Besenyei Péter a lelkét viszi bele a gépébe, minden egyes repülése egyedülálló, fürge mestermű. A repülés zsenije, kezében a repülőgép hangszerré válik, érzéseket fejez ki, láttán a hátunkon borzongás fut végig, libabőrösek leszünk és a szemünk megtelik könnyel.
Jean-Louis Monnet, a F.A.I. World Grand Prix Haute Voltige versenyigazgatójának, a Patrouille de France katonai kötelék egykori vezérpilótájának gondolata még 2001-ben jelent meg a Besenyei Péterről szóló könyvben. Akkor még eredményeinek tekintélyes listájáról hiányzott egy győzelem. A többszörös világ- és Európa bajnok, valamint világkupa győztes pilóta egy versenyágban még nem tudott győzni. Persze kizárólag azért, mert ez a verseny akkoriban még nem létezett.
Amikor 2003-ban a világon először, a Budapesthez közeli tököli repülőtéren megrendezték az első, magyar szakemberek fantáziájában megszületett Air Race viadalt, Besenyei győzelmi listája újabb bejegyzéssel bővült. A világ elismerten legjobb pilótáinak tucatja között ő nyerte meg az első akadályrepülő versenyt.
– Számít egy újabb győzelem annak, aki már minden babért leszedett az égről?
– Hogyne számítana. Minden siker egy megerősítés, hogy jól csinálom, hogy az új helyzetben az új feladatnak is tökéletesen megfeleltem. A világ legjobb pilótái között repülni, és ott elérni a sikert, mindig olyan élmény, amellyel nem lehet betelni.
– Te is, és sporttársaid is évtizedek rutinjával repültök, tehát a klasszikus műrepülő iskolát képviselitek. Az Air Race egy új versenyág, új követelményekkel, ami merőben más repülési stílust igényel. Hogyan alkalmazkodtál ehhez?
– Ez nem jelentett problémát, ahogy egy raliversenyzőnek is mindegy, hogy hol, milyen pályán kell vezetnie. Mi általában többször szerepelünk air show-kon és bemutatókon, mint versenyeken, ahol nem a pontozóknak, hanem a közönségnek kell repülnünk. Olyan manővereket mutatunk be, amelyeket a versenyeken nem is alkalmazunk. Ezeken a bemutatókon nem a precizitás, hanem a látványosság kapja a fő hangsúlyt, tehát kicsit szabadabban repülhetünk, több lehetőség van az improvizálásra. Az akadályrepülésben éppen az a szép, hogy ötvözhető a bemutatók szabadsága a versenyek precizitásával. Mindez földközelben, a közönség orra előtt, tőlük szinte karnyújtásnyira történik. A nézők pedig éppen olyan kritikusak, mint a bírák. Csak kicsit másképpen.
– Volt már néhány extrém bemutatód. A Guinnes rekordok könyvébe is bekerültél, amikor 1999-ben Kína közepén a Sárga-hegységben átrepültél egy szikla-alagúton. Tagja voltál annak a kilences köteléknek, amely 2001-ben, ugyancsak Kínában, Jilin városában egyszerre repült át egy híd alatt. Többször teljesítetted a budapesti Lánchidat, és mint autóversenyző rendszeresen érkeztél a magyar Forma-1-es pályára, a Hungaroringre repülővel. Akkor a pályán landoltál a célegyenes hídja alatt. Mégis azt nyilatkoztad, hogy ezeknek a bemutatóknak nincs sportértéke. Mi a helyzet az akadályrepüléssel?
– Az extrém repüléseket is szeretem, szívesen vállalok minden kihívást, mert nemcsak a közönséget szórakoztatja, hanem engem is. A nagy feladatok mégis a hagyományos versenyek, ahol minden mozdulatnak jelentősége van. Ott egy hiba miatt pontokat veszíthet az ember
– A híd-átrepülések alkalmával pedig az életét
– Nem hiszem. Én csakis azokat a bemutatókat vállalom, amelyek kockázatát száz százalékig ki lehet küszöbölni. Az ésszerűtlen vakmerőségnek nem vagyok híve. Biztos vagyok benne, hogy a profi pilóták mind így vannak ezzel. Természetesen valami veszélye van az ilyen bemutatóknak, de hétköznap az utcán közlekedni sem életbiztosítás. Az Air Race viszont egy verseny, ahol másokhoz tudom mérni magam. Ha valaki jól csinálja, annál jobban kell csinálnom. Ha valaki gyors, akkor annál is gyorsabbnak kell lennem. Ez a verseny lényege. Szebben, jobban, pontosabban és gyorsabban kell repülni mindenkinél. Ez volna a sport lényege. Egészen más így felszállni, mint úgy, hogy nincs ellenfél.
– Követel az Air Race valamilyen különleges képességeket a pilótáktól?
