A férfierejû nõ

Dávid Ibolya

– Az a pletyka járta a Parlamentben, hogy a választási kampányra meg kellett egy kicsit híznia.

– Így születnek a legendák.

– A pletykákkal ellentétben a legendáknak van valami valóságalapjuk, bár én Önt most is vékonynak látom.

– Az igazság az, hogy eddig minden kampányban három-négy-öt kilót lefogytam. Egy alkalommal be is hozott nekem valaki egy hatalmas csokoládétortát, amin a következő marcipánírás állt: “Hízzon néhány kilót elnökasszony, mert elfogy.” Magam is bőséges reggelivel, ebéddel, és vacsorával készültem az uniós választásokra. Először kockáztattam azt, hogy nem baj, ha néhány kilót magamra szedek, mert rendkívüli erőnlétet követel, ha az ember reggel hattól este tízig szellemileg, fizikailag friss akar maradni, s ha fogy, akkor a teljesítőképessége is gyorsabban fogy. Csakhogy nem tudtam annyit enni, hogy visszaszedjem azt a néhány leadott kilót. Erre elkezdtem picit jobban odafigyelni, hogy több vitamint szedjek, s rájöttem, jót tesz a szervezetemnek.

– Gratulálok, duplán. A választáson sikereket értek el, és Önön nyoma sincs a fáradtságnak. A teherbírását a férfi kollégái is irigylik. Különben feltűnt, hogy sok a nő maga körül. A titkárai is hölgyek. Ez elvi kérdés?

– Nem azért dolgozom valakivel, mert nő vagy mert férfi, hanem mert olyan kvalitású, ami a jó együttműködésünk feltétele. Bár erős bennem a nőtársaim iránti szolidaritás.

Avon női világfutás; 2001. október 14.

– Mennyire jelentett hátrányt a hivatása során az, hogy nő?

– Nem szoktam emiatt panaszkodni.

– Bizonyos jelek sem mutattak arra, hogy a férfiak nagyon is nőnek nézik?

– Azt, hogy nőnek nézzenek, azt el is várom. Ha “megszerezhetőnek” – az más. A harmadik-negyedik mondat után mindenki tudja rólam, elválaszthatatlan alkatrésze vagyok a férjemnek. Ebből adódóan egy-egy kedves, udvarias bókon túl meg sem hallok semmit, még ha lenne is ilyesmi.

– Amikor igazságügyminiszter volt, akkor viszont nemének előnyeit élvezhette. Egy kis, nem éppen élvonalbeli országot képviselt, mégis, a protokoll-fotókon az első sorba állították. A körülötte állók szinte mind férfiak voltak. Mennyire lehet ezt a születéstől adódó eltérést kihasználni?

– Talán nagyobb a kíváncsiság, ami megnyilvánul az ember iránt, így az esély is nagyobb, hogy jobban odafigyelnek arra, mit mondok. Ugyanakkor bevallom, egyesek a jellegzetes kalapjaimról is szívesen megemlékeztek, amire egy férfiembernek kevesebb az esélye. Persze ha a pártbeli férfi kollégáimat megkérdezi, ők lehet, nem mindig örülnek annak, hogy egy nő az MDF elnöke.

– Érzi?

– Azt érzem, hogy a szóértés olykor könnyebb lenne, ha férfi volnék – az ő szemszögükből. Megkockáztatom, akadhat olyan is, aki nehezen viseli, hogy egy nő a “főnök”.

– Nem tartott attól, hogy a politizálás során elférfiasodnak a nők, és ha nem vigyáz, olyan lehet, mint a Vaslady volt?

– Engem is fenyegetett az elférfiasodás veszélye, mert a pártelnökség pontosan abba az irányba vinne, hogy ne foglalkozzam magammal. Mára egyre több rafinériát kell belevinnem abba, miként maradjak nőies.

Férjével

– Mondjon egyet!

– Magam dolgoztam ki magamnak az Agykontrollt és a keleti filozófiákat vegyítve azt a módszert, mellyel naponta legalább kétszer, minimum három- négy percre teljesen ellazulok.

– És a ruhái? Amikor még “csak” MDF-es képviselő volt, szinte mindig feketében járt, barna hajjal. Mintha nem ugyanaz a nő lenne. Most szőke, s a baracvirágtól a vajszínűig megjegyezhetetlen árnyalatú kosztümökben látni. Ezúttal azúrkék, mély dekoltázsú ruhát visel, már-már szexiset. Igaz, a fogason ott egy szigorú blézer.

– Valóban. Volt egy korszakom, mikor fekete és fehér ruhák jelentették az ünnepi, az alkalmi viseletemet. Így valóban szinte fekete ruhákból állt a parlamentben viselt ruhatáram.

Szüleivel Baján

– Mi volt a fekete ruha rejtélye?

– Addig volt ez így, amíg meghalt a bátyám. A gyász ébresztett rá, hogy ha nem kell, ne járjak talpig feketében. A közéleti szereplés amúgy is a nyitottság felé viszi az embert. Már nincsenek olyan rigolyáim, mint valaha, amikor csak gyöngyház színűre festettem a körmöm, s kizárólag hasonló fazonú cipőket vásároltam. Engedek a változásoknak, az újnak, sőt néha a hangulatomnak is. De most – hangsúlyozom – az öltözködésről beszélünk, ugye?


– Mennyire szólnak bele, hogy (m)ilyen legyen?

– Tíz év alatt az ember arculattervezők és protokollosok nélkül is sokat változik. Akkor is, ha közéleti szerepet vállal, és akkor is, ha nem. Sok minden befolyásoló tényező létezhet ugyanis. Nekem picik voltak a gyerekeim, építkeztünk, ahogy az már lenni szokott. Semennyi idő nem jutott magamra. Nem csak a politikusnak, más elfoglalt nőnek is nagy kihívás, hogy a kevés rendelkezésre álló időben hogyan keltse azt a látszatot: jut ideje a külsejére.

– Önnek hogyan sikerül?

– Azt az egy-két embert kell kiválasztani, akiknek bízhatok az ízlésében. Ők már tudják, mi a kedvenc színem, anyagom, és mi az a forma, amit szívesen hordok. Amikor alkalmi ruha kell, akkor Náray Tamást szoktam megkérni, de van varrónőm is, Mária. Ügyes hölgy, akinek elvihetem a kiválasztott ruhaanyagokat, és egyszerű vonalú nadrágokat, szoknyákat varr.

– Lelkileg is sokat változott?

– Igen. A teherbírásom, a problémamegoldó-képességem is megváltozott. Meg rengeteget tanultam.

– Kiktől?

– Jó emberektől és a rosszaktól. Pofonokból és sikerekből. De személyiségfejlesztésről szóló könyvekből is építkeztem…

– Politikai hovatartozás befolyásolja, kit olvas?

– Nem. Ugyanolyan szívesen olvasom Popper Pétert, Hankiss Elemért, Csurka István régi drámáit.

– … és min akar javítani?

– Az elkövetkező időszakban vissza szeretném nyerni …

A férfierejű nő – folytatás >>