– Miért vagy gondban, ha könyvet kellene ajánlani?
– Túl sok a könyv, és én egy javíthatatlan liberális vagyok. Ez itt nem politikai kategóriát jelent. Egyszerűen találja meg mindenki a neki való világot. Kicsit mindig is tiltakoztam a kötelező olvasmányok ellen. A Pál utcai fiúkat lehet olvasni, de miért nem lehet Molnár Ferenc drámákat? Ezen az iskolában röhögtek, mert rajtam kívül senki nem olvasott, talán még a magyar tanárom sem. Az apám polcán viszont ott volt, és én elolvastam, majd elmeséltem, milyen jó a Játék a kastélyban, és az Egy, kettő, három nekem borzasztóan sokat adott.
Mindig gondban vagyok, amikor megpróbálom saját ízlésemet érvényesíteni. Kételkedem, nem kényszerítek-e rá valakire olyasmit, ami nem az ő világa. A tekintélyelv, a hát, ha ezek azt mondják beviszi őket abba a zsákutcába, hogy olyan műveket olvasnak, amelyekben örömüket nem lelik. Én meg egy olyan tetű vagyok – ez köztudott , egy züllött lélek, aki nem szokott tiltakozni az olcsó irodalom ellen sem. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy minden embernek kiművelt, cizellált olvasóvá kell válnia, aki nem csak azért olvas, mert egy nemesebb lelkiállapotba akar kerülni. Elég, ha pakolászni akarja saját gondolatait, mert tele van kérdésekkel, és nem találja a válaszokat. Vagy fordítva, eddig csak válaszokat tudott, és megfordul a fejében, hogy ezek nem biztos, hogy jó válaszok, újra kell kérdezni mindet.
– Az olvasás legyen mindig öröm?
– Bölcsészként még az a ronda fráter voltam, aki közölte, hogy a ponyva pfuj!, és a nemzet kultúrája csak akkor haladhat előre, ha a ponyvától mindenki elszakad. Ma már inkább azt mondom, hogy inkább akkor van értelme a könyvnek, ha használod. Ha nem csak azért olvasod, mert illő olvasnod, hanem elkezdi átstrukturálni a gondolataidat. Lehet, hogy egy remekmű rossz pillanatodban talál meg, és a 23. oldalon befuccsol. Ebben az esetben azt kell mondanunk, ez a könyv hatástalan maradt. Tegyük fel, te egy rendes ember vagy, és nekifutsz még egyszer. Iszonyatos küzdelemmel átrágod magad rajta, és még mindig nincs garancia arra, hogy megtalál téged ez a regény, vagy te megtalálod őt. Érzelmes és hedonista módon azt mondom, hogy ha nem nyújt számodra semmi örömöt az olvasás, akkor nem kell azzal a könyvvel gyötrődnöd. A kényszerű olvasás szakirodalmat jelent, amit muszáj elolvasnod.
Névjegy: |
Név: Réz Andás
Írói álneve: Andrew C. Copper, Coper András
Születési idő: 1951. szeptember 28.
Családi állapot: 34 éve él boldog házasságban.
Könyvei: Válogatott szorongásaim, Orr |
– Szoktál kétszer olvasni könyveket?
– Hogyne! Vannak nekem bejöttek könyvek, másrészt tesztelem magam, mennyit változtam. Legutóbb A kis herceget olvastam újra. 17 perces olvasmány, de mindig van benne új olvasat. Antoine de Saint-Exupéry 1935-ben lezuhant a líbiai sivatagban. Valószínűsíthető, hogy 5 évvel később, amikor A kis herceget írja, felelevenedik ez a kényszerleszállás. Egyszer csak beugrott, hogy nincs kis herceg, nincs róka, nincs király, nincs bárányka, a világon semmi sincs, de van egy pasas a sivatag közepén, aki nem tudja, megtalálják-e. Egyszerűen ott vagy a sivatag közepén, nappal elviselhetetlen hőség, éjjel fagypont alatti a hőmérséklet, kígyók, skorpiók, vagy az ördög tudja, mi minden van körülötted, és nem tudod, túléled-e a kalandot. Mi van, ha úgy olvasod el a regény, hogy egy ember szembesül a halállal? Előveszed később, és egy teljesen más olvasmányt kapsz. Monte Cristo grófját először úgy olvastam, mint egy kalandregényt, és alig éreztem meg a könyv politikai felhangjait. Felnőttként újra elolvasva, nincs még egy ilyen aktuális regény. Őrület!
– Szinte mindent leírtak már, miért fontos mégis, hogy elmondd a saját történetedet?
– Újat írni nagyon nehéz, nekem is az orrom alá dörgölték az Orromat, a regényemet, mondván, hogy Süskind már megírta A parfümöt, tehát én nem tudtam újat kitalálni. Nem is tagadom, de a különbség talán ott van, hogy míg ő egy 17. századi rémregényt írt egy büdös világról, addig én arról a világról elmélkedem, amelyben az emberek tucatnyi fedőillatot viselnek, és rejtőznek a szagok mögött. Mi van, ha van egy ember, aki a szagfüggöny mögött képes megérezni az igazi szagokat? Mi van, ha a titkok láthatóvá, szagolhatóvá válnak?
– Régen keményebb voltál. Most meg úgy tűnik, hogy lágyultál…
– Évről évre. Huszonévesen nagyon kemény voltam, nagyon szálkás, nagyon érdes, nagyon engesztelhetetlen. Korábban mindenkit leüvöltöttem, az akaratomat mindenkire rá akartam kényszeríteni, de jött egy olyan korszakom, amikor a kompromisszumkészségem erősödött. Ma már egyre inkább ott tartok, hogy megpróbálok tompítani az előítéleteimen, és megpróbálok állati nyitott lenni. Mert különben a kor el fog mellettem száguldani, és egy keserű vénember leszek, aki állandóan arról beszél, hogy milyen szép volt annak idején.
Ez a nyitás nem arról szól, hogy én baromi trendi vagyok – nem is vagyok trendi -, hanem hedonizmusomból következően megpróbálom ezt a nyüzsit úgy szemlélni, hogy tele van jó dolgokkal. Ha nem nyitsz, akkor mindig saját fiatal korodat fogod számon kérni, tegnapodat a mai napon és mindig boldogtalan leszel. Élvezni tudom a friss történéseket, de még egy dologban akarom magam rendbe tenni: megtanulom a hallgatást. Javíthatatlan fecsegő vagyok, meg kell próbálnom egy kicsit lehalkulni. Az ördög tudja, lehet, hogy az is egy hasznos tanulság lesz az életben, ha nem a saját gondolataimat ütköztetem, egyszerűen végighallgatom, ki hogyan látja a világot.
– Mitől hatnak meghökkentőnek gondolataid?
– Mindenki úgy gondolja, hogy amit mondok, halálosan súlytalan és komolytalan. Csupán vicc. Emlékszem, volt egy tanácskozás, ahol a moderátor egy komoly ember megkérdezte, mely nemzetidentitásokat tartjuk erősnek, jól felépítettnek. Én azt mondtam, hogy a padán és a skót identitást. Szétröhögték az agyukat, pedig ez véresen komoly gondolat volt. Ha belegondolsz, a skótok kicsit kevesebben vannak, mint mi magyarok, Skócia egy kicsit kisebb, mint Magyarország és ezzel együtt a skótok tartása, jelenléte, kulturális szerepük jelentős. Az, ahogyan számon tartják őket. Nagyon kevésből megalkották a whisky kultúráját, a maguk turizmusát, a maguk irodalmát. Ez gyönyörű szép.
A padániai észak-olaszországi – identitás viszont egyenesen nyomasztó Olaszországban. Rómától délre mindenki attól szenved, hogy míg az északi tartományok megteremtették a maguk erős képét, a magas technológiát és designt, mindent amit akarsz, dél nem volt képes erre. Egy szép olasz autó, vagy a fürdőszoba elkápráztató csempéje, egy jó cipő a lábadon, a mandulás sütemény és a diólikőr, ez Padánia. És Umberto Eco is Padánia. Amikor én mondok valamit, gyakran azt hiszik, bohóctréfa, pedig csak a csomagolása szokatlan…
Fotó: skocia.hu
