Sztárok

A két Édesanya

Folyamatosan csipkelõdnek, együtt fõzõcskéznek, és ha véletlenül nem értenek valamiben egyet, akkor sem válnak el haraggal. Pécsi Ildikó és Pártos Csilla kapcsolata nem a szokványos anyós-meny, sokkal inkább anya-lánya viszony.





Reggel megcsörren Pártos Csilla telefonja. A vonal végén Pécsi Ildikó, Csilla anyósa. – Hogy aludtál, Csilluka? – kérdezi a színésznő. – Majd pont neked fogom elmondani! – válaszolja felháborodva Csilla. Még mielőtt azt hinnék, hogy a viszony végérvényesen megromlott közöttük, jó, ha tudják, a Szűcs családban ez a csipkelődés éppen a szeretet jele.

Haraggal soha!

– Pécsi Ildikó: Természetesen vannak, akik megdöbbenve hallgatják párbeszédeinket. Egyszer például rokonok vendégeskedtek nálunk, és meg voltak győződve, hogy vége a házasságunknak, amikor a „Lajoska, csinálsz egy kávét?” kérdésre a férjem azt válaszolta „Dehogy csinálok, nem azért vagyok itt!”, és persze már ment, és főzte is a feketét. Csillával pedig ugyanilyen párbeszédek hangzanak el köztünk nap mint nap.

– Mikor találkoztak először?

– Pártos Csilla: Egy rendezvényen, ahol én műsorvezető voltam, Anya pedig fellépett. Éppen óriási rohanásban volt, nem volt kisminkelve, a frizurájára is ráfért egy kis igazítás, és úgy gondoltam, Pécsi Ildikó nem mehet ki így a színpadra. Elővettem a sminkkészletemet, a fésűmet, kifestettem és megcsináltam a haját. Közben pedig beszélgettünk, és rájöttünk, hogy sok mindenről nagyon hasonlóan gondolkodunk. Majd amikor Édesanya az egyik helyi televízió művészeti vezetője lett, engem kért fel műsorvezetőnek. Utólag kiderült, kerítőként, hiszen tudta, hogy Csaba lesz a műsorvezetőtársam. És milyen igaza lett; az első stábértekezlet óta együtt vagyunk Csabával, tíz éve pedig össze is házasodtunk.

– P. I.: Már amikor először találkoztunk, arra gondoltam, milyen jó lenne nekem Csillus menynek. Hálás vagyok Csilla édesanyjának, hogy egy olyan kislányt nevelt, aki boldoggá tudja tenni a fiamat.







A család névjegye
Az édesanya: Pécsi Ildikó (Érdemes és kiváló művész)
Az édesapa: Szűcs Lajos (többszörös válogatott futballista, olimpiai bajnok, világválogatott)
Gyermekük: Szűcs Csaba (a család mozgatórugója, Édesapa)
Menyük: Pártos Csilla (műsorvezető, jelmeztervező, koreográfus)
Unokájuk: Csabika (hat és fél éves, óvódás, a család mindene)
– A hasonlóság azonnal feltűnt?

– P. I.: Igen. Leginkább azért, mert mindenki mondja.

– P. Cs.: Sőt, most már a hangunk is annyira hasonlít, hogy tegnap Papa (Csilla apósa – a szerk.) felhívott telefonon, és azt hitte, Ildikó vette fel. Bár ebbe szerintem az is belejátszik, hogy akit nagyon szeretek, annak átveszem a szokásait, a hanghordozását. Én rengeteg szeretetet kapok ebben a családban, és ez nagyban segített, hogy otthon érezzem magam.

– Nem lehet nem észrevenni, hogy Ildikót mamának, anyának és édesanyának szólítod.

– P. Cs.: Így tartom természetesnek. Nagyon jó a viszonyom az édesanyámmal is, de ő sokkal aggódóbb, ezért vannak olyan kérdések, amelyeket inkább Ildikóval beszélek meg.

– Akadnak azért viták is?

– P. CS.: Természetesen, ez a legjobb családban is előfordul. Bár inkább azt mondanám, nem mindenben értünk egyet.

– P. I.: De képesek vagyunk belátni, hogy ugyan mindkettőnknek igaza van, azért egyikünknek vagy másikunknak jobban. Van azonban egy nagyon fontos szabály: soha nem válunk el úgy, hogy nem zártuk le a vitát. Soha!







Pécsi Ildikó és Pártos Csilla néhány közös munkája
– Hódmezővásárhely, 2001.: Bodnárné (Rendezte: Pécsi Ildikó, jelmez: Pártos Csilla)
– Gorsium – Floralia, 2003.: Szophoklész: Elektra (Rendezte: Pécsi Ildikó, jelmez: Pártos Csilla)
– Gorsium, 2004. Szophoklész: Trachusi nők (Rendezte: Pécsi Ildikó, jelmez és koreográfia: Pártos Csilla)
– Gorsium (2005. április 30.): A hetvenkedő katona (Rendezte: Pécsi Ildikó, jelmez, koreográfia: Pártos Csilla)
– Mesés játékok, játékos versek (gyermekkönyv – Írta és tervezte: Pécsi Ildikó, illusztrálta: Pártos Csilla)
A levendulaösvény

Időközben megérkezik a kis Csabi az óvodából. Tüneményes, vagány gyerkőc, aki sietve közli, hogy „édesanya olyan, mint egy kozmetikai tartalmazó, vagy nem is, inkább forgalmazó, és hogy Gödöllőn van, akiket még a két kutyánál is jobban szeretek, a mamát és a papát.”

– A kis Csaba nevelését, gondolom, másképp látja az anyuka és a nagymama.

– P. I.: Ez is remekül kialakult nálunk. Hozzánk, Gödöllőre Csabika nem hoz játékkardot és játékpuskát, nálunk régi mesefilmeket néz és kertészkedik. Van például egy levendulaösvénye a kertben, ahol ő ültette a növényeket.

– P. Cs.: A mama nem azért jó anyós, mert nem szól bele az életünkbe, hanem azért mert beleszól, elmondja, hogy ő hogyan tenné, és ha mégsem az történne, akkor sincs harag.

– Vannak nagy közös főzések?

– P. Cs.: Hát persze, de ez sincs szabályokhoz kötve. Mi minden hétvégét a mamáéknál töltünk, Gödöllőn. Ha van kedve, többfogásos ebédet főz, ha nincs, ideszól telefonon, hogy vigyünk valamit enni. Semmiből nem csinálunk nagy ügyet.





– P. I.: De imádunk együtt főzni, és közben évődni.

– Sok érdekes egyezőség van az életükben. A sorsra fogják?

– P. Cs.: A sorsvonalunkon nagyon sok hasonlóság van. Például mindketten három és fél évvel vagyunk idősebbek a férjünknél, mindkettőnk gyermeke az Oroszlán jegyében született, és nekem is volt egy súlyos autóbalesetem, ahogyan Mamának is.

– P. I.: És ha lett volna leánygyermekem, őt is Csillának hívták volna. Az édesanyám varrt is egy takarót, amelyre ráhímezte a Csilla és a Csaba nevet.

– Észrevették, hogy szinte folyamatosan egyszerre beszélnek?

– P. Cs.: És akár hosszú percekig is tudunk egyszerre beszélni!

– P. I. és P. Cs. kórusban: És cirka ugyanarról!

A teljes cikket a Meglepetés 17. számában olvashatod el!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top