A férfierejû nõ – II. rész

– Az elkövetkező időszakban vissza szeretném nyerni az eredeti hangszínemet. Megváltozott ugyanis a tónusa, ami lehet, (nevet), a férfiasodás jele.

– Puritán életmódjáról is híres. Az is tudható, hogy a vízi sportok szerelmese.

– Szülővárosom Baja, s bajainak lenni életforma volt. Amíg ott éltünk, a szüleimnek nem volt gond a nyaralás. Fejesugró-deszkákat csináltunk, tutajokat építettünk, életem legszebb nyarai ezek voltak, mezítláb, fürdőruhában.

– Ehhez képest, amikor résztvett a Balaton-átúszáson, helikopterek repültek a feje fölött, onnan fényképezték fotópuskával a fotóriporterek, bírja-e. Aztán amikor nem csak túlélte, kibírta, hanem jó szintidővel startolt, mit is mondott?

A politika – ritka – vidám pillanatai…

– “Maradt még bennem néhány kilométer”.

– Sportemberes mondat.

– Azt hitték, nem tudok majd megszólalni…

– Mi lett volna, ha nem sikerül?

– Olyan nincs. Amit elkezdek, azt végigcsinálom. A viziember meg, ha elfárad, ráfekszik a vízre egy kicsit pihenni.

– De mi motiválta, hogy ezt a képességét megmutassa mindenkinek?

– Az ember negyvenen túl szereti kipróbálni magát. Másnap még kilenc kilométert tettem meg. A barátaim kísértek vízibiciklivel. Akkor már csak magamnak akartam bizonyítani.

– Miért kell még mindig bizonyítania?

– A Jóisten az embert úgy teremtette, hogy legyenek céljai. A célok elérésért küzdeni kell. Amikor elér egy célt, akkor az nyugalommal tölti el, és ez a nyugalom lesz a töltekezés forrása. Nem biztos, hogy az tud jól töltekezni, aki két héten át alszik. A munka, hogy valami, amiért keményen megdolgozott, sikerült, nagyobb erőt ad. És ezek után az újabb célt keresi, amit kitűzhet maga elé. Bennünk van a változtatni, küzdeni akarás szelleme.

– Sosem nyugodott meg, hogy most már elég? Olyan magasan van, ahonnan hatalmasat lehet zuhanni. Aki kevesebbre viszi, az ha leesik sem üti meg annyira magát. Mielőtt találkoztunk volna, azt gondoltam, igaz, a maga kvalitásai nagyon nagyok, de biztosan akadt volna hasonló teljesítményű és korú nőből még száz ebben az országban. Már tudom, nem véletlen, hogy magának sikerült.

– Vannak az embernek reménytelennek látszó küzdelmei az életében, és az a legnagyobb boldogság, ha mégiscsak eredményt tud elérni egy ilyen helyzetben. Ezért is döntöttem úgy, hogy az ötvenedik születésnapomon ismét átúszom a Balatont.





– Ilyen volt lányként is, vagy az idővel erősödött a bizonyítási vágy? Esetleg volt, aki hajtsa a háttérből? Egy erős, követelő típusú anya?

– Érdekes, nem… Belső indíttatásom volt arra, hogy a legreménytelenebb körülmények ellenére is azt gondoljam: meg tudom csinálni. A jogra például csak harmadszorra vettek fel. Vagy a balesetem. ‘87-ben, amikor Trabanttal mentem hazafelé, szemben velem kisodródott egy autó, és belémrohant. Akkor kb. hat órára elveszítettem az emlékezetemet. A balesetből semmire nem emlékeztem, csak egy pillanatra láttam magam, amint egy fekete bőrkabátos nő fekszik az autóban, összetörve. Hirtelen ragyogóan fényes tájra kerültem. Az élményt egy tengerparti boldog nyaraláshoz hasonlítanám, ahol semmi más nincs, mint víz, levegő, fény, fény, rengeteg meleg. Aztán visszatértem a hűvös földre. Emlékszem, kiabáltam. Úgy éreztem, ráncigálnak, holott orvosok vizsgáltak egy alagsori röntgenhelyiségben.

– Másfajta fény lehetett a röntgen fénye.

