– Furcsa hangszer a hegedű. Extázisba hozható vele a közönség, de csak ha az is abba az állapotba kerül, aki játszik rajta. Ezért mondják, hogy az ördögé? 
– Az első pillanatban, ahogy kimegyek a színpadra, érzem a közönség érzelmi töltését. És bár mindig előre megvan, milyen sorrendben adom elő az önálló estemen a számokat, sokszor van úgy, hogy menet közben módosítok, mert az aznapi közönség hangulatához most éppen egy szomorkás dal jobban illene. Olyankor hátraszólok a zenészeknek, és változtatunk. Minden idegszálam arra összpontosít, hogy kiszolgáljam a hangulatukat. Figyelem a lelkiállapotukat. Telepatikus kapcsolatba lépek velük, egy izgalmas játékot irányítok. És eljönnek olykor olyan pillanatok is, amikor érzem, azt csinálok velük, amit akarok. Ez a játék egyre jobb emberismerővé tesz.
– Munkaeszközöd a szerelem.
– Minden dal arról szól. Ezek sokszor buta kis szövegek, de ha én nem hiszek benne, akkor nem tudom átadni. Innentől azonban, ha bármi baj, csalódás ér a magánéletemben, ahhoz azonnal kapcsolódik egy dal, a dalszövegekhez kapcsolódik egy érzelem. Az ember a privát éltében nem mindent vállalhat föl úgy, ahogy érez. A színpad más, ott vagyok a legőszintébb a világon. Ott minden érzelem vállalható. Nagyon sok szomorúságot és örömöt kiénekelek, kihegedülök magamból. A szomorúság azonban talán még jobban kedvez a művészetnek, mint a boldogság.
– Mondjuk egy csalódás után, amikor amúgy is nagyon sajnáljuk magunkat, elénekled a szomorú szerelmes keservét.
– Nehéz, de sokkal szebben szól olyankor a nóta.
– Szükséges a fájdalom? Miért nem az örömöt hoztad szóba?
– Ha valaki velem rosszul bánik, és azt mondom, kész, akkor legyen vége, elmegyek, neki nem mondom már el, hogy ez mennyire fáj, mert az ember a méltóságát megőrzi. De este kiállok a színpadra, és ha azt éneklem, hogy könnyű azt mondani, feledjen el, de nékem csak maga kell, az annyira meg van töltve érzelemmel, hogy attól olyan lesz, mint soha máskor.
– És ő ezt nem hallja
– Nem hallotta. Nem is érdekel, hallotta-e. Kész, elmúlt, már vége.
– Most jövök rá, hogy egy konkrét férfiról, egy valódi eseményről, a szakításról beszélünk.
– olyan fájdalmas lett ettől a szakítástól a dal, hogy bár én nem sírtam a színpadon, mert kisírtam már az egészet magamból előtte, máshol, de az első sorban mindenki sírt. Azáltal, hogy át tudom adni ezt az érzelmet a közönségnek, ki is tisztul belőlem. Ez így nagyon egészséges dolog.
– Szerintem ha egy szerelem véget ér, akkor az a nagy csapda, hogy bárhogy is lett vége, hat az utána következő szerelemre. A régi szerelem tapasztalatát visszük át a másik kapcsolatba. Vagy azért, mert nagyot csalódtunk, és ez zárkózottá tesz, vagy azért, mert elunalmasodott a kapcsolat, és nagyobb izgalmat várunk. Vagyis a régi szerető, ha akarjuk, ha nem, még egy kicsit ott van az új szerelemben, harmadikként. Aztán, jó esetben, felszívódik.
 |
– Kutyaharapást szőrivel, mondják, egy szerelem után hamar jöjjön az új. Talán tíz évvel ezelőtt eszerint is tettem volna, de már annyira ismerem magam, hogy tudom, nem egyszerű találni valaki mást. Mert én lelki társat keresek. A szakítás után sokat voltam egyedül, hosszú hónapokig, és nem volt ebben gyakorlatom
– Múlt időben mondod
– .ebből a múlt idejű szerelemből nekem az volt a nagy tanulság, hogy nagyon meg kell nézni, kinek adod oda a lelkedet.
– Hogyan jön össze ez a csalódás a színpadon kifejlődött jó emberismereteddel?
– Úgy, hogy ezúttal nem figyeltem oda.
– Mi miatt nem?
– Azért nem, mert az első, rövid, öt perces találkozásunk után elutaztam külföldre két hétre, és az ismerkedés sms-en keresztül zajlott. Nem láttam a tekintetét, nem hallottam a hangsúlyt, csak elképzeltem a szavak külalakja után egy embert.
– A fantázia szépít.
– Nem, nem díszítettem föl, úgy jöttem haza, hogy úgy fogom szeretni, amilyen. Pedig szinte már az arcára sem emlékeztem. Elsodort egy érzelem, de soha többé ilyen nem fog előfordulni, mert Mindig jó kezekben voltam eddig, és nem volt tapasztalatom, ami arra intett volna, hogy vigyázni kell a férfiakkal.
– Ez a tanulság, amit továbbviszel ebből a férfiból?
