Sztárok

Vállalom! Ilyen az én családom!

Miért akarnánk másnak látszani? – kérdezi Gáspár Gyõzõ felesége, Bea, amikor azt kérdezem, „viselkednek-e” a kamera elõtt. Így hát most láthatunk vitát és könnyeket, azaz egy zajos család mindennapjait.




Már megérkezésünk sem mindennapi, Győző olaszos temperamentummal fogad minket. Világosító, hangosító, operatőr, szerkesztő a nappaliban, a falakon pedig jó néhány kamera, amely a nap huszonnégy órájában rögzíti a Gáspár család életét.

Állandó pörgésben

Gáspár Győző családjánál zajlik az élet. Miközben az ország Győzikéje vásárolni indul az RTL Klub stábjával, Bea süteményt süt, Evelin világmegváltó beszélgetést folytat Sebeők Jánossal, a kis Virág pedig csokikrémmel maszatolja össze magát. A Gáspár család egyáltalán nem zavartatja magát, éli mindennapjait, miközben jó néhány kamera figyeli őket. Elindult a Győzike show!

– Tizenkét éve élek Győzővel, megszoktam már az ötleteit – kezdi Bea, a feleség. – Egy nap hazajött, és elmondta, hogy az RTL Klub szeretne egy műsort, amelyben kilencven napig követik a mindennapjainkat. Bevallom, nem volt nehéz rábeszélnie. Úgy gondoltam, végre valami kibillenthet a hétköznapokból. Felkelteni a gyerekeket, reggeli, bevásárlás, főzés; ebben a mókuskerékben élek évek óta. Most legalább történik valami, bár ilyen mozgalmas életet hosszú távon nem szeretnék.







Névjegy:
Név: Gáspár Győző
Kor: 31 év
Foglalkozás: az első roma-dance csapat, a Romantic együttes frontembere
Lemezek: Romantic, Nap, hold csillagok, Homokszem, A kelet fényei, Vágyom rád, A szerelem hajnalán
Felesége: Balla Bea
Gyermekei: Evelin (11 év) és Virág (2 év)
– Hogyan viseled, hogy nap mint nap jön-megy a stáb, ráadásul folyamatosan kamerák figyelnek?


– Úgy viselem el, hogy tudom, egyszer vége lesz.

– Virágnak nem jelentenek problémát a kamerák, de mi a helyzet Evelinnel?

– Virág az összes operatőrbe szerelmes, Evelin viszont először nem fogadta kitörő örömmel az ötletet. Ő sokkal inkább távolságtartó.

– A kamerákat hamar megszoktam, de kicsit féltem, hogy mit szólnak majd a suliban. Mert oda is bejönnek ám forgatni! – veti közbe a kislány.

– Milyen volt az első nap?

– Nagyon emlékezetes, mert rengetegen voltunk. Itt volt már a stáb, eljöttek a Fókusztól, miközben még dolgozott a villanyszerelő és felmosott a takarítónő.

– Nem befolyásol egy hangosabb vitánál, hogy mindezt egy ország láthatja?

– Tőlünk a legelejétől azt kérték a műsor készítői, hogy úgy éljünk, mintha nem lennének itt a kamerák. Semmi értelme nem lenne „viselkedni”, mert az már nem arról szólna, hogy mi hogyan élünk.

– Nem féltek, hogy még több irigyetek lesz, ha betekintést nyerhetnek az életetekbe? Hiszen Győzőről köztudott, hogy nincsenek anyagi problémái…

– Ettől nem félek. Aki eddig nem szeretett, az most sem fog, akik pedig a barátainknak vallják magukat, ők most sem tesznek másképp.

– A férjed állandó pörgésben van. Tudtok elég időt tölteni együtt?

– Nem, de ez nem is baj. Győzőből sokszor még ez a kevés is elég…

Londonba is követik

Győző barátja, a filozófus Sebeők János az ebédlőben süteményezik. Két napra érkezett Győzőékhez, láthatóan hozzászokott már a pörgéshez. Nemcsak a sütin, de a földgömbön is megosztoznak, már ami a fejfedőt illeti. Közben megérkezik Győző is.





– A hírnév, a siker vagy a pénz mozgatott, amikor aláírtad a szerződést?

– Egyik sem – állítja Gáspár Győző. – Ismernek, sikeres vagyok, és a pénzzel sincsen problémám. Egyszerűen azt szerettem volna, ha ezzel a műsorral a magyar emberek betekintést nyernének egy roma család életébe, és jobban elfogadjanak minket. Ha csak egy roma gyerek dönt úgy, Evelin példáját látva, hogy érdemes tanulni, már nem hiába volt itt a stáb három hónapon át.

– Bea tényleg könnyen belement a „játékba”?

– Egyedül nem tudtam dönteni, és végül Bea mondta ki a végső szót: próbáljuk meg. Az első hét volt igazán nehéz, most már belerázódtunk, de a legelső éjszaka, amikor lefeküdtem aludni, arra gondoltam, hogy ezt nem fogom kibírni.

– A jövő héten Londonba készültök. Oda is követ majd titeket a kamera?

– Igen, sőt jöttek velem a kórházba is, amikor meglátogattam az egyik rokonomat, így természetes, hogy Londonba is velem tartanak. Az Angliában élő magyaroknál már korábban is felléptünk, most pedig visszahívtak minket ismét.

– Bea szerint sok az irigyetek.

– Rengeteg. Magyarországon két problémára nem találnak gyógyszert; az egyik a túlsúly, a másik az irigység. Tegnap felmentem az internetes oldalra, ahol egy hozzászóló azt írta: „hova halad a világ, ha főműsor időben egy büdös cigányt kell nézni.” De ez a büdös cigány nem ártott senkinek soha, és kérem, hogy engem se bántsanak.

– Úgy látom, ez a téma elég heves érzelmeket vált ki belőled.

– Így is van. Ha idegenek irigyek rám, az nem érdekel, de ha a saját rokonaim, a saját vérem, az már igen. Nekem a család nagyon fontos, a legfontosabb pedig Bea, Evelin és Virág. Evelin ügyvédnek készül, és azt szeretném, ha Virág orvos lenne. Virág majd meggyógyít, Evelin pedig ügyvédként segít majd, ha problémám lesz. Én így képzelem el a családom jövőjét…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top