– Jól nézel ki. Milyen napod volt?
– Borzalmas. Most tudtam meg, hogy kirúgtak a munkahelyemről (Ludwig Múzeum, a szerk.). Már akkor gyanús volt, amikor közölték, hogy reggel 9-re menjek be megbeszélésre, ugyanis ilyen soha nem szokott előfordulni. Kiderült, hogy leépítés van, a múzeumnak nincs pénze, így 7 embert kirúgtak, köztük engem is. Kérdeztem, hogy akkor holnaptól be se jöjjek? Mondták, hogy ne.
– Pedig nagyon sokat dolgoztál.
– Igen, még hétvégén is. Volt, hogy este tízig ott ültem. Majdnem 5 évig ott dolgoztam, így el sem akartam hinni, hogy ilyen egyszerűen kirúgnak. Még arra sem vitt rá a lélek, hogy kipakoljam a benti szekrényemet… Mondtam is Legátnak, hogy biztos csak álmodom.
– Apropó, Legát! Nemrég költöztetek össze. Sikerült már berendezni az új lakást?
– Hát, nehéz megszokni, hogy nem kertvárosban van, és elég nagy a zaj, mivel az egyik ablak az utcára nyílik. Ráadásul képzeld, a nappaliban az előző lakó felfestett az ablaküvegre egy pávapárt a szájukban egy csengővel és egy eljegyzési gyűrűvel. Remekül néz ki!
– És úgy hagyjátok?
– Persze, hát ezek a lakást védik! És ott hagyjuk a Kamarás Iván-szentélyt is, amit a konyhában találtunk. Egy egész fal tele van Kamarás Iván képeivel, középen pedig egy hatalmas poszter a színészről.
Névjegy:
Név: Karafiáth Orsolya
Született: 1976. szeptember 19.
végzettsége: könyvtár-magyar szakos tanár, de négy évig észt szakos is volt az ELTE bölcsészkarán. Onnan kirúgták, mert fenyegető leveleket írt az egyetemi vezetőségnek, és lebukott.
Könyvei: Lotte Lenya titkos élete, 1999
Café X, 2004
Eredmények: Tavaly bekerült a Magyar Hírlap 50 legsikeresebb fiatalja közé, 1999-ben a Mozgó Világ nívódíjasa vers kategóriában, 2001-ben ő kapta az Avon Talentum támogatást. Ezenkívül kapott már Móricz és Soros ösztöndíjat, 2004-ben pedig a Zuger Kulturstiftung féléves berlini ösztöndíját nyerte el.
Párja: Legát Tibor újságíró, zenész
– De ez még mind semmi! Mostanában a lakás minden pontján különböző vallási ereklyéket találunk. Egy Szűz Mária-képet, buddhista, zsidó vallási jelképeket. De nem baj, legalább nem lógnak ki majd a sorból a kínai lakásvédő szentjeim képei. Szerintem nincs még egy lakás, ahol ennyi kép lenne kirakva a falra.
– És a macskád hogy viselte a környezetváltozást?
– Ne is mondd, teljesen ki van borulva: napok óta alig eszik, és nem jön ki az ágy alól. Ha türelmesen szólongatom, néha kidugja az orrát.
(Orsi közben elővesz egy műanyag fiolát, és furcsa állagú, rózsaszín tablettákat vesz be sörrel)
– Milyen gyógyszert szedsz?
– Ja, ez semmi, csak a hajtablettám.
– Miért szedsz hajtablettát, hiszen legendás vagy arról, hogy szinte mindennap más parókában jelensz meg!
– Igen, de most növesztem a hajam. Nem baj, ha hosszú lesz, majd az is befér a paróka alá.
– Na, jó. Beszéljünk a nyárról. Mit terveztek?
– Hát, bevallom, nem nagyon rajongok a meleg időért. Sokkal inkább a hűs kerthelyiségekért és a légkondicionált kocsmákért. Most jöttem haza Rómából (igaz, ez inkább munkával egybekötött nyaralás volt), és Legáttal Tunéziába is készülünk még. És persze nem maradhat el a szokásos üdülés Bánkon a húgomékkal. Minden évben eltöltünk ott a tónál néhány napot. Júliusban pedig Berlinbe megyek, meglátogatni az ott élő barátaimat.
