Ugyan már, én sohasem fogom letagadni a koromat, és nem akarok majd örökre fiatalnak kinézni – gondoltam én még egyetem után is, sőt még harminc-egypár évesen is ezt hittem. Aztán amikor leesett, hogy nekem is lettek ráncaim, és hogy valamilyen titokzatos oknál fogva én is öregszem, mint mindenki más, azért volt egy kis megzuhanásom.
Tudom, rengeteg kampány szól arról, hogy szeressük önmagunkat, meg szeressük a ráncainkat, mert ugye megdolgoztunk értük, de én bevallom, azért szeretem a szemránckrémem.
Bár letagadni még sosem tagadtam le a koromat, és egyelőre nem is tervezem, ugyanakkor az, hogy törődjek magammal, az arcommal, anélkül hogy Donatella Versacéra hasonlítanék, szerintem belefér.
Örülök, hogy minél idősebb vagyok, annál több az eszem meg a tapasztalatom, és például már nem megyek bele olyan kapcsolatokba, amelyekben alárendelt vagyok, sokkal jobban tudom, mit akarok, és ki merek állni magamért akár egy egyszerű vásárlási szituációban, akár a munkahelyemen. Már sokkal magabiztosabb vagyok az ágyban, és tudom, mit akarok és mit nem, és persze ezt el is merem mondani.
Az ősz hajszálakra meg ott a festék, de egyszer lehet, hogy hagyom, hogy szép hosszú ősz hajam legyen. A mosolygás meg lehet, hogy ráncosít, de nem ijedek meg, és amúgy sem tudnék mosoly nélkül élni.
Az egész téma el van csúszva, az élet egy folyamat, annak vannak szakaszai, és ezt a mai kultúra nem tartja tiszteletben. Korábban számos kultúrában nagy becsben tartották az időseket, aranykorúnak nevezték a 60-as éveikben járó embereket
– mondta az NLCafénak Tóth Dániel, pszichológus. “Ma, mivel a látszat, a külsőségek istenítése a divat, így a kor és külső kétségbeesett meghamisítása lett a trend, ami szomorú, mert bármit is csináljon magával az ember, az, hogy belül hogyan érzi magát, sokkal fontosabb. Ha az önbecsülést egy mulandó vagy hamisított külsőre alapozzuk, az nagyon homokvár jellegű lesz” – tette hozzá a pszichológus.
Azt szokták mondani, hogy az ember addig fiatal, amíg azt számolja, hogy mennyit élt meg eddig, és akkor öreg, ha már azt számolgatja, mennyi lehet még hátra.
A szakértő szerint bizonyos szempontból soha nem kell megöregedni, lélekben maradhat az ember fiatal, ha megőrzi magában az életet, a szeretetet, az éneket, a táncot, a játékot és az örömet magát. Ugyanakkor ha valakit már megérintett élete mulandóságának érzése, akkor az egy kiváló lehetőség arra, hogy átértékelje az életét: senki sem él örökké, így érdemes minél több időt azzal tölteni, amit és akit szeretünk.
“Minden életszakaszban mást tudunk megtapasztalni. Aki nem kész továbblépni: megpróbál ellenállni a folyamatnak, az szenvedni fog ettől. Aki ki tud békülni a folyamattal, az megélheti ezt pozitívan is. A filmek, sorozatok, a média valóban ritkán közvetít e tekintetben valós értékeket. Az öregedésben persze hogy benne van az elmúlás is, ami viszont megint csak az élet természetes része. Életünk egyediségét, értékét és valahol szépségét is az adja, hogy mulandó. Ettől értékes minden pillanat. Aki ezt megbecsüli, a pillanatban él, boldog, az eleve kevésbé foglalkozik azzal, hogy hogy néz ki, vagy mások mit gondolnak róla” – mondta el a pszichológus szakértő, Tóth Dániel.
