nlc.hu
Sztárok
“Megérett a lelkem egy gyerekre”

“Megérett a lelkem egy gyerekre”

A kereskedelmi rádió stúdiója, amelyben Liptai Claudia hajnaltól mûsort vezet, az utcára néz. A színésznõ az ablak közelében, a kirakatban ül. Naná, ahol a szép arcú, vörös hölgy ott van, maga az eredetiség van jelen.




Claudia az a fajta nő, aki nagyon szereti, hogy nőnek született. Nem csoda, hogy mindenképp kislánnyal szeretné megajándékozni párját.

– Mennyi idő alatt „spannolod” fel magad reggelente?

– Hajnalban kelni drámai, de nagyon szeretek rádiózni, mert jó a hangulat, szeretjük egymást. Ha rossz lenne a viszony köztünk, tönkremenne az egész. A reggelem egyébként „fullextrás”: fél ötkor kelek, és még mielőtt megmozdulok, megmérnem a hőmérsékletemet…

– Csak nem a peteérési görbét vizsgáljátok?!

– Bizony! Három hónapig kell méregetnem magam…

– Ez már komoly előkészület egy kisbabához!

– Az ágyam mellett ott a papír, nagyon tudatosan feljegyzek mindent, ami kicsit nehezemre esik. Visszatérve a hajnalokhoz: az órát legtöbbször csengés elôtt lecsapom, kiosonok a hálószobából, ahol a párom — Gesztesi Károly — békésen szuszog. Irigylem, de azért nem utálom érte. Nem szeretném megkeseríteni az életét azzal, hogy felébresztem, ezért csak kint kapcsolok villanyt. A ruháimat már elôzô este kiválasztom, így azzal nincs gondom, de mielôtt elindulok, sminkelek, mert fontos számomra, hogy jól nézzek ki. Még boltba sem mennék szakadtan…

– A reggeli műsorban elhangzó szöveg mekkora részét tervezitek meg, és mennyi a spontán reakció?

– Fele-fele. Thomas Grande, a műsorvezető-főszerkesztő vázlatot készít, amihez mindenki hozzáolvas, a többit a szituáció adja. A Claudia szerint a világ című rovatomba olyan hírek kerülnek, amelyek aznap fontosak nekem. Látszólag vígan csacsogunk az éterben, valójában már-már a fizikai munkával összevethetô szellemi munka, amit véghezviszünk. Néha úgy érzem magam a négyórás adás után, mint egy kifacsart citrom.

– És mi újság a televíziózás terén?

– Nem bántam meg, hogy átmentem az egyik kereskedelmi csatornától a másikhoz, itt ugyanis szívélyesebb, barátibb a viszony, míg odaát inkább a fônök-beosztott hangvétel volt jellemzô. Ami a közös jövôt illeti: vezettem már talk-show-t, esti fôidôben élô műsort, nevettetô összeállítást, viszont sohasem voltam még barátos-szerelmes, izgalmas vetélkedô műsorvezetôje. Ráakadtunk egy licencre, ami kisebb „magyarítás” után népszerű lehetne. Meglesz, ha eljön az ideje.





– A színházat is a hajnali kelés miatt hagytad abba?


– Nincs mikor próbálni, és nem lenne energiám az esti elôadásra. A színházak vezetése pedig rendszerint elég sznob, nem nagyon tűri párhuzamosan a kereskedelmi televíziózást és a színészi munkát. Egy kezemen meg tudom számolni, kinek sikerült. Azért nem sírok a színház után, hiszen a tévés felkérések most aktuálisak, színésznô pedig lehetek öt év múlva is. Az egyetlen, ami elkeserít, hogy a hajnali munkakezdés elvette tôlem az estéket. Nehezen mozdulok ki. A hétvégéim is arról szólnak, hogy végre kialszom magam. Amikor viszont mégis kimozdulnék, néha sértôdés van otthon, ugyanis, ha Karcsi menne, még küldeném is, lásson világot kicsit. Ô viszont nem örül annyira, ha nekem támad mehetnékem. Egyedül nem szívesen enged, velem jönni meg nem akar.

– Mostanában mintha háttérbe húzódtál volna. Nagy váltás elôtt állsz?

– Harminc elmúltam, kimondani is rossz… Megérett a lelkem egy gyerekre, és normális módon szeretnék élni, nem bolondokházában. Ugyanakkor meg is csömörlöttem kicsit. Az én hivatásom egyszerre kívánja az érzékenységet és az érzéketlenséget, hogy bírjam, amikor a bulvárlapok kiosztanak, vádaskodnak. Szerencsére jól viselem, de törekszem arra, hogy az otthonom csak az enyém legyen. Azért a napokban kikürtöltem a világnak, hogy lányt szeretnék. Nem csoda, nagyon szeretek nô lenni, ezt biztos örökíteném rá is. És úgy szeretném már öltöztetni! Károlynak három fia van, mondja is, ô csak fiút tud. Hát én majd bebizonyítom, hogy tud lányt is!

– És ha mégis fiú lesz?

– Azért megtartom… (nevet), nem kérek másikat helyette! Az a lényeg, hogy legyen. A hômérôzés a tudatos elôkészületek része: tudjuk, mikor szeretnénk öszszehozni, de ez még titok. Azt azért elárulom, szerintem a nyár eleji gyerekeknek van a legjobb dolguk, mert mire jön a tél, már nagyobbacskák. Én is jobban járnék, nem kellene egész nyáron Moby Dickként nyomulnom, mert az elég macerás lenne! Azért a várandósság elôtt még néhány kilótól szeretnék megszabadulni, hogy elérjem az ideális kezdôsúlyt. Egy speciális konyháról hozatok magamnak ételt, így a napi fogyókúrás adagot kitalálják és beosztják helyettem.

– A kisbabát megelôzi az esküvô?

Nagyon szeretném felvenni a fehér ruhát és kimondani az igent. Ugyanakkor vicces esküvôre vágyom, ami illik hozzám. Az álmom, hogy egy kicsiny szigeten, fehér homokban állva, orchideacsokor alatt adnak össze minket — de annyi embert ismerek, hogy ezt így megvalósítani lehetetlen. Ezért hát hagyományos, nyár eleji esküvôt tervezünk, de jelzem, ehhez sem ragaszkodom.
Mindig arra törekedtem, hogy semmit se kényszerítsek arra, aki velem él. A férfiak szabadságérzetét olyan könnyű elvenni, és én nem akarom. Ha azt látnám a páromon, csakis azért házasodik, hogy nekem jó legyen, nem mennék hozzá.





– Szerinted hogyan fogja tálalni a magyar bulvársajtó a hírt?


Tudom, a sajtót nem lehet kizárni, valószínűleg beengedünk majd mi is egy-két lapot, bár nem szívesen teszem, hiszen olyan kínossá válhat, ha az álompár néhány hónappal az álomesküvô után válásra készül. Ugyanakkor a hírverés elkerülhetetlen, és szeretném is megmutatni, milyen szép a ruhám!

– Hogyan tervezed a karriered a szülés után?

– Soha nem tervezek semmit. Jönnek a lehetôségek, és én elfogadom ôket. Olyan szerencsés életem van! Semmit nem akartam görcsösen, talán ezért sikerült szinte minden. Nagyon szegény családból jöttem, és mindig az volt a vágyam, hogy egyszer vehessek az anyukámnak egy bundát. Ma már bármit megvehetek neki. Olyan jó érzés, hogy a semmibôl elindulva véghezvittem valamit! Nem vagyok gyűjtögetô típus, nem üldögélek a pénzes ládikámon. Inkább utazgatni és élni szeretek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top