Sztárok

Mi jár a rajongóknak?

Van, aki bevállalja, van, aki nem. A magyar sztárok egy része semmi gondot nem lát abban, hogy megmutassa gyermekét, míg néhányan úgy döntöttek, a pici nem kerülhet címlapra.

Détár Enikő gyermekeivel, Zsebivel és Gigivel
Máté Krisztina és párja, Bárdos András gyermekük, Ádám születése után már kijelentették: a piciről egyetlen fotó sem készülhet, míg a Détár Enikő, Rékasi Károly házaspár semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy Zsebivel és Gigivel szerepeljenek a címlapokon. Mi állhat döntésük hátterében? És hogyan döntenek a világsztárok?

Nem központi kérdés

Détár Enikő bevallja, amikor terhes lett Zsebivel, nem szerette volna, ha idő előtt kiderül, hogy áldott állapotban van. Az egyik napilag újságírója azonban visszaélt a bizalmával, és megjelent egy cikk arról, hogy babát vár. Valójában ez az eset indította el a lavinát, hiszen akkortól mindenki kíváncsi lett, milyen lesz a kisebbik Rékasi csemete.
– A terhességem elején nem szerettem volna beszélni erről a témáról, már csak babonából sem. Aztán persze, amikor egészségesen megszületett Zsebi, hihetetlenül büszke voltam rá, és nem láttam abban kivetnivalót, hogy mások is lássák őt. Egyelőre nem jelent neki problémát egy-egy fotózás, mindenkivel barátságos, legyen az újságíró vagy fotós. Lányunk, Gigi már egészen más történet. Ő gyermekként nagyon élvezte, ha fénykép készült róla, ám ahogy kamaszodott, egyre inkább kivonta magát ez alól. Végül abban állapodtunk meg, hogy mivel a mi családunk négytagú, a címlapokon csak Zsebivel nem szerepelünk. Vagy Gigi is ott van, vagy nem vállaljuk a fotózást.
Enikő ugyanakkor megérti azokat a sztárokat is, akik úgy döntenek, nem mutatják meg a nyilvánosságnak gyereküket.

– Mi talán azért nem csinálunk központi kérdést ebből, mert én faluban, Kari pedig kisvárosban nőtt fel, ahol mindenki ismer mindenkit. Ott is mindenki tudta, hogy ki kicsoda, és melyik kislány Katikáé. Nálunk egyik gyereknek sincs problémája abból, hogy tudják, kik a szüleik. Én reggel ugyanolyan fáradt, karikás szemű anyuka vagyok, amikor bekísérem Zsebit az oviba, mint azok, akik nem szerepelnek a címlapokon.

Máté Krisztina, Bárdos András és gyermekük, Ádám
Egy fotót sem!

A Tények műsorvezető párosa, Máté Krisztina és Bárdos András viszont úgy döntött, nem engedi fényképezni kisfiát. Kriszta már a szülés után kapott hideget-meleget az egyik napilaptól, amiért nem fogadta a fotósokat a szülőágyon, ám azon az emberek többsége már igencsak meglepődött, hogy Ádámról egyetlen fénykép sem láthat napvilágot. Az egyik hetilap fotóin is csak a babakocsit láthatták az olvasók, a picit nem.

Krisztáék azzal magyarázták döntésüket, hogy azt szeretnék, ha Ádám úgy nőhetne fel, mint a társai. Nem szeretnék, ha az ő élete pusztán attól más lenne, mert ismert emberek gyermeke, és a szülei miatt kerülne be az újságokba, hiszen ez egyenes út a boldogtalansághoz. Márpedig ők arra vágynak, hogy Ádám boldog ember legyen, és esetleg azért kerüljön a címlapokra, mert valami arra méltót tett.

McCartney ritkán, Jackson soha

A világsztárok azonban nem jelenthetik ki kategorikusan, hogy nem fotózhatják gyerekeiket, hiszen tőlünk nyugatabbra a lesifotósok arról is képet készítenek, amire senki nem adott nekik engedélyt. Az egyetlen kivétel Michael Jackson, aki mindeddig elkerülte, hogy gyermekei arca látható legyen újságban vagy televízióban. Jacksonnak a hírek szerint három gyereke van: a nyolcéves Prince Michael Joseph Jackson, a hatéves Paris Michael Katherine Jackson, míg a harmadik gyermeknek sem a nemét, sem a nevét nem tudni, csupán hivatalosan annyit jelentettek be, hogy 2002 augusztusában született. Ő volt az, akit fején egy kendővel Jackson kilógatott szállodai szobájának teraszáról. A popsztár – ha emberek közé merészkedik – gyermekei arcát fátyollal vagy álarccal takarja. Ennek legkomikusabb megjelenése az volt, amikor a kislány és a kisfiú pókembermaszkot viselt egy bevásárlóközpontban.

A legendás Beatles-tag, Paul McCartney és felesége, Heather Mills csupán néhányszor engedte fotózni kislányukat. A rosszmájúak – akik állították, hogy Heather nem lesz éppen mintaanya, és a címlapokon fog pózolni a legifjabb McCartney-val – kénytelenek belátni, hogy Paul felesége nemhogy nem pózol, de egyenesen elrejti Beatrice-t a kamerák elől. A tavaly októberben született bébiről csupán néhány fotó jelent meg, a paparazzókat azonban ez nem szerelte le, és állandóan a család nyomában járnak. Általában sikertelenül.
McCartney kislánya születése előtt néhány hónappal lett hivatalosan is a leggazdagabb brit, és azoknak a sztároknak is van mit a tejbe aprítani, akik pénzért adják el gyermekeik fotóit.

A Catherine-Zeta Jones Michael Douglas házaspár köztudottan minden jogot elad az újságoknak, például a legtöbbet fizető lap tudósíthatott esküvőjükről, és ez jelentetett meg fotókat gyermekeikről is. A párnak egy hároméves kisfia és egy egyéves kislánya van. Ugyanezt a módszert választotta Pamela Anderson is, aki Tommy Leetől született első kisfiát, Brandont a The Sun olvasóinak mutatta be először, szintén busás fizetség fejében. Természetesen azóta jó néhány fotó készült róla, sőt, a paparazzók még azt is megörökítették, ahogyan Pamela fülön fogva fegyelmezi gyerekeit. Teljesen ingyen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top