tulajdon kategóriájából vezeti le, tehát olyasféleképpen gondolkodik, hogy önt csak a férje engedélyével „használhatja” másvalaki. A férjének viszont joga van önt „használni”, még akkor is, ha „szinte csak kényszer” vezeti erre. Ön erkölcsileg hűséggel tartozik a férjének, mert a joginál is erősebb, önként vállalt fogadalom kötelezi erre.
Ezt írja felül az a tény, hogy nincs bűntudata, lelkifurdalása. Azaz úgy érzi, a helyzet hatályon kívül helyezi a jogot és az erkölcsöt. Azért fordul hozzám ezzel a kérdéssel, mert azt sejti, a pszichológia felülírhatja ezt a megközelítést. És igen.
Helyesebben az a kétmillió év írja felül, amelyben kialakultak az ember társas igényei. Ahelyett, hogy egymás tulajdona vagy szerződött partnerei lettünk volna, érintést, elfogadást, folyamatos odafordulást vártunk el egymástól. Ez az, ami önnek hiányzik. Az érintés, ami pillantásokból, kedves szavakból, simogatásokból áll össze, és természetesen része a szex is. Az érintésnek folyamatosan jelen kell lennie az életünkben, ahogyan a muskátlit is gyakran kell öntözni. Ez a havi két alkalom legfeljebb kaktusznak lenne elég.
Hangsúlyozom, nem a szex, nem csak a szex kevés, mielőtt azt gondolná valaki, ha nincs havi két együttlét, akkor felhatalmazom a férje megcsalására. Valójában az érintés a kevés, a visszajelzés arról, hogy ön jó, jól csinálja, jó nő, jó anya. Ennek hiányában elbizonytalanodik, agresszívvá válik. Azt gondolja, a nőiességére tett utalások csak „arra célzások”, azt gondolja, nem elég jó anya, ezért türelmetlen lesz a gyerekkel. Azt gondolja, nem elég jó ember, hiszen ha jó lenne, akkor sokkal több elismerést, odafordulást kapna attól, aki a legfontosabb a számára, akivel örökre összekötötte az életét.
Az érintés, a pozitív visszajelzés fontosabb, mint az, kitől kapjuk. Ezért teszi ön nagyon jól, hogy más forrást keres ahelyett, amely elapadt. Ha jól tud hallgatni a dologról, pszichológiai értelemben még a párkapcsolatának is javára válik, hiszen ön kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb lesz, és ezt mások is észreveszik. Van egy esetünk, amelyben a hűtlenkedő asszonyka édesanyja mondta:
„Úgy örülök, kislányom, hogy lenyugodtál, megbékéltél az uraddal, és szépen viseled a sorsodat. Tudom, nehéz lehet azzal a féltékeny szörnyeteggel, én aztán tudom…”
Azt mondjuk-e, tessék megcsalni azt a férjet és szülőtársat, aki havonta 3 napot vagy annál kevesebbet van jelen az életünkben? Ellenkezőleg. Istenítjük azt a szülőtársat, aki egy hónapból akár két napot is intenzív odafordulással van jelen párja életében. A kérdező konkrét helyzetében azért tartjuk jó megoldásnak a szeretőt, mert férjével elvétette kapcsolatuk gazdagítását, ezért párkapcsolatuk sivárrá vált, ha férje most elkezdene hevesen közeledni, inkább allergiás reakciót váltana ki.
Gondoljuk csak meg, milyen fantasztikus az olyan viszony, amikor a szerelmesek csak kétszer-háromszor találkozhatnak egy hónapban. Hetekig készülődnek, hangolódnak egymásra, ünneplőbe öltöztetik szívüket, elhalmozzák egymást gyengédségekkel és legszebb ruháikat tépik le egymásról a vágy mámorában.
Tapasztalataink alapján rekonstruálva a helyzetet, a kérdező és férje valahol ott szalasztották el ezt a lehetőséget, hogy a rövid idő alatt egyszerre akartak jó szülők és jó szeretők lenni, ezért mindkettőről lemaradtak.
|
Baktay Zelka sváb malmos családból származik, születésekor már csak egyvalamijük maradt: a tudás. Woodstock ötletével együtt fogant, a holdra szállás mámorában teltek első hónapjai, édesanyja igazi ’68-as tiniként szülte. Kitűnő érettségije utáni lázadó éveiben csínytevésként előbb szabás-varrást tanult egy ruhagyárban, aztán mégis belekezdett álma megvalósításába, mégpedig egészen alul: három éven át volt pszichiátriai nővér, mielőtt elkezdte pszichológusi tanulmányait az ELTE-n. Elsőként kezdte kutatni a haj pszichológiai szerepét, eredményeivel berobbant a tudományos életbe. Az ELTE-n és a KGRE-en oktatott. Baktay Miklós a forradalom mámorában fogant 1956-ban. 82-ben végzett az ELTE-n, doktori disszertációját a játékról írta, fő tézise szerint a játék módosult tudatállapot. Ez akkoriban nóvum volt, bejáratossá tette agykutató laborokba is. Vándorlegényként a pszichológia fellegváraiban kapott képzést: Bécs, München, Zürich, Santa Cruz. Magánpraxist folytat feleségével és munkatársával, dr. Baktay Zelkával. Párterápiás specialitásuk a rendkívül hatékony négyüléses dinamikus rövidterápia. Válaszaikból mostantól hetente válogatunk. Kérdezni tőlük ITT tudtok! |
Zelka és Miklós korábbi írásai
A házassággal elvész a szabadság? – avagy miért érezzük úgy, hogy a boldogító igen valaminek a végét jelenti?
Házasság előtt ki akarom élni magam! – avagy miért rettegünk a felelősségteljes elköteleződéstől?
Beszólt a pasim, hogy kövér vagyok! – de mit is jelent ez egészen pontosan?
Megváltásvásár és elvárássokk – vagyis miért az ünnepek alatt feszülünk egymásnak?
