nlc.hu
Szinkronban cikkek
6 élethelyzet, amelyeken minden nőnek érdemes átesnie 30 éves kora előtt

6 élethelyzet, amelyeken minden nőnek érdemes átesnie 30 éves kora előtt

Csalódtál már barátban? A divat mennyire hat rád? Nézd meg, túl vagy-e azokon a dolgokon, amiket jó 30 előtt letudni.

Vannak dolgok, amiken érdemes 30 előtt túl lenni. Persze nem életbevágó, hogy így történjen, de mindenesetre a tapasztalás hozzásegít, hogy érett döntéseket hozzunk. Meg hát azok a híres húszas évek mi mára is lennénk jók, mint arra, hogy annyi minden történjen velünk?

Csalódni egy emberben, akit barátnak hittél

Vannak barátok, akikről kiderül, hogy mégsem támogatják az embert úgy és akkor, ahogyan és amikor szükségünk lenne rá. Néha úgy alakul, hogy egyesek érdekből csapódnak mellénk, máskor meg egyszerűen rájövünk, hogy hiába vártuk a törődést, nem kapjuk meg azt. Rosszabb esetben árulás is lehet egy barátság halála. Ami a lényeg: minden fiatalnak ki kell állnia magáért, és ha úgy érzi, hogy nem őszinte egy barátság, akkor azt le kell építeni. Így később könnyebb lesz olyan emberekkel körülvenni magunkat, akik tényleg érdemesek arra, hogy energiát fektessünk a kapcsolatba.

Plátói szerelem

Minden nő életében van legalább egy férfi, aki iránt olyan ellenállhatatlan szerelmet érez, amilyenhez foghatót nem tapasztalt még. Viszont sokszor ez a szerelem plátói marad különböző okok miatt. A lényeg az, hogy jó ezen a szép reményű élethelyzeten 30 előtt átesni, ugyanis ahogyan érik az ember, egyre kisebb az esélye, hogy olyan szekér után szaladjon, amelyik nem veszi fel.

Becsiccsenteni egy munkahelyi bulin

Egész évben végtelen hajtás, sok munka, nagy felelősség, kollégák, akikkel nem könnyű az élet – hát hol máshol lehet mindezt levezetni, mint egy munkahelyi bulin? Azt senkinek sem javasoljuk, hogy túl sokat igyon, de mindenképpen izgalmas érzés a bulit követő munkanapon megérkezni a melóba úgy, hogy összesúgnak a hátad mögött. 30 után viszont ez már kicsit cikibb lehet.

6 hiba, amit minden nőnek el kell követnie 30 éves kora előtt

Állandóan csokit falni

Mivel a 30 alattiak zajos élete sokkal mozgalmasabb, mint az átlagembereké, talán jobban eltűnik rajtuk az a néhány tábla csoki, amit a szaladgálás közepette az érzelmi hangulatuk kiteljesítéséhez muszáj befalniuk. Ám a csoki veszélyes, főleg a harmadik x után, ugyanis azt mondják, az idő múlásával jobban ragadnak a kilók. Olyan dologról pedig, amit kiélveztünk, sokkal könnyebb lemondanunk. Vagy mégsem?

Behódolni a legújabb trendnek

Ha ez a divat, hát ezt viselem – gondolhatod húszévesen, amikor még úgy érzed, hogy a tiéd a világ. Később azonban egészen másképpen fogsz a trendre nézni, és magasról teszel majd rá, hogy mit akarnak neked eladni. Szóval amíg teheted és akarod, vedd csak meg a legújabb divatnak megfelelő cuccokat. Aztán gyorsan ábrándulj ki abból, ami nem áll jól neked. Ezen ildomos időben túlesni. A pénztárcád is hálás lesz a tapasztalásért.

Semmiségért harcolni

Hogy kinek mi a fontos, igazából egyéniségfüggő. Azt azonban az emberek általában saját magukon tapasztalják meg, hogy nem érdemes vásárra vinni a bőrüket apró, jelentéktelen dolgokért. Nem csak azért kell nagy levegőt venni egy kiakadás előtt, hogy a lelkünket óvjuk, hanem mert senkinek sem jó, ha a bolhából elefánt nő. Még akkor sem ér ügyet kreálni a pici ügyekből, ha úgy érezzük, hogy nekünk van igazunk. 30 után hagyjuk az erőnket a nagy dolgokra. Ugyanis lesz belőlük néhány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top