Sztárok

5 dolog, amiért nem cserélnénk vele

Irigylésre méltó életet él, irigylésre méltó pasik veszik körül, és irigylésre méltó fizetésért dolgozik, sõt, még szereti is, amit csinál. Mi azonban összeszedtük azokat az okokat, amiért mégsem érné meg Teri Hatcher bõrébe bújni.







Itt még boldogan első férjével…
Már egy éve nem randizott

A 41 éves színésznő első házassága mindössze nyolc hónapig tartott, és habár másodjára jobban választott, kilenc év után mégis elvált férjétől, a színész John Tenneytől, ám ennek a frigynek köszönheti kilencéves kislányát, Emerson Rose-t. Mostanában viszont elkerüli a szerelem.

„Majdnem egy éve nem randiztam. Jelentkező még akadna, de a baj az, hogy a pasik azt hiszik, jól ismernek, csak mert láttak a tévében. Én ellenben nem tudok róluk semmit. A színészeket pedig eleve kerülöm, ez nálam szabály. A barátaim szerint lassan minden férfit elijesztek magam mellől, pedig nem ez a célom, csak okosan szeretnék választani. Már borzasztóan hiányzik, hogy odabújhassak valakihez az ágyban, vagy hogy főzhessek valakinek egy húslevest, ha beteg. Olyan kapcsolatra vágyom, ami elég mély és kölcsönös ahhoz, hogy érezzem, akármilyen rossz dolog történik velem, a párom akkor is végig kitart mellettem. Nekem nem kell, hogy milliomos legyen a szerelmem, de nem is akarom én fizetni a vacsorát. Nincs szükségem maratoni futóra, de egy díványon ücsörgő fickóra sem. Egy magabiztos, kedves, vicces férfit keresek, aki vigyáz rám. Valakit, aki tökéletesen megfelel az igényeimnek.”


Egyszerűen képtelen elfogadni önmagát

Nemrégiben jelent meg Amerikában önéletrajzi könyve, melyben minden kártyáját kiteríti, és egészen privát dolgokat oszt meg a rajon­góival. Még azt is elismeri, hogy egy időben mániákusan félt az öregedéstől, és hogy emiatt mindenféle szépészeti beavat­kozásnak vetette alá magát, botoxot és kollagént használt, hogy fiatalabbnak látsszon. Sőt, olyannyira elégedetlen saját magával, hogy bárkivel is találkozik, folyton azon aggódik, hogy kedvelik-e. „Tudom, hogy okos, erős nő vagyok, és keményen dolgozom, mégis állandóan arra összpontosítok, hogy mindenkinek megfeleljek. Ez nem azt jelenti, hogy sosem érzem jól magam a bőrömben, csak azt, hogy én is emberből vagyok” – mondja Teri.






Gyerekkorában szexuálisan molesztálták

Több mint harminc év után a színésznő úgy döntött, ideje szembenéznie múltjával, és bevallotta, hogy nagybátyja gyerekkorában éveken át molesztálta. Mindössze ötéves volt, amikor bácsikája, Robert Hayes Stone zaklatni kezdte, és a következő négy-öt évben rendszeresen inzultálta. A kis Teri persze senkinek sem mert beszélni a dologról.

A szexuális zaklatásnak végül az vetett véget, hogy a színésznő egy családi vacsora előtt annyira kiborult, amikor megtudta, hogy a nagybátyja is ott lesz, hogy mindent bevallott édesanyjának. A szülők megszakították a kapcsolatot a pedofil rokonnal, de nem jelentették fel. Pedig Mr. Stone már akkor rács mögé kerülhetett volna.
A történet évtizedekkel később került újra elő. Teri a lapokból értesült róla, hogy egy tizennégy éves kislány öngyilkos lett, és a búcsúlevelében azt írta, hogy a már hatvan felé járó férfi miatt vetett véget az életének. Ám Sarah Van Clemmput levele nem volt használható bizonyíték, így Teri rászánta magát, hogy tanúskodjon nagybátyja ellen. Egyetlen feltételt szabott, hogy a sajtó felé semmi nem szivároghat ki. Nem akarta, hogy azt higgyék, épp vakvágányon levő karrierjét akarja így felfuttatni. Végre bosszút állhatott az őt ért sérelmekért, és a férfit vallomásának köszönhetően tizennégy év börtönbüntetésre ítélték.








Lányát ma már sokkal jobban óvja a nyilvánosságtól
Egyfolytában hazudoznak róla

Számtalan rosszindulatú pletyka kering róla: hogy ő keresi a legtöbbet a Született feleségek főszereplői közül, hogy szexőrült, hogy hisztérikus rohamot kap, ha nem kerül előtérbe a forgatásokon, és hogy megvonja magától az ételt, hogy vékony maradjon. Elég, ha megjelenik egy rendezvényen, és szóba áll valakivel, azonnal összeboronálják őket. Legutóbb George Clooneyval hozták össze, mert öt percet beszélgettek a Golden Globe-díj átadása után szervezett partin. Számtalanszor kifogásolhatná, ami megjelenik róla, ő mégis tudomásul vette, hogy mindez együtt jár a népszerűséggel.

Nem hagyhatta viszont szó nélkül azt a cikket, amely felelőtlen anyának állította be őt. Egy brit bulvárlap szerint a színésznő háza előtt a kocsibejárón azért parkol mindig egy minibusz, mert ott bonyolítja szerelmi légyottjait, akár egyszerre több férfival is. Így vigyáz arra, hogy a lánya semmit se halljon az egészből. Teri beperelte a szerzőket becsületsértésért, de az ügy nem került bíróság elé, a hantázók ugyanis elismerték hibájukat, és peren kívüli megegyezést kötöttek. „Bármit mondhatnak rólam, nem érdekel. Egyedül az érint érzékenyen, ha megkérdőjelezik, hogy jó anya vagyok. Az anyaság számomra elsődleges, a lányom a legfontosabb az életemben, és nem engedem, hogy mások hazugságai miatt sérüljön a lelki egészsége








Lois és Clark kettőse majd öt évadon keresztül szórakoztatta a tévénézőket
Mert szerinte a sorozat az utolsó esélye


Szakmai karrierjének nem a Született feleségek az egyetlen fontos állomása. Teri már a középiskolában a pompomlányok vezetője volt, első szerepét egy sorozatban pedig a véletlennek köszönheti. Csak egy barátját kísérte el a válogatásra, a szerep mégis az övé lett. Igazán ismert akkor lett, amikor 1993-ban megkapta Superman barátnőjének, Lois Lane-nek a szerepét. De volt Bond-lány is A holnap markában című 007-es filmben. Aztán szép lassan elfelejtették, és úgy tűnt, már soha nem fog igazán visszatérni.

Mígnem jött az újabb sikerszéria, a Született feleségek, melyért tavaly Golden Globe-díjat és részenként 285 ezer dolláros szupergázsit kapott. Ennek ellenére a színésznő hétköznapi életet él. Reggel hatkor kel, együtt reggelizik lányával, aztán elviszi suliba és hetente kétszer lovagolni. „Nem hittem, hogy egyszer újra befutok, ám tisztában vagyok vele, hogy több ilyen lehetőség már nem lesz az életemben. Ezért próbálom élvezni minden pillanatát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top