Fej vagy írás?

Persze maga a vágy kevés egy filmszerephez, de ha a karaktert magára a színésznőre írják, akkor szinte csak azon múlhat a forgatás, hogy neki mikor van ideje. Úgy tűnik, az augusztus végi munka Pindroch Csabának és Reviczky Gábornak is tökéletes volt, így öt hete forgatják a „Fej vagy írás” című magyar filmet. A filmről pedig magát a női főszereplőt, Zitát kérdeztük egy forgatási szünetben.

– Hogyan kerültél a produkcióba?

– A topmodell szerepét egyértelműen rám írták, velem kötötték össze, így képzelték el. Amint készen lett a forgatókönyv, Schilling Zoltán felhívott, és elmondta, miről is van szó. Szinte gondolkodás nélkül elvállaltam a szerepet, mert imádom a forgatásokat, szeretem a vele járó „káoszt”. Bár nagyon fárasztó tud lenni. Öt héten keresztül tart ez a munka – szinte éjt nappallá téve -, ráadásul hetente össz-vissz egy szabad napunk van. Sokszor gondolok pihenésre, de majd a végén, ezt a maradék két hetet akár fél lábon egyensúlyozva is végigcsinálom.

– A forgatás jó hangulatú?

– Igen, talán egy probléma van, de ez képtelen befolyásolni a munkamorált. Ez nem más, minthogy a magyar filmekre – sajnos – nincsen annyi pénz, mint más, külföldi produkciókra, így jobban oda kell figyelnünk mindenre. Nem lehet csúszni, precízen kell dolgozni. Pedig igazi közönségfilm lesz.

– Beavatsz minket?

– Persze, azért nem övezi teljes titoktartás a kulisszákat. A film egy topmodellről szól, akibe totálisan beleszeret egy fiatal egyetemista. A fiú egy szállodában dolgozik mint mosogató, így néha láthatja az áhított nőt. Majd egy véletlenségből fakadóan a modell elüti a fiút, és hogy elkerülje a botrányt, hazaviszi magához. Ám a fiúnak van egy barátja, aki ezt a kényszerű idillt lencsevégre kapja, és a képeket eladja a bulvársajtónak. Az aljas tettnek senki sem örül, leszámítva a modell menedzserét, aki egyből az üzleti dolgokat helyezi előtérbe. A látszatot kénytelen-kelletlen fenntartják, főleg a sajtó nyomása miatt, tehát a modell eljátssza, hogy egy szegény egyetemistába szerelmes. Kicsit megkavarja a szálakat az is, hogy a menedzser is (Pindroch Csaba) belezúg a modellbe, de a végén a nő dönt, és természetesen a karrier helyett a boldogságot választja. Happy end.






– Pofon csattan a filmben?

– Persze. Én adom. Pindroch Csabának. Furcsa volt felvenni a jelenetet. Nem szoktam „verekedni”.

– Mit gondolsz magáról a produkcióról?

– Jónak tartom, és örülök, hogy újra készül egy olyan magyar film, melyben nincsen semmi depresszió, csak vicc, öröm, és nagyon sok humor. Ahogy az USA-ban kijönnek azok a filmek, melyekben ott vannak a pom-pom lányok, a tipikus gimnazista életvitel. Persze ott is van fikció, de maga az életvitel, az életmód az a megszokott amerikai mintát mutatja. A „Fej vagy írással” kapcsolatban is érzek hitelességet, de természetesen ezek magyar viszonylatban mutatják a dolgokat. Azért hoztam össze az amerikai példával, mert itt is a stílus, az élet a magyar, persze egy fiktív, összességében kedves történettel fűszerezve. A majdnem hogy tipikus vezérszál mellett odafigyelően és hihetően mutatja be azt, hogy mekkora hatalma lehet a sajtónak, milyen is a modellélet, hogyan viszonyulnak a menedzserek a saját kenyerükhöz, akik az említett szakmában a lányok. Kertelés nélkül prezentálja ennek a munkának a kegyetlenségét, lélektelenségét, és valahol a szépségét is.





– Kegyetlen élet a modellélet?

– Igen. A modelleket általában bábunak vagy tárgynak tekintik, és egyáltalán nem tartják szem előtt az érdekeiket, esetleg az érzelmeiket. A pénzért úgy kell viselkedni, ahogyan a megbízó cégek előírják. Én is akkor szálltam ki belőle, amikor már kicsit felnőttként átláttam a szitán, és rájöttem, hogy az a világ nem csak a csillogásról szól. Lényegtelen, hogy tetszik-e a ruha, a smink, amit rád tettek. Két dolog fontos: mutass jól, és maradj csöndben.

– Mint mondtad, a forgatás jó hangulatú. Te hogy érzed magad mostanában?

– Minden pozitív. Csak szívesen pihennék, mennék a természetbe egy könyvvel a kezemben, és élvezném a nyugalmat. Ha ennek az öt hétnek vége lesz, akkor szerencsére lesz némi szabadidőm, amit magamra és a családomra fordíthatok.

– Hogy képzeled el magadat tíz év múlva?

– Félig úgy, ahogy az előbb leírtam. Közel a természethez, nyugalomban. A másik fele a sok-sok gyermek és a boldog család. Bármennyire közhelyesen hangzik, erre vágyom. És persze kevesebb munkára, hogy elég időm legyen a gyermekeimre.