Sztárok

Fekete és fehér

Hol az autópályán, hol kisfiáért, Zsebiért sietve az óvodába, hol otthon, fõzés közben tudtam utolérni Détár Enikõt. Az élete mindig rohanós, de karácsony felé közeledve inkább egy maratoni futásra emlékeztet. Még szerencse, hogy Károly otthon besegít.

Morton mama szerepében a Chicago musicalban
Játszik többek között a Madách Színházban, műsort vezet az RTL Klubon, rendezvényekre jár az ország mindent táján, miközben két gyermek édesanyja, és feleség is. Úgy tűnik, mindenhol maximálisan helyt áll, bár egy pici fáradtságot hallani a hangján.

– Láttalak az Art on Ice (Művészet a jégen) gálán, ahol estélyi ruhában, korcsolyázva vezettél műsort. Gondolom, nem volt könnyű.

– Nem, főleg úgy, hogy tizenegy éve nem volt korcsolya a lábamon, akkor is talán, ha háromszor. De nem volt mit tenni, a műsor előtt egy héttel kimentünk Karival (Rékasi Károly, színművész, Enikő férje – a szerk.) a Műjégpályára, és gyakoroltunk. Mindenesetre alaposan feltörte a lábamat a kölcsön kapott korcsolya!

– „Bevállalós” vagy?

– Ebben az esetben kénytelen voltam, de azt hiszem, alapvetően nem rettenek meg egy-egy feladattól.

– Talán, ezért ilyen fáradt a hangod…

A Playboyban

– A november és a december mindig zsúfolt, de az idén talán minden eddiginél több a feladatom. Ne érts félre, nem panaszkodom, hiszen egy színészt azzal ismernek el, ha hívják, ha számítanak rá, de most tényleg rám fér a pihenés. Éppen ezért, december 21-étől nem dolgozom. Már vágom a centit!

– Hogy állsz a karácsonyi készülődéssel?

– Ma végre elindulunk ajándékokat vásárolni. Bevallom, eddig nem sok időm volt még nézelődni sem. De délutánra „összekaparom” magam, és felkerekedünk, bár két kocsival megyünk, hiszen utána mindketten dolgozunk.

– Lányotok, Gigi idén is díszít saját karácsonyfát?

– Igen, már hagyomány, hogy neki van egy saját kis karácsonyfája is. Az édesanyám és a párja Amerikában él, és már nekik is feladott egy csomagot, tele saját készítésű ajándékokkal. Hihetetlen, mennyire gondoskodó, és mennyire odafigyel másokra!

– Kitől örökölte a kreativitását?

– Talán egy kicsit mindkettőnktől. Gigi egy nagyon sokrétű tehetséggel megáldott kislány.

Egy parti háziasszonyaként
– Sokan gyűltök össze karácsonykor?

– Körülbelül tizenöten leszünk. Jönnek a testvéreink a párjukkal és a gyerekekkel, és velünk lesz a barátnőm édesanyja és két fia. Ő olyan volt nekem, mint az édestestvérem, de sajnos, nagyon fiatalon elvesztettük, a családja azonban minden szentestén velünk van.

– Karácsony előtt nagy a sütés-főzés?

– Idén úgy döntöttünk, hogy megcsináltatjuk azt a fantasztikusan finom pulykát, amelyet eredetileg Kari szokott elkészíteni. Nem akarom rákényszeríteni, hogy 24-én korán keljen és egész nap a konyhában álljon a vacsora miatt. Bejglit viszont fogunk sütni.

– David Copperfield magyarországi fellépésén is „meglestelek” benneteket, ahogyan egy tévéinterjú után összeölelkezve sétáltatok ki a teremből férjeddel, Rékasi Károllyal. Szinte túl szép, hogy igaz legyen.

– Pedig hidd el, működik. Húsz éven keresztül nem lehet eljátszani a harmóniát.

– Eleget tudtok együtt lenni?

– Többet szeretnénk, éppen ezért kihasználjuk azt az időt is, amikor vidékre kell utaznunk. Ilyenkor általában Kari vezet, és nagyokat beszélgetünk.

Férjével, Károllyal

– Károly hajlamos a filozofálásra. Ezeken az utakon együtt filozofáltok?

– Időnként valóban világmegváltó beszélgetéseket folytatunk, máskor viszont egyszerűen csak csacsogunk mindennapi dolgokról.

– Jól látom, hogy a ti kapcsolatotokban te vagy a nyitottabb?

– Igen, Kari sokkal zárkózottabb személyiség.

– Hogyan talált két ilyen különböző ember egymásra?

– Én szerettem flörtölni, ám ha valaki tetszett, már inamba szállt a bátorságom. Karit pedig macsónak tartottam, ráadásul nem is köszönt. Aztán egyszer hozott egy szál virágot, és odaadta a portás néninek, hogy „ezt tessék odaadni a Détárnak”. Majd elhívott egy buliba; emlékszem, a Vígszínházhoz jött elém, feketében voltam, nagyon szűkben és nagyon miniben, míg ő bőszabású, fehér nadrágban és ingben. Hát, így kezdődött a mi ma már húsz éves történetünk…

Fotók: Madách Színház, Playboy

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top