A szextanácsadó válaszol

Segítség, önkielégítést végez a gyermekem!

Minden gyermek életében eljön az idő, amikor felfedezi pici testét, nemi szerveit – jó pár kellemetlen percet szerezve ezzel a szülőknek... Mi a helyes magatartás ilyenkor? Szakértőnk válaszol.

“Mit csináljak a gyerekemmel, ha állandóan maszturbál?” “Hogyan szoktassam le a fütyihúzogatásról a kisfiamat? Már kezd kellemetlen lenni, hiszen az oviban is csinálja.” “A szégyentelen lányom dörzsöli magát »ott alul« az ágyban fekve…” “Már az óvónő is kínosan érzi magát, mert fiam minden délután az alvásidőben a pokróc alatt ritmikusan húzogatja a limbijét…” – aggódó anyukák sora teszi fel ezeket a kérdéseket. Az önkielégítés napjainkban még mindig tabunak számít. A mostani felnőtt generáció tudja, hogy anyáink bűnös cselekedetnek tartották, nagyanyáink még a gondolatától is elkárhoztak, dédanyáinkat pedig boszorkányégetéssel riogatták miatta.

Segítség, önkielégítést végez a gyermekem!


Segítség, maszturbál a gyermekem!

Ki ne látott volna már meztelenül hagyott kisbabát, ahogy megfogja a fütyijét vagy a punciját? És ki ne látta volna azt, hogy az édesanyja azonnal rászól: “Jó kisbaba nem csinál ilyet!” – pedig a pici pontosan tudja, hogy sokkal izgalmasabb megérinteni a nemi szervecskéjét, mint az orrát vakarászni. Sőt ezt még a magzat is tudja édesanyja pocakjában! Hiszen a csikló és a makk környéke tele van idegvégződésekkel, a fiúknál 4000, a lányoknál mintegy 8000 idegvégződés található azon a kis területen. De szegény kisgyermek, még nem is eszmél, és máris tudja, hogy rosszallást vált ki azzal, ami neki a legjobb.

Későbbi életkorban már az óvónők is beszámolnak arról, hogy az óvodai délutáni pihenő alatt a gyerekek hevesen maszturbálnak, zavarba hozva a felnőtteket. Hiszen ezt jelenteni kell az édesanyának.Hogyan közölje a szülővel, hogy gyermeke maszturbál?Hát valahogy így kellene: Kedves anyuka, gratulálok! Gyermeke remek szexuális önismerettel rendelkezik, pontosan tudja, mi a legjobb neki, ügyesen megtalálja a kis csiklóját, fütyijét, és rendkívüli módon élvezi ezt a tevékenységet! Ha így halad, remek szexuális partner lesz belőle felnőttkorában!

A gátló szülői magatartás a gyerekek szexuális és testi önismeretét hiúsítja meg. Mennyire megkönnyítenénk gyermekeink életét azzal, ha támogatóan állnánk ahhoz, hogy szexuális önismeretre tegyenek szert. Például már egész kicsi korban el lehetne nevezni a gyermek életkorának megfelelően a nemi szervecskéket. “Babalyuk”, “kakilyuk”, “pisilyuk”. A kisfiúknál szintén a legváltozatosabb neveket adhatjuk! És ha azt látjuk, hogy állandóan maszturbál gyermekünk, elég, ha azt mondjuk neki: – Tudom, édesem, hogy nagyon finom, amit csinálsz, mert az tényleg nagyon izgalmas, de kérlek, úgy csináld és akkor, amikor a nagyi nem látja, mert tuti biztosan le fog esni a székről! Vagy rávezethetjük gyermekünket arra, hogy csak tisztán nyúljon magához, ezzel a fürdőszobai maszturbálást taníthatjuk meg neki.

Maszturbálás – szexuális testi önismeret

Maszturbálni soha nem késő! Hiszen ezzel a gyakorlási formával ismerjük meg testünket, azt, hogy szexuálisan mi okozza nekünk a legnagyobb örömet! Ha egy fiatal rendszeresen végez önkielégítést, akkor nagyobb esélye van arra, hogy szexuális energiáit ily módon vezesse le, és ne bonyolódjon bele idő előtt egy szexuális kapcsolatba. Maszturbálni nem szégyen, nem leszünk betegek tőle, nem halunk bele, ezekkel szemben viszont nő az orgazmuskészségünk, a libidónk, szexuális intelligenciánk.Fiúk és férfiak, ha odafigyeléssel és okosan “gyakorolnak”, akkor olyan szexuális ügyességre tesznek szert, ami partnerüket el fogja ámítani. Szert tesznek még egy fontos képességre: szabályozni tudják orgazmusukat, így hosszabb ideig lesznek képesek szerelmeskedni, női partnerük óriási örömére! A nők, ha már tudják a maszturbálás során megszerzett tapasztalatokból, hogy mi a legjobb nekik, képesek lesznek partnerüket irányítani. Valljuk be, elég mókás, amikor egy nő magának nem képes orgazmust kicsiholni, de a párjától elvárja! A nők – akik nem rendelkeznek jó orgazmuskészséggel – maszturbáljanak minél többet! Másik nagy hozadéka az önkielégítésnek, hogy megtanít elengedettnek lenni, ugyanis az orgazmus csak elengedett állapotban következik be. Aki rendszeresen önkielégítést végez, annak a szex közbeni elengedettséggel sincs gondja! Arról nem is beszélve, hogy a partner előtt maszturbálni egy izgalmas kiegészítője lehet a közös szexuális életnek!

Orgazmus és egészségvédelem

Mindenki életében előfordul, hogy éppen nincs szexuális partnere, vagy szexuális partnere nem elég aktív. Ebben az esetben az egészség megőrzése érdekében is tanácsos maszturbálni! Férfiaknál a heti háromszori ejakuláció biztosítja a prosztatavédelmet. A prosztata rendszeres “kiürítése” hozzájárul ahhoz, hogy életképesebb hímivarsejtek termelődjenek, amely a biztosabb megtermékenyítés szempontjából fontos. A nők a maszturbálással szintén védik az egészségüket, ha éppen nincs szexuális partnerük. Ugyanis szexuális inger hatására alhasi vérbőség alakul ki, és az orgazmus hatására áll vissza a vérkeringés. Fontos, hogy a nők használják női szerveiket, mert ha nem teszik, vagy nem jól teszik azt, akkor megbetegszenek. A női szervek “rendeltetésszerű használata” a szülés, a szeretkezés, ennek hiányában az önkielégítés.

Hogyan maszturbáljunk?

Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz! Ahogy jólesik! Ülve, állva, fekve, hason fekve, hanyatt fekve, falnak támaszkodva, oldalt összegömbölyödve, kézzel, vibrátorral, párnával a lábunk között, biciklin ülve, rázós autóbuszon ülve. Egy dologra azonban figyeljünk oda! Csak olyan eszközt használjunk, ami nem tesz kárt bennünk!

Bibók Bea – intimtorna-tréner, párterapeuta, szextanácsadó

Te mit mondanál akkor, ha megkérdeznék tőled, hogyan is érzed magad? Én azért dolgozom, hogy minél több nő, férfi és párkapcsolat legyen boldog, elégedett, szexuálisan kiteljesedett. Hogy minél több fiatal érezze azt, van kihez fordulnia kérdéseivel, kétségeivel, megtanítani nekik azt, hogy igen, mindenről lehet beszélgetni, még a tabukról is. Válaszokra, beszélgetésekre, támogató hozzáállásra van szükség. Szülőként, háromlányos anyaként már megtapasztaltam ennek jótékony hatását. Tovább >>>

A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top