 |
Egzotikus otthon
– Az igazság az, hogy a bérelt lakásunkból elköltöztünk saját otthonunkba, de ez valószínűleg önmagában nem lenne annyira érdekes meséli Bernadett. Így aztán vadidegen emberek hívogatnak, hogy valljak színt a házasságommal kapcsolatban. Elmondtam, hogy szó sincs válásról, de írjanak, amit akarnak. És megírták, hogy válok.
– Tehát valójában minden rendben?
– Igen, köszönöm, jól vagyunk.
– Az új lakás sok örömet okoz?
– Igen, és ezt az örömet még a bulvárlapok sem tudják elrontani. Járom az üzleteket, hogy kiegészítőket vegyek, és megérkezett az ülőgarnitúra is, amit áthúzattunk egy kárpitossal.
– Tényleg egészen keleties hangulatú az új otthonotok?
– A hálószoba mindenképpen. Vettem egy gyönyörű ágytakarót, ami egészen különleges színekben játszik, és ez teljesen egzotikussá varázsolja az egész szobát. Természetesen, majd ehhez illő képeket és lepleket veszünk a falra, hogy még különlegesebb legyen ez a helyiség.
– Korábban híres voltál arról, hogy pillanatok alatt összepakolsz, és már költözöl is. Most talán hosszabb időre kikötsz?
– Hogy meddig maradunk, azt nem tudom, de azt biztos, hogy ez csupán ideiglenes megoldás. Az álmaimban egy kertes ház szerepel, ám egyelőre ez a lakás elérhető számunkra. Ha ugyanis valahová a város mellé költöznénk családi házba, már nem lenne olyan közel a kisfiam iskolája, ami viszont nagyon fontos a napi időbeosztás szempontjából.
– Még mindig ragaszkodsz hozzá, hogy te hozzad és vigyed Bencét az iskolába?
– Igen. Nekem nagyon fontos, hogy reggel együtt legyünk. Ugyan nincs vészesen sok előadásom, havonta tizenkét-tizennégy estét töltök színpadon, mégis ha már ezek az esték nem közösek, legalább a reggel legyen az.
– Te az az anyuka vagy, aki uzsonnát csomagol és már csöngetés előtt az iskola előtt várja a gyerekét?
– Igen, sőt, én készítem össze a frissen mosott és vasalt tornaruhát, és én csomagolok akkor is, amikor táborba, vagy osztálykirándulásra megy. Meggyőződésem, hogy ez így természetes, és azzal az anyával probléma van, aki ezt nem így gondolja.
– Nekem úgy tűnik, Bence nagyon komoly kisfiú, főleg, amikor veled jelenik meg valahol.
– Inkább talán megilletődött, és ez az ő korában természetesen. Jól nevelt kisfiú, nyíltszívű és nagyon barátságos. Ha most itt lenne, biztosan minden mondatomhoz hozzáfűzné a maga kommentárját.
| Névjegy |
| Név: Gregor Bernadett Született: 1972. május 1. Tanulmányok: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1995) Ahol láthatjuk: La Mancha lovagja, Boldog Asztrik küldetése, A néma levente, Vízkereszt, vagy amit akartok, Mirandolina, Tangó (Magyar Színház) Film, tévé: A csikós, 7-es csatorna, Szent Lőrinc folyó lazacai, Jóban-Rosszban Pályája: 1996-tól a Nemzeti Színház, majd 2000-től a Magyar Színház társulatának tagja. Gyermeke: Bence (10 éves) Férje: Somogyi István, táltos |
– Nyáron több időd jut magadra?
– Bevallom, mindig picit örülök, amikor a nagyszülők elviszik Bencét nyaralni, mert ilyenkor van időm olyan luxusra, mint például a kozmetika. Aztán persze, amint elindulnak Szeged felé, már hiányzik a kisfiam, és alig várom, hogy visszakapjam. A nyár talán abból a szempontból jó, hogy nem kell mindig rohannom, és jobban be tudom osztani az időmet. Vagy például végre kialudhatom magam, amire az iskolai év alatt sosincs lehetőségem.
– Van viszont egy új feladat az életedben, a Jóban Rosszban Anettja. Sokat gondolkodtál, hogy elvállald ezt a szerepet?
– Nem, hiszen egy magyar színésznek nem sok lehetősége van forgatni, és álságos azt mondani, hogy színész vagyok, ezért nem vállalok szerepet szappanoperában. Ráadásul, ebben a sorozatban valóban színészek játszanak és nekem sem kellett lemondanom a színpadról.
– Milyen egy olyan karaktert alakítani, aki időnként bele-belenyúl mások életébe?
– Az én természetemmel teljesen ellentétes Anett karaktere; soha nem voltam erőszakos, rámenős nő. Bár, hozzáteszem, szerintem Anett alakja még nem kristályosodott ki teljesen.
– Pozitív visszajelzéseket kaptál a szereppel kapcsolatban?
– Igen, sokan mondták, hogy jó látni a sorozatban.
– Nyaralásra jut időd az idén?
– Tavaly szerettünk volna eljutni Erdélybe, ám végül az a túra elmaradt, de idén talán sikerül elutaznunk. Persze egy utazás megszervezése nem olyan könnyű, ha az embernek gyerekei vannak.
 |
– Nekem van egy fiam, és teljesen természetesen, hogyha elvárom a páromtól, hogy szeresse a gyerekemet, akkor én is feltétel nélkül szeressem az ő gyerekeit.
– Nagyon megleptél azzal, hogy nem rajongtál különösebben a fotózás ötletéért. Azt gondoltam, élvezed, ha kamera előtt állhatsz…
– Már nem. Éppen ezért szoktam kérni, hogy se smink, se frizura; inkább találkozzunk öt percre, és kattintsák el néhányszor a masinát. Persze, más a helyzet, ha egy olyan fotóssal dolgozhatok együtt, akit már régen ismerek és szeretek, mint például most. Legalább egy jót dumálunk.
– Hiszel a férfi-nő barátságban?
– Teljes mértékben. Az egyik régi barátom fiú; gimnáziumi osztálytársam volt. Aki azt mondja, hogy ilyen nem létezik, az egyszerűen magából indul ki. Ha egy férfi és egy nő jóban van, egyáltalán nem kell, hogy viszonyt kezdjenek.
– Azokból a viszonyokból mennyi igaz, amit a bulvársajtó címlapon hozott veled kapcsolatban?
– Talán a hatvan százaléka. De már megszoktam, hogy bárkivel beszélgetek egy eseményen, és arról készül egy fotó, másnap összeboronálnak az illetővel a lapok.
A teljes cikket a Meglepetés 33. számában olvashatjátok el!