– Nem véletlen, hogy ez egy meghívásos verseny. Olyan képességeket követel, amihez nem elég műrepülő pilótának lenni. Nélkülözhetetlen a műrepülő versenytapasztalat. Ismerni kell a viadalok hangulatát, a versenylázat. Ez a repülésnek egy olyan műfaja, amelyben a veszély hatványozottabban jelentkezik. Nagy sebességgel, földközelben, szűk fordulókkal és főleg időre, azaz a lehető leggyorsabban kell teljesíteni a pályát. Ezért a versenyjártasság, a bemutatók tapasztalatai, az alacsony manőverezés képessége mind nélkülözhetetlen ehhez a versenyhez. E mellett mégis szükség van a pilóta higgadtságára. Elég egy rossz mozdulat, amit földközelben már nem lehet korrigálni. Azért is kell a versenytapasztalat, hogy a pilótát ne kapja el a versenyláz, a mindenáron való győzni akarás. Nélkülözhetetlen a kellő önuralom és az, hogy a versenyző tisztában legyen saját korlátjaival és gépe képességeivel.
– Ezek szerint az akadályrepülésre készülni sem lehet?
– Akiket egy ilyen versenyre meghívnak, azok mögött több évtized felkészülési idő áll. Ezért képesek elviselni a versennyel járó pszichés nyomást. A pilóták is, mint általában az élsportolók, hosszú időn át készülnek egy-egy versenyre, de csak néhány percük van, hogy bemutassák, amit tudnak. Elég viszont egyetlen pillanat, a másodperc tört része, hogy elkövessenek egy hibát. A mi sportunkban ez akár végzetes is lehet, ráadásul nem csak magunkat, de a közönséget is veszélyeztethetjük. Ezért van szükség hosszú évek rutinjára.
– Tavaly a világon legelőször Magyarországon megrendezett Air Race viadalt megnyerted. Az idei sorozat első, angliai futamán második lettél.
– Én inkább azon csodálkozom, hogy nem lettem utolsó. Ez egy olyan sport, amelyhez kell egy jó gép és egy jó pilóta. Alkalmatlan technikával a legjobb pilóta sem tud csodákat művelni, ugyanakkor egy jó technikával egy közepes pilóta is érhet el szép sikereket. Szerintem ez a második hely nagyszerű, hiszen a Szuhojok és az Edge mellett az Extra egy gyengébb, nehezebb, lomhább gép. Kemble-ben pedig olyan gyors, “egyperces” pályát jelöltek ki, amelyen például a második akadály után negyvenöt fokban kellett három és fél orsót repülni, majd fentről visszatérni a harmadik akadályhoz. A figura teljesítéséhez sokkal több időre és nagyobb magasságra volt szükségem a gyengébb géppel. És így is csak 0,2 másodperccel maradtam le az első helyről.
– Milyen volt az Air Race angliai bemutatkozása?
– Kicsit tartottunk tőle, mert arrafelé az air show-kon történt balesetek miatt a légügyi hatóság mindent nagyon megszigorított. Először hallani sem akartak egy ilyen versenyről, végül mégis sikerült meggyőzni őket. Látták, hogy milyen pilóták vesznek részt rajta, mekkora közönségsikerre számíthat, és végül beadták a derekukat. Természetesen ma már nem zárkóznak el attól, hogy Angliában ismét rendezzenek akadályrepülő versenyt. Óriási siker volt, hiszen sokan úgy fogalmaztak: végre valami új, valami izgalmas és érthető.
– Mire számítasz a budapesti versenyen?
– Itthon is a saját kétüléses gépemmel repülök, de más lesz a pálya jellege. Néhány manőverrel, szűkebb fordulóval ledolgozhatom a hátrányomat. A harmadik futam pedig Renoban lesz, ahol én is egy Edge-ben próbálok meg nyerni.
– Gondolom nem csak az Air Race futamokon kell helytállnod.
– Februárban már volt egy világkupa futam az Egyesült Arab Emirátusokban, Dubai közelében, Al Ain-ban. Ott is a saját gépemmel repültem, és második lettem. Ősszel Japánban lesz a következő világkupa forduló, majd év elején ismét Al Ainban.
– Kedvenc kategóriád a szabadprogram, mert különös tehetséged van az improvizációhoz. Lehet, hogy ez egy másik háromkerekű eszköz mellett fejlődött ki benned?
– Ha a zongorára gondolsz, akkor lehet. Kisgyerekkoromban kezdtem el zongorázni, és mivel kevésbé szerettem a kötelező gyakorlásokat, inkább fejből játszottam. Improvizáltam. A zenében is ez vonz és talán a levegőben is ezért szeretek a fantáziámra hagyatkozni. Nem is hinnénk, hogy milyen közel áll egymáshoz a zene és a repülés. Talán ezért imádom mindkettőt.
– Folyton utazol és repülsz. Belefér ebbe a magánélet?
– Nekem nagy szerencsém van. A feleségem pilótaként ismert meg, tudta, hogy ez mivel jár, és mindezt vállalta. Szereti a repülést, és főleg engem. Próbálok minél több időt tölteni otthon, és ha csak lehet, együtt utazunk. Minden támogatást megkapok tőle. Olyan biztos háttér, amely nélkül nem lehetne nyugodtan és eredményesen művelni ezt a hivatást.
– Ehhez neked még valamire más is kell.
– Nyilván a horgászásra gondolsz. Nem sok időm jut rá, de mindig lopok annyit az időmből, hogy kiüljek a partra és eltöltsek egy kis időt Makádon a stégemen. Az idén már fogtam egy tizenöt kilós pontyot és egy tizenkét és fél kilós amúrt. Nincs okom panaszra.
