– Miután lediplomáztál, kifejezetten a Katonába akartál kerülni?
– Már negyedéves főiskolásként volt három bemutatóm, de ha nem oda kerültem volna gyakorlatra, akkor is oda szerettem volna kerülni. Erről álmodtam.
– És nem a filmről?
– De, csakhogy a filmhez nem lehet leszerződni. Filmről is álmodtam, de az más. Magyarországon nincs olyan filmipar, mint régen, hogy a főiskoláról lehetett fix szerződéssel menni a filmgyárhoz.
– És ha lehetne?
– Ez az a fajta hipotézis, amin nem is érdemes elgondolkodni. Elképzelem, hogy szerződésben vagyok a filmgyárral… Ez azt jelenti, hogy köteles vagyok forgatni. Azt hiszem, érted, hogy hangzik ez: egy magyar színész köteles forgatni…Álom!
Névjegy:
Név: Kocsis Gergely
Született: Keszthely, 1975. március 24.
Fontosabb filmszerepei: Boldog születésnapot, Papsajt, Paszport, Magyar szépség, A leghidegebb éjszaka (tv).
Díjai: Kritikusok díja a legjobb pályakezdőnek (2000)
Vastaps-díj legjobb férfi főszereplő (2004)
Máthé Erzsi-díj (2004)
Hobbija: főzés, horgászás, zenélés, a Könnyű Esti Sértés zenekar tagja
– Nem, előtte 4 évig jártam a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemre, magyar-kommunikáció szakra.
– Elvégezted?
– Nem, megvolt az abszolutóriumom, de még 5 szigorlatom hiányzott, és azt azért lehetett sejteni, hogy a bölcsészkaron legalább bizonyos szigorlatok elég kemények lesznek.
– De hát már csak egy év hiányzott!
– Nem egy év, hanem 5 olyan vizsga, amire egyenként fél évet kellett volna készülni. És akkor, ott egy olyan döntést kellett meghoznom, hogy ha nem adom oda magam 170 százalékban a színjátszásnak, egy elég hülye helyzet állt volna elő.
– A szüleid hogy fogadták a hírt?
– Úgy éreztem akkor, hogy megnehezítik a dolgomat, de azóta eltelt annyi év, és biztos velem is történt egy csomó dolog bár szülő nem lettem , hogy valamiért közelebb van az agyam az ő agyukhoz. Nagyon óvtak ettől az egésztől. Én meg egyáltalán nem értettem, és woodstock-i szinten liberálisan kezdtem el gondolkodni a színészetről, lázadtam egy olyan dolog ellen, ami ellen nem kellett volna, csak nem találtam meg a normális párbeszéd formáját. Biztos ilyen a természetem is, így dafke ellenük beszéltem. Csak akkor árultam el, hogy egyáltalán jelentkeztem, amikor már felvettek.
– Soha nem bizonytalanodtál el? Nem fordult meg a fejedben, hogy esetleg a szüleidnek volt igaza?
– Egész biztos vagyok benne, hogy nekik volt igazuk. Ezt most hatásvadász módon mondtam ki, de megmagyarázom: én egy hihetetlen mázlista vagyok ebben a szakmában, és még sokan vagyunk ilyen mázlisták. Lehet hinni a tehetségben, meg a sok munkában kell is , de hát egy hatalmas adag mázli kell hozzá. És én láttam azokat a pillanatokat, amikor a sorsom fej vagy írás szinten egész máshogy is alakulhatott volna. És akkor olyan szinten igazuk lett volna, hogy most verném a fejem a falba.
 |
| Részlet a Boldog születésnapot c. filmből |
– Na jó, de hát végül nem úgy lett.
– Nem, mert mázlim volt.
– Annyit emlegeted ezt a mázlit! A legtöbb mázlistából mégsem lesz színész…
– De ha nincs mázlim, hiába melózom annyit, amennyit melóztam, hiába vagyok annyira tehetséges, amennyire vagyok (ezt nem az én dolgom eldönteni).
– Tehetségesnek tartod magad?
– Ez a legormótlanabbul merész kérdés, amit valaha kaptam! Ha nem tartanám magam ennyire vagy annyira (időszaka válogatja) tehetségesnek, akkor nem jöttem volna erre a pályára.
– És most jó passzban vagy?
