Sztárok

Mikor lesz újra nagy pocakja?

Magasabbnak hittem, erõteljesebbnek. Törékeny, közepes termetû lány fogad. Nem lepõdik meg azon, hogy elcsodálkozom. – Nem vagyok fotogén – mondja nevetve. –Tudom, mert a férjem fotós.





– A fényképezéshez rosszak az arányaim: széles váll, nagy mell, kicsi fej. Miután az újságok rendszerint mellképeket közölnek rólam, hatalmasnak látszom. Ezzel együtt kell élnem.

– Azért ez igazságtalanság a sorstól, hiszen gyerekkorodban gyakran kellett fogyókúráznod, és most, hogy nincs rá szükséged, most is robusztusabbnak hisznek. Nem küzdesz ellene?

– Már nem. Inkább kellemesen csalódjanak az emberek, ha meglátnak. Azt viszont meg kellett tanulnom, mi áll jól, és mi nem. Például hiába szeretem a garbót, igazából nem viselhetem. Nincs az a konfekcióruha, ami jó rám, mert ami mellben jó, biztos, hogy csípőben bő. Így megtanultam varrni, hogy a kisebb átalakításokat magam is elvégezhessem. És bár a legújabb plakátokon kinn van a hasam, a magánéletemben is megtehetném, hiszen sokat dolgozom a szép hasizmokért, de valamiért mégsem szeretem.

– Nem lehet, hogy ennek oka is a gyerekkorban keresendô? Mesélted valahol, hogy kiskorodban nagy pocakod volt. Biztosan szégyellted, és attól a belsô képtôl nem tudsz szabadulni.

– Sokan vannak így, de én szerencsére át tudtam fordítani a tudatomban. Nincs téves testképem. Egy családi örökletesség folytán a hasfalam és a gerinctartó izmaim nem voltak elég erôsek, emiatt elôreugrott a pocakom. És bár nagyon szerettem óvodába és iskolába járni, sosem kerültem közel a pedagógusokhoz, mert nem voltam szép kislány, a pocakom miatt nem lehetett bájosan öltöztetni. Az fordította meg a dolgot, hogy hatéves koromban elvittek anyuék tornázni, és ott ügyesnek találtak. Fél év múlva a testnevelési egyetem ritmikus sportgimnasztika szakosztályába kerültem egy idôs, rendkívül jó tanárnôhöz, aki nagyon ragaszkodott hozzám. Nyolcéves koromra válogatott versenyzô lettem, a siker inspirált. Ám miután nem voltam nagyon vékony, a versenyek elôtt mindig fogyókúráznom kellett. Édesapám orvos, kezdetben az ô segítségével diétáztam. A torna elképesztôen nagy akaraterôt adott, jó versenyzô voltam, a színpadon sosem izgultam. A sportban az a jó, hogy mindig van visszajelzés: tudatosult bennem, ha keményen dolgozom, akkor sikeres és vékony is vagyok. Úgyhogy már nem küzdök testképzavarral.

– Mennyit edzel naponta?

– Két-három órát. Próbálok nem többet. Azért figyelek erre, mert nem szeretném, hogy ha szülök egy-két gyereket, csak napi négyórás edzéssel tudjam visszahozni az alakomat. Akkor már nem férne bele az életembe ennyi.

– Mikorra tervezitek a gyerekeket?

– Most múltam 28 éves, két-három év múlva szeretnénk. A férjem kéri, hogy várjunk még, mert annyira jól megvagyunk ketten. Attól tart, hogy a gyerekkel sok minden megváltozik körülöttünk.






– Hány gyereket szeretnétek?

– Kettôt tervezünk. Már csak azért is, mert nekem nagyon jó a kapcsolatom a húgommal, szövetségesek voltunk, a legjobb barátnôk a négy év korkülönbség ellenére. Másrészt olyan szüleim vannak, akik nagy szeretetet adtak nekünk, ezt a példát követem én is.

– Nagyon összetörtél, amikor elváltak?

