– Miért lettél színésznő?
– Elhatároztam, hogy az leszek, és emellett kitartottam. Marcaliban jártam gimnáziumba, 1980-84 között, és mind a négy évben volt bérletem a Kaposvári Színházba. Olyan szerencsém volt, hogy azt a legendás társulatot láttam a színpadon, amelyet Csákányi Eszter, Lukács Andor, Máté Gábor, Jordán Tamás – nagyon nehéz neveket sorolni, mert senkit nem szeretnék kihagyni Lázár Kati, Básti Juli, Asher Tamás neve fémjelzett. Négy évem keresztül olyan színházat láttam, ami nagyon magas színvonalon műveli a szakmát. Csábító, elgondolkoztató és nagyon karizmatikus volt. Teljesen becsavart. Már általános iskolás koromban színésznő akartam lenni, de biztos, hogy ez a négy év elmélyítette bennem ezt a vágyat.
– Miért kell szerencse egy színésznek?
– Pont jó időben, jó szerepeket kapjon. Az előadás úgy és akkor találkozzon a közönséggel és a világgal, hogy olyan igényeket, kíváncsiságokat és vágyakat elégít ki, amitől durran és sikeres lesz.
Névjegy: Tóth Ildikó Foglalkozása: színésznő
Születési idő: 1966. augusztus 29.
Gyermeke: Simon, 3 éves
Filmek: Rokonok, Ég veled!, Kelj fel komám, ne aludjál, Csocsó, avagy éljen május 1-je!, Felhő a Gangesz felett, Citromfej, El Nino – A Kisded, Jadviga párnája, Csinibaba, Köd, Törvénytelen
Színdarabok: Szabadúszóként több színházban és több mint 20 darabban játszott. Mostanság a Jászai Mari Színházban Brecht: A szecsuáni jólélek és a Vidám Színpadon Barta Lajos: Szerelem című előadásokban játszik.
– Kitartottam. Harmadszorra vettek fel a főiskolára. Szerencsém volt a kitartásommal, hogy nem hagytam ott elsőre, és tovább próbálkoztam. Az első és igazán nagy szerencse, amit így visszamenőleg annak gondolok, a Nemzeti Stúdióban eltöltött egy év volt. Akkor még nem szaporodtak el annyira a különböző színészstúdiók és tanodák, de a fővárosban létezett a híres és komoly múltú Nemzeti Stúdió, aminek Bodnár Sándor volt a művészeti vezetője. Amikor másodszor kirúgtak a főiskoláról, felvételiztem oda és felvettek. Minden szempontból: színházról való gondolkodásban, esztétikában, színházi morálban, nagyon nagy nyomott hagyott bennem az ott töltött egy év. Bodnár Sándor ugyan nem fogadott engem tanítványává, vagy erről nem beszéltünk – és ugye a mesterek fogadják a tanítványokat és nem a tanítványok a mestereket – és ő most már nem él, de remélem, nem haragszik meg, ha én azt mondom, hogy nekem ő a mesterem volt a szó igazi, klasszikus értelmében. (Szeme fényesebb csillog a ki nem csorduló könnytől.)
– Kitartottál, de soha nem akartál mindenáron színésznő lenni.
– Azt gondolom, hogy az ember a teljesség maga, a mindenség benne van, érzései és vágyai is több irányúak lehetnek. Fontos, hogy az ember egészséges harmóniát találjon élete, munkája és magánélete között. Ha túl nagy árat kellett volna fizetnem, ha olyan kompromisszumokat kellett volna megkötnöm, vagy olyasmiről kellett volna lemondani, akkor valószínű, hogy nem lettem volna színész. Szerencsés voltam, mert azt tehettem, amit igazán nagyon szeretek.
– Hogyan változtál fiad mellett?
– Megerősödött a nem minden áron. Munkám mellett a magánéletem még hangsúlyosabb lett attól, hogy van egy kicsi emberke, akivel szemben felelősséggel tartozom. Évekig rettenetesen vágyakoztam az utazás után, amikor tehettem mentem és élveztem a repülést is. De most, így utazás előtt, először félek a repüléstől. Próbáltam elemezgetni, hogy miért lehet, és valószínű, hogy Simon miatt. Most már nem egyedül repülök, hanem ott van velem, még akkor is, ha nem is ül mellettem.
– Milyen szerepálmod van?
– Nincs. Fiatal koromban, amikor egyedül voltam a szobámban, sokszor levettem a polcról Shakespeare Rómeó és Júliáját és azt gondoltam, Júliát el szeretném játszani. Na, ez az a szerep, amit sohasem játszottam és már nem is fogok. De nem voltak vágyott szerepeim, sok izgalmas és jó szerepet szeretnék eljátszani.
 |
| A Szerelem c. előadás (Fotó: Vidám Színpad) |
– Inkább a jelen pillanatnak élni?
– Elég józan és racionális ember vagyok, nem azt mondom, hogy soha, de általában nem futok olyan szekér után, ami nem vesz fel. A fiam nagy tanítómester