– Elég sűrű a programod…
– Igen, és még szeretnék mindenképp visszamenni Törökországba, ahol tavaly nyáron nagyon jól éreztem magam. A helyiek eleinte nem értették, hogy mi az a dupla kávé, és két presszókávét hoztak ki. Aztán néhány nap alatt megtanulták. Előfordult az is, hogy sétáltam az utcán, és elfutott mellettem egy csirke, mögötte egy szakács, és azt kiabálta, hogy chicken kebab. De lehet, hogy ez az út már csak jövőre fér majd bele.
– A pasid hogy bírja a tempódat?
– Hát, az az igazság, hogy mi olyanok vagyunk, mint a Détár Enikő-Rékasi Károly házaspár. De kérdezz inkább a terveimről!
– Orsi, pont most akartam kérdezni, hogy mik a terveid?
– Szeretném befejezni a regényemet!
– Ne haragudj, hajlamos vagyok elfelejteni, hogy valójában te költő, író vagy… Mennyi van kész belőle?
– Ugyanannyi, mint évekkel ezelőtt, de most már be kell fejeznem, mert aláírtam az Ulpius Házzal egy szerződést. Már négy éve írom.
– És miről fog szólni?
– Ez egy krimi: a főszereplői a húgom, Cérna Zsabó Lajos és én. De rajtunk kívül mindenki szerepel benne, akit ismerek. A lényeg, hogy Cérna Zsabót megöljük a húgommal. Én skizofrén állapotba kerülök, és elkezdek nyomozni a gyilkos után, hogy eltereljem magunkról a figyelmet.
– Már tudod, mi lesz a vége?
– Persze, itt van a fejemben az egész, csak most nem akarom lelőni a poént.
– További tervek?
– Épp most forgatják az Oldalbordák című kisfilmet, aminek én írtam a forgatókönyvét. Nagyon jó színészek játszanak benne, és majd nagyjátékfilm is készül belőle.
– Ott voltál a forgatáson?
– Úgy volt, hogy elmegyek, de amikor reggel eljött értem a kocsi, éreztem, hogy az előző este elfogyasztott alkoholmennyiség olyan hatással van rám, hogy mindenkinek jobb lesz, ha nem mozdulok ki otthonról. Ezt a szörnyű érzést igyekeztem kompenzálni azzal, hogy így kirittyentettem magam.
– Ilyen egy átlagos reggeled?
– Nem, általában úgy indul a napom, hogy reggel a fürdőkádban kiolvasom az összes újságot. Aztán késő estig dolgozom. Vagyis dolgoztam eddig, most épp munkát keresek.
– És mi újság a tévéműsoroddal?
– Hát, nem biztos, hogy lesz szeptembertől, de az is lehet, hogy átmegyünk egy másik csatornára. A szerkesztők gyakran fogták a fejüket az ötleteimtől, egyszer például be voltam festve arannyal, vagy egy repülőről lógtam lefelé, miközben egy szélgép fújta a hajamat. De volt olyan is, hogy színházi jelmezben jelentem meg, és közöltem, hogy márpedig ma ebben leszek.
– Azt beszélik rólad, hogy mániás ruhagyűjtő vagy…
– Ez igaz. Szerintem Magyarországon belőlem élnek a turkálók. Fehérneműből és cipőből viszont csak vadiújat és méregdrágát veszek. Most például, amikor költözünk, Legát mondta, hogy pakoljam be a melltartóimat egy szekrénybe, és nem fértem el!
– Megszámoltad őket?
– Még nem, de több száz darab van belőle. És cipőből is. Épp ma történt, hogy bementem egy cipőboltba, vettem 3 pár cipőt, és a negyedikre már nem volt elég pénzem. Viszont nagyon kedvesek voltak az eladók, és odaadták ingyen. Tudják, hogy majdnem mindennap veszek náluk valamit.
– Gyűjtesz még valamit?
– Jaj, hát persze. Most olvastam valahol, hogy mindenképpen ajánlatos elrejteni a lakásban a rengeteg kozmetikai szert, hogy amikor jönnek a vendégek, nehogy lássák, hogy mennyi mindent használunk, és mennyire nincs hatása. Úgyhogy a szemráncrémeket, bőrradírt, lábradírt és a különböző bőrápolási termékeket jól eldugtam egy hatalmas szekrénybe.
– Ezek szerint gondos háziasszony vagy.
– Igen, gyakran főzök, de csakis bioételeket, mert már 16 éve nem ettem húst. Erről jut eszembe, lassan haza kell mennem, mert a macskám már lassan éhen hal…