– Több olyan törést szenvedtem, ráadásul olyan helyeken, a fejem is megsérült, hogy az első napokban arra gondoltak, szellemi fogyatékosként maradok meg, később ez arra szelídült, hogy esetleg maradandó mozgásszervi sérüléseim lesznek, sántítani fogok. De bármilyen furcsa, ez a baleset életem pozitív fordulópontja lett. Az egész világlátásom megváltozott. Müller Péter, aki hozzám hasonlóan átesett a halálközeli élményen, azt mondta nekem, hogy tulajdonképpen az ősi beavatásélményen estem át. Több ezer évvel ezelőtt a papoknak és a királyoknak ezt az állapotot mesterségesen idézték elő, enélkül ugyanis nem hirdethették volna hitelesen a természetfölötti világ létezését.

– S mi lett az élmény hétköznapi tanulsága?

– Onnantól az ember végképp rájön arra, hogy az egész életünk arról szól, hogy minden napért hálát adjunk, mert egy pillanat elég, és minden, ami addig természetes volt, megszűnik. Örüljünk annak, hogy vannak szeretteink, próbáljunk úgy élni, hogy az élet ne csak hosszú vegetáció legyen, hanem a másik embernek is tudjunk adni. És persze attól, hogy én így gondolkodom, még nem vagyok aszkéta, mert abban, hogy adok, örömömet lelem. Egészen átértékelődött a világom. Mivel nem akartam bicegve élni, nekikezdtem az intenzív tornának. A gyerekeim ebben az időszakban a szüleimnél voltak, hogy ne lássák ezt a küzdelmet.

– Még ekkor sem kuporodott össze, hogy mások háta mögött kisírja magát, amiért ez történt Önnel?

– A tehetetlenség érzetét nem lehet sírással legyőzni. Csak cselekvéssel! A reménytelen helyzeteket egyébként én mindig kihívásként éltem meg.

Halászléfőző-verseny Baján

– Így aztán meggyógyult.

– A férjemnek is köszönhetem, aki túl azon, hogy imádom és sokra tartom: a felépülésemben végig mellettem volt. A kiszolgáltatottságomat humorával elviselhetővé tette. Mellette nem lehet unatkozni. Szenvedélyes fotós, amibe egyébként én is szeretek be-bekapcsolódni. Van, amikor csak annyival, hogy engem fényképez. Azt csodálom benne, hogy bármit csinált is az életében, abban fantasztikusan tudott hinni. Nekiállt kutyázni, három-négy-öt ebünk lett, s a lelkibeteg kutyákról kellett tanulnia az egész családnak. Amikor Pestre kellett költöznöm, a munkám miatt nem maradhattam Tamásiban, akkor mindenki őt sajnálta, hogy férfi létére a két gyerekkel otthon marad, mire ő azt mondta az egyik cimborájának, hogy a 101 jótanács kutyatartóknak című könyvet ismeri, abból száz alkalmazható a gyerekre is, úgyhogy megoldja.

– Aztán fordult a dolog.

– Ma már mindannyian Pesten élünk.

– A lánya és a fia is egyetemista már. A régi keresztény erkölcsök összeférnek a mai fiatalok életvitelével?

– Talán kaptak tőlünk az életben annyi szellemi muníciót, hogy a maguk szűrője is működik, s ez erkölcsös életvitelhez segíti őket szülői kontroll nélkül is.

– Önnek régóta nincs barátnője, akivel mondjuk ilyesmikről fecserésszenek.

– Nincs, mert a házasságom óta nem érzem igényét, hogy mással barátkozzam. Ha valaki egy emberben megtalál mindent, felesleges.

– Mondja, Ön érzelmes nő? Csak a hivatása miatt nem látjuk ilyennek?

– Volt például egy olyan eset, hogy egy szülő mellettem fölpofozta a gyerekét, és én bizony kikaptam a gyereket kezéből, mert nem tudtam elviselni, hogy bántja.
Egyébként aggódó alkat vagyok, ha a családomról van szó. Örülök, ha virágot kapok, és nincs az a film, mely ha bármilyen erőszakos jelenetet tartalmaz, végignézzem. Nem bírom elviselni, ha bárkit megaláznak, megsemmisítenek.

– Érdekes ez egy valamikori ügyvédtől.

– … miközben látszólag a politikában csak az marad meg, aki nagykéssel bármit képes megtenni.