Egy családba elég egy bohóc!

Bombera Kriszta

Aztán elmeséli, hogy Márk már utánozza a motorok hangját, és ugyanolyan melegszívű ember, mint az édesapja. Az egykori pörgős lány életét most teljes mértékben az anyaság tölti ki. Márk kedvéért még a régi nagy szerelemről, New Yorkról is boldogan mond le.


A hírek szerelmese

– Számos interjú készült már veled, mégis úgy érzem, mindig megtartasz magadnak titkokat.

– Nem titkaim vannak, hanem magánéletem, ami számomra szent. Ha a magánéletemről is beszámolnék az újságokban, úgy érezném, hogy nekem nem maradna semmi.

– Ezért mutatod meg nagyon ritkán a kisfiadat is?

– Igen. Azért, mert én szerepelek a tévében, még nem kell a családomnak is címlapon pózolnia. Egy családba bőven elég egy bohóc.

– Ugyanakkor, amikor a képernyős munka mellett döntöttél, tudnod kellett, hogy a nézők elvárják, hogy minél többet megtudhassanak a magánéletedről.

– Persze, hogy tudtam, és éppen ezért sokáig vissza is utasítottam képernyős feladatokat. Egyrészt azért, mert féltem attól, hogy ismertté válok, másrészt szakmai alázatból. Úgy gondoltam, hogy bizonyos feladatokra én még nem vagyok alkalmas.

– Mióta dolgozol a tévénél?

– 1997 óta. Itt voltam a TV2 indulásánál, a kezdő csapatban. És mindig a hírosztályon dolgoztam.

– Egy fiatal nő, aki a szikár, szabályos hírekért rajong…

– Nem a szigorú szabályai vonzanak a híreknek, hanem az élettel való kapcsolata. Soha nem vonzott a fikció, a szórakoztatás.

Névjegy:

Név: Bombera Krisztina Kor: 33 év Foglalkozása: A TV2 műsorvezető-riportere Végzettsége: ELTE, angol-amerikanisztika szak, jelenleg negyedéves joghallgató Férje: Zoltán Kisfia: Márk (16 hónapos) Egyik legnagyobb szakmai bravúr: 2001. szeptember 11-én, a terrortámadás idején tudósított New Yorkból. Élményeiről könyv jelent meg Felhőkarcolat címmel.

A tökéletes pillanat

– Amióta megszületett a kisfiad, tudsz úgy dolgozni akár egy percet is, hogy ne legyen ott Márk a gondolataidban?

– Nem, és azt hiszem, mostantól nem lesz egy pillanat sem, amikor nem ő jár a fejemben. És itt nem arról beszélek, hogy folyamatosan rá gondolok, hanem egyszerűen mindenről ő jut az eszembe. Képes vagyok akár a globális felmelegedés témájától is eljutni Márkig. Emellett pedig nagyon érzékeny lettem a gyerekkel kapcsolatos témákra, és hihetetlenül megvisel, ha egy olyan hírt kell elmondanom, amelyben gyerekek szenvedéséről van szó.

– A kisfiad éppen idejében érkezett?

– A legtökéletesebb pillanatban. Korábban nem akartam még gyereket, mert százezer más ügy foglalkoztatott. Gyűlölöm a képmutatást, és azt, amikor egy nőre ráerőlteti a társadalom, hogy „igenis anya és feleség akarj lenni”. Nagyon rossz látni, hogy hány olyan anya van, aki valami egészen mást akar csinálni, és koloncnak érzi a saját gyerekét. Az én fiam soha nem fogja azt érezni, hogy másodlagos az életemben. Persze, nem azt mondom, hogy nem jön el az ideje, amikor jobban előtérbe kerül a munkám, és az is biztos, hogy nem csomagolom be a diplomáimat, és nem húzom le a vécén, de most csak Márkkal akarok foglalkozni.

– Ezek szerint rajtad nem lett úrrá a félelem a terhességed alatt, hogy örökre otthon ragadsz egy pelenkással.

– Nem, mert egy percig nem foglalkoztatott saját magam lelki világa. Inkább kettőnk jövője. Mindenkinek ajánlom, hogy legyen gyereke, mert akkor végre nemcsak önmaga lesz a gondolatai középpontjában.

– A férjedben sem fogalmazódott meg hamarabb, hogy apa szeretne lenni?

– Nem, sőt, ő volt igazán tisztában azzal, hogy mikor értem meg az anyaságra. Nagyon érdekes látni, hogy miközben ereje teljében lévő fiatal férfi, aki a munkájában is sikeres, az ő életében is jelenleg az a legfontosabb, hogy ő Márk édesapja.


Sátorozik a család

– Írsz még valaha könyvet?
– Nem tartom valószínűnek. Én nem elsőkötetes szerző vagyok, hanem első és egyetlen. Az, hogy a szeptember 11-i eseményekről írtam egy könyvet, inkább pszichoterápia volt, de úgy gondolom, vannak, akik ezt nálam sokkal jobban csinálják.

– Meglehetősen önkritikus vagy.
– A legjobb dolog a világon, ha tudsz magadon nevetni. Így legalább nem röhögnek ki mások.

– Előfordul, hogy reggel felébredsz, és arra gondolsz, milyen jó lenne most New Yorkban sétálni?

– Természetesen eszembe jut, de aztán ráébredek, hogy lesz még rá alkalmam. Nyolcvan évesen is eljuthatok bárhová a világba. Most csak olyan utazás szerepel a terveink között, ami a fiamnak nem túl megerőltető. Így marad a Balaton, a felfújható medence, és talán néhány nap Horvátország.

– Világéletedben sátras-hátizsákos utazó voltál?

– Így nőttem fel, és ezt akarom majd a gyerekeimnek is megmutatni.

– Többen lesznek?

– Nem szeretném, ha nagy korkülönbség lenne Márk és a testvére között. Néha aggódom, hogy szegény gyereket agyonnyomom a szeretetemmel. Jobb lesz talán neki, ha megoszlik ez a nagy imádat. Sőt, én akár egy harmadik babát is vállalnék, de férjem azért óvatosabb. Aggódik, hogy legyen időm magamra is.

– Melegszívű ember lehet a férjed.

– És szerencsére ezt Márk örökölte tőle. Semmiért és senkiért nem cserélném el, hogy van egy gyerekem, akiben viszontláthatom azt, akit a világon a legnagyobbra tartok!