nlc.hu
Sztárok
“Majka romantikus fiú, ezért szeretem”

“Majka romantikus fiú, ezért szeretem”

Sokáig csak a Barátok közt Szentmihályi Zsófijaként ismerték, ám mióta föltûnt Majka, azaz Majoros Péter oldalán, az egész ország megtanulta Kiss Ramóna nevét. Hogy valójában mi igaz az egészbõl, azt mesélje el inkább õ.







Petit sokan félreismerik, túl keménynek, nyersnek tartják
Az új szerelemnek köszönhetően a tizenkilenc éves lány egy csapásra a bulvárlapok címlapjára került.

– Tudom, kezdhetnénk más témával az interjút, de mint mindenkit, jelenleg engem is az érdekel a legjobban: tulajdonképpen mi is van Majka és közted?

– Kicsit félek kimondani a szerelem szót, mert ehhez még nem ismerjük egymást eléggé, de úgy érzem, mindkettőnk érzései komolyak. Borzasztóan jól érzem magam vele, sokat nevetünk, igyekszünk minél több időt együtt tölteni, megtudni mindent a másikról. Jelenleg még csak bimbózó a kapcsolatunk, de remélem hosszú lesz a folytatás.

– Mióta ismeritek egymást?

– Már szakítottam a barátommal, akivel három évig jártunk, amikor egy RTL-es bulin összeismerkedtünk Petivel. Akkor beszélgettünk először, persze mivel egy tévécsatornánál dolgozunk, valamicskét már tudtunk egymásról, de személyesen még nem találkoztunk. Aztán néhány nap múlva teljesen váratlanul felhívott. Nagyon meglepődtem, hiszen meg sem adtam a telefonszámomat.

– Szóval az ózdi fenegyerek arra is képes, hogy kinyomozza egy lány telefonszámát.

– Igen, de ugyanakkor romantikus, érzékeny fiú. Teljesen másként viselkedik, amikor kettesben vagyunk, mint a nagyközönség előtt. Sokan félreismerik, túl keménynek, esetleg nyersnek tartják, pedig legbelül nem ilyen. Érzékeny és hatalmas lelkű, kedves srác.

– Sokáig mégis tagadtátok és titkoltátok kapcsolatotokat. Miért?

– Talán éppen azért, mert mindkettônknek rossz tapasztalatai vannak ezen a téren. Többször is elôfordult már velünk, hogy nem a valóságnak megfelelô információkat adtak közre rólunk, és ez elsôsorban a magánéletünket érintette kellemetlenül. Tudom, valamennyire a szakmámmal jár, hogy bepillantást engedjek a közönségnek az életem minden egyes területére. A jövőben szeretnék jobban ügyelni a magánéletemre.

– Akkor az sem igaz, hogy Majka volt barátnőjével, Andival szóváltásba kerültél egy díjkiosztó ünnepségen?

– Nem, a pletykákkal ellentétben nagyon jól elbeszélgettünk, és egyáltalán nem veszekedtünk. Sőt, Peti neve még csak fel sem vetődött köztünk, az sem igaz, hogy késôbb ő eljött volna értem, és együtt távoztunk volna. Péter akkor már ott sem volt, mire én odaértem a fogadásra.

– Csak néhány éve költöztél a fővárosba, amikor bekerültél a sorozatba.

– Majdnem két éve, hogy itt élek önállóan, egyedül. Ez persze kezdetben nagyon nehéz volt, de ma már jól elboldogulok. Úgy érzem, hamar felnőttem, és nemcsak azért, mert muszáj volt, hanem mert nagyon vágytam az önállóságra. Még csak tizenkilenc éves vagyok, de tökéletesen tisztában vagyok azzal, mit szeretnék kezdeni az életemmel.







Barátok közt
– És mi lenne az?


– Mindenképpen a színi pályán szeretnék maradni. Ha már nem játszom a Barátok köztben, valószínűleg megpróbálom a Színművészeti Egyetemet. Igaz, hogy egy modellügynökség által kerültem be a szereplőválogatásra, de életem nagy álma, hogy színésznő lehessek. A sorozat forgatásain rengeteg olyasmit tanultam, amit késôbb jól kamatoztathatok, na és természetesen folyamatosan képzem magam. Nem csak a karakterem, azt hiszem, a játékom is fejlôdött.

– Nekem mégis úgy tűnik, Szentmihályi Zsófi jócskán lemaradt Kiss Ramóna mögött. Vagyis egy határozott nőt látok, a tévében pedig egy hebrencs kamaszt.

– Nem tagadom, megkomolyodtam. Amikor hirtelen megkaptam a lehetőséget, kicsit magamra maradtam, bármennyire is próbáltak segíteni a szüleim. Tizenhét évesen kényszerültem rá, hogy megtanuljak főzni, mosni, fenntartani magam. Hirtelen jött a változás, és a kezdetekben talán a fejembe is szállt egy kicsit a siker, de mára ismét minden a helyére került. Ebben rengeteget segítettek a barátaim, a volt szerelmem és a családom. Biztos háttér nélkül nem tudnék ilyen szilárdan állni a lábamon.

– A volt barátoddal milyen a viszonyotok?

– Barátságban váltunk el. Az édesapámmal közös vállalkozása van, egy horgász- és vadászboltot működtetnek együtt. Tényleg nem volt tragikus a szakításunk, a mai napig jóban vagyunk. Nem vagyok haragtartó vagy sértôdékeny ember. Annál sokkal jobban szeretem a környezetemet, hogy bárkit megbántsak.

– Azért ugye a bulizásra, kikapcsolódásra is van idôd?

– Nem is bírnám ki lazítás nélkül. Rengeteg barátom van, megmaradtak a gyermekkori kapcsolatok, és születtek új barátságok is, például Juga Veronikával. Amikor a sorozatba kerültem, ő vett a szárnyai alá, később aztán egyre több időt töltöttünk együtt, ma már ő az egyik legjobb barátnôm. Bár vele mostanában inkább babázunk, mint bulizgatunk. És ott van még Gyetván Csabi, aki a bátyámat alakítja, na meg Hullan Zsuzsi, a filmbéli édesanyánk, ők is nagyon közel állnak hozzám. Rossz lesz Zsuzsa nélkül, hiszen ô már megvált a sorozattól, de remélem, nem végleg. Addig is gyakran belopózom majd hozzá a Vígszínházba egy-egy próbára, amúgy is az a kedvenc színházam, és még közel is lakom hozzá.

– Igazán dögös a kocsid, sportos, akárcsak te. Nemrég vetted?

– Igen. A pénzzel nemigen tudok bánni, tisztában vagyok vele, hogy a korombeli fiatalokhoz képest kivételes helyzetben vagyok anyagilag is, ezért mertem befizetni egy ilyen szép, vadiúj autóra. Így legalább beosztom a pénzem, fizetem az albérletemet, a kocsi részleteit, és tényleg büszke vagyok rá. Másik szenvedélyem a búvárkodás. Imádok merülni, három éve próbáltam először, azóta teljesen rákattantam. És akkor George Lucasról, a kiskutyámról még nem is meséltem, ő a szívem másik csücske.

– Siker, pénz, szerelem. Mindig ilyen könnyen összejöttek a dolgaid?

– Jórészt igen, anyukám azt mondja: szerencsés csillagzat alatt születtem. Van némi valóságalapja, legalábbis nagyon hiszek benne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top