– Igen, most érzem a húzóerőt. Érzem, hogy akarok dolgozni, de ennél sokkal jobb, hogy azt érzem, kell is. Mármint, hogy szükség van rám. És ez nagyon jó érzés, felelősségteljes meg nehéz, de folyamatosan izgalomban tartó állapot.
 |
– Elképesztően készülök a jövő évadra, de nagyon kevés információm van arról, hogy milyen lesz. Nem tudom még, hogy mit fogok játszani, milyen színdarabban, csak sejtem, hogy kik fognak rendezni. Hála a jó istennek, azért nagyon nem lehet rosszat húzni ebből a pakliból. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, de nemcsak nekem, hanem az egész társulatnak. Most mintha kezdene egy kicsit jó lenni. Sosem volt rossz, de most nagyon jó társaság alakult ki ebben a színházban. Nagyon izgulok, hogy mi lesz a következő néhány évben: hogy fog alakulni a társulat sorsa.
– Ez rajtad is múlik, nem?
– Persze, rajtam is! Meg van egy csomó fiatal kollégám ezt most úgy mondom, mintha én már 60 éves lennék , szóval úgy értem, velem együtt, akikre igazán kíváncsi vagyok. És igazából arra vagyok kíváncsi, hogy mi lesz 10 év múlva.
– És szerinted mi lesz?
– Hát, nem tudom, hogyan fog majd belepasszolni a világba ez az egész. Hogy lesz-e még esély arra, hogy egy társulat együtt kinevelje, kiforrja magát.
– Ez a kérdés egyáltalán felmerül benned?
– Fel. Én elég sötéten látom annak a jelentőségét, amit mi csinálunk a mai magyar társadalomban.
– Ezt hogy érted?
– Úgy, hogy évről évre egyre kevesebb valódi, fontos figyelmet kapunk. Nem arról beszélek, hogy jönnek a nézők vagy nem jönnek mert jönnek, hál istennek.
– És a többi érdekel?
– Hát igen, mert azért a színház társadalmi megítélése konkrétan a béka feneke alatt van.
– Jó, akkor képzeld el, hogy nincs színház, nincsenek színészek… Ugye, hogy nem stimmel?
– Szerintem nem lenne semmi. Amúgy érdekes kísérlet lenne, de sajnos vagy éppen szerencsére kivitelezhetetlen. Épp tegnap beszélgettem egy egészen más szakma jeles képviselőjével, és összehasonlítottuk, mi lenne, ha mindketten elkezdenénk sztrájkolni. Arra jutottunk, hogy az ő szakmájában természeténél fogva azonnal megbénulna minden, nincs is ezen mit csodálkozni. Aztán eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha a színészek sztrájkolni kezdenének. Tudod, mi lenne? Legalább fél évig kéne csinálnunk, mire egyáltalán híranyag lennénk egy tv-magazinműsorban.
– Miért, szeretnél bekerülni ilyen műsorokba?
– Egyébként már voltam benne, de ezt nagyon hamar, még az elején elvágtam. Volt egy-két kósza kísérlet az újságírók részéről, amikor a Boldog születésnapot c. film kapcsán nem kerülhettem el néhány ilyen megkeresést.
– Pedig azt mondják, ez nektek is jó reklám…
– Igen, de nem respekt. A bulvármagazinok szereplői olyan nyilvánvalóan eszközök. Épeszű színész vagy közszereplő nem bólint rá ilyesmire. Persze vannak olyanok, akik hétről hétre benne vannak az újságokban, olyanok, akik még az elején belecsöppentek ebbe a dologba, és vállaltak egy olyan élethelyzetet, amiből nem tudnak kilépni. Ők tulajdonképpen számadatok lesznek egy iparban, de ezért nem lehet elítélni őket. Amikor szidjuk a médiát, kis túlzással az atyaúristenig el lehetne jutni addig, ki a felelős azért, hogy valóságshow megy a tévében főműsoridőben, de ez már-már filozófiai kérdés, vagy legalábbis társadalomtudományi. Nem lehet igazságot tenni.
(Közben a kávézó tévéjén az időjárás-jelentést figyeli)
– Nyaralni mész?
– Nem, csak mezőgazdasági munkát végezni. Ezért érdekel, lesz-e eső meg sár…
– Mit fogsz csinálni?
– Lajoskomáromban, a nagymamámnál fogok szőlőt fűzögetni. Van egy nagy szőlőnk, és holnap ott fogok dolgozni.
– És nyaralni lesz időd?
– Van egy baráti társaság, három pár, mindig elmegyünk együtt valahova nyáron. Egyik színészbarátomnak van Szeged mellett, a Tiszához közel egy háza, ott töltünk majd egy hetet. Utána meg valamikor gondolok egyet, beülök a kocsiba, és lemegyek valami sós vízig.
Kapcsolódó anyag:
A Boldog születésnapot c. film honlapja »
A Papsajt c. film honlapja »