– Igazából nem. Addigra már az alapokat megadták nekem, és a szeretetüket éppúgy élveztem. Az bántott, hogy két ember, akiket a legjobban szeretek, nem szereti egymást, vagy nem úgy, ahogy hittem. Sosem éreztem, hogy apukám elhagyott bennünket, mert a szeretetét minden pillanatban éreztem, és rendszeresen találkoztunk is. Tehát nem voltak érzelmi kitöréseim. Amúgy elég unalmas gyerek voltam. Hazamentem, tanultam, edzésre jártam, tettem, amit kellett. Hozzá voltam szokva a hetente ismétlôdô versenyekhez. Emlékszem, tizenhárom éves voltam, amikor elôször mosolyogtam a színpadon. Addig annyira akartam bizonyítani, hogy picit mindig rontottam. Tizenöt éves koromtól versenyeztem hibátlanul, attól kezdve nem görcsöltem. Tudtam, olyan produkcióval kell kiállni, ami megfogja
a közönséget.

– Nem hiányzik a gyôzelem mámora?

– Nem, mert a gyôzelem pillanatát sosem tudtam megélni. Olyan volt számomra, mint egy álom. A katarzist annyi munka és feszültség elôzi meg, hogy csak a boldog, szétáradó nyugalomra emlékszik az ember. Talán majd nagymamakoromban elmesélem az unokáimnak, addigra képes leszek átadni, milyen érzés volt.

– Nem korai ilyen fiatalon kizárólag másokat felkészíteni versenyre?

– Nem, mert ’99-ig fanatikusan, csak a sportnak éltem, minden számomra fontos versenyt megnyertem. Attól kezdve éreztem, hogy a családom, a munkahelyem, az egyetem, minden fontosabb már nekem. A másik ok, amiért abbahagytam, hogy az utolsó évben már a tanítványaim ellen versenyeztem, és tudtam, nem lehet feltétlen bizalmat érezni egy edzô iránt, aki megmérkôzik tanítványaival. Sokszor persze nagyon vágyom rá, de igazából csak az az életérzés hiányzik, amit a versenyrendszeresség adott. Sok apró sikerélménnyel kárpótolom magam. Három korosztályt tanítok, egészen kicsiktôl nyugdíjasokig. Gyógyászati sikerélményeim is vannak, orvosok igazolják vissza a jó eredményeket. Legújabban esemesen küldök edzéstervet azoknak, akik fogyni szeretnének. ’94-ben nyertem az elsô magyar bajnokságot. Akkor jött be a fitnesz Magyarországra, és azért tetszett meg, mert az új, egészséges táplálkozási móddal végre annyit ehettem, amennyit csak akartam. Imádok enni, sokat és boldogan, amit persze le is mozgok. A fitnesz azóta csak fejlôdik, egyelôre nem látom, merre kanyarog az útja, csak érzem, és arra lépek én is. Fontos, hogy haladjak vele, s valamennyire irányítsam is. Mindig is testkultúrával és emberekkel szerettem volna foglalkozni.

– Missziónak érzed a munkádat?

– Szeretnék segíteni az embereknek. Ezt teszi az édesapám, aki orvos, és az édesanyám is, aki fejlesztô analitikus. Ilyen értelemben tehát a szüleim hivatását viszem tovább. A húgomat, aki sokkal nyitottabb nálam és nem sportoló, azért kitanítottam a fitneszre, most zsírégetô órákat tart a budaörsi termemben. Anyukám öt és fél éve itt van az óráimon. Teljesen megváltozott azóta, jókedvű, van ereje mindenhez.

– Nem tartasz attól, hogy azt az érzetet táplálod te is, amit a média sugall, hogy csak a sovány, narancsbôrmentes nô boldogulhat?

– Errôl írom a disszertációmat! „A diéta hatása a testképre” című dolgozatomban azt fejtegetem, hogy a magyar nôk elégedetlenebbek magukkal, mint a világban a nôk általában, és ebben nekünk, a fitnesz hazai támogatóinak nagy a felelôsségünk. Azt gondolom, önmagunk elfogadása az elsô lépés. Mindig csak egy apró dolgon kell változtatni, hogy mielôbb legyen sikerélmény, hiszen az ad erôt a továbblépéshez. A sport nekem akaraterôt, kitartást, mértékletességet adott, talán ha ezt sikerül továbbadnom, segíthetek másoknak.

– Te elégedett vagy magaddal?

– Természetesen tudom, mi az, amin lehetne változtatni. Életem legjobb formáját akkor értem el, amikor versenyeztem. Azóta egyfolytában azzal kell foglalkoznom, hogy el tudjam fogadni magam akkor is, amikor távolodom attól a formától. Nekem ezzel nincs problémám. Békében vagyok önmagammal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése