Sztárok

Tomboló megaszerelem

Leülünk a fagyizóban, és az ötödik percben már tudom, nagy butaság volt nyilvános helyen találkoznom Bartók Eszterrel és Molnár Ferenc Caramellel. Még soha nem tapasztaltam, hogy egy ismert embert ennyire szeressenek.

Hiányzott Eszter

– Hogy bírjátok? – kérdezem Caramelt, miközben legalább a tizenötödik papírt írják alá Eszterrel.

– Caramel: Jól, sőt, remekül.

– Eszter: Tudod, annyi szeretetet kapunk az emberektől, olyan kedvesek, annyira bíztatnak minket, hogy nem is lehet terhes számunkra az érdeklődés.

– Az Ugyanúgy soul című dalt már a versenyen előadtátok, de egész más füllel hallgatja az ember, amióta tudja, hogy összetartoztok.

– E.: Azt hiszem, ez a dal később értékelődött át bennünk is. A zenéről szól, az emberek közötti kapcsolatról, de a szöveget az ösztöneinkből írtuk, és nem tudatosan.

– Lehet, hogy magatokat még be tudtátok csapni, de az ösztöneiteket már nem?

– C.: Lehet, hogy igazad van. A Megasztár-házban például már mindenki tudta, hogy egymásba szerettünk, csak mi nem.

– Hisztek abban, hogy egy ember tehetségébe is bele lehet szeretni?

– C.: Igen. Az én esetemben például nagyon erős tényező volt Eszter tehetsége, ami ráadásul olyan emberi tulajdonságokkal társult, amelyek nekem fontosak.

A pár névjegye
Molnár Ferenc Caramel
Kor:
23 év
Első sikere: Szállok a dallal
A Megasztárban elért helyezés: 1.

Bartók Eszter
Kor: 25 év
Első sikere: Elefántos dal
A Megasztárban elért helyezés: a lányok közül utolsó előttiként esett ki, amely az ötödik helyet jelentette

Közös sikerük: Az Ugyanúgy soul című dal, amelyet már játszanak a rádióadók

– Mikor ébredtetek rá, hogy mit éreztek egymás iránt?

– E.: Egy héttel azután lettünk egy pár, miután Caramel megnyerte a Megasztárt, de igazából akkor tudatosultak bennünk az érzéseink, amikor én kiestem.

– C.: Furcsa, megmagyarázhatatlan érzés volt, és iszonyatosan hiányzott Eszter.

– Ugyanakkor ez egyikőtök számára sem volt könnyű történet, hiszen mindketten párkapcsolatban éltetek.

– C.: Igen, de már egyikünk kapcsolata sem volt jó. Ám szerencsére megláttam ezt a gyönyörű teremtményt, és beleszerettem.

Álom a fagyizóról

– Mindenben „egy húron pendültök”?

– C.: Egészen meglepő, hogy az első perctől egy pillantásból megértjük egymást. Olyan, mintha száz éve ismernénk a másikat.

– E.: És nemcsak a zenében, de a filmek, könyvek, versek terén is szinte teljesen fedi egymást az ízlésünk.

– Egy roma fiú és egy magyar lány egymásra talált…

– C.: Ez nem így van! Én vagyok fehér fiú és Eszter a roma lány – mondja nevetve Caramel. – Hidd el, soha, egyikünk családjában sem merült fel ez a kérdés. Látták, hogy mennyire szeretjük egymást, és semmi más nem volt fontos.

– Viszont nem indult könnyen a szerelemetek, hiszen meg kellett küzdenetek Caramel betegségével.

– E.: Két hónappal ezelőtt bizony csak álmodtunk arról, hogy együtt fogunk sétálni, vagy beülünk egy fagyizóba. Voltak kemény időszakaink, de ma már lekopogom; túl vagyunk rajta.

– C.: Eszter járt be a kórházba, ő ápolt, de biztos vagyok benne, hogyha valaha neki lesz szüksége rám, én is mellette leszek minden erőmmel.

– Ott volt veled Eszter akkor is, amikor átvetted a miniszteri oklevelet?

– E.: Igen, és olyan büszke voltam rá!

– C.: Furcsa helyzet volt, hiszen legszívesebben a plafonig ugrottam volna örömömben, no, de a miniszter úr előtt ez mégsem való!

Készülnek a lemezek
Caramel napi nyolc-tíz órát tölt a stúdióban, hiszen készül első nagylemeze. Ezen saját dalai, illetve egy feldolgozás hallható majd, és több duettet énekel Eszterrel. Eszter lemeze várhatóan januárra készül el, és természetesen az ő CD-jén is közreműködik majd Caramel. Az év eleje igen zsúfolt lesz a párnak, hiszen, amellett, hogy Eszter lemeze megjelenik, Caramel országos turnéra indul, ahol bemutatja debütáló albuma dalait.
– Berendezkedtetek már a közös életetekre?

– E.: Szerencsére sikerült egy olyan albérletet találnunk, amely majdnem teljesen be van rendezve. Új bútorokat venni se időnk, se pénzünk nem lett volna, de persze néhány kiegészítővel azért a magunk képére formáltuk.

– Vágytok saját otthonra?

– E.: Igen, bár most az életünk leginkább a zene és egymás körül forog.

– C.: Szeretnénk majd egy kertes házat. Ott majd éjszaka is zenélhetünk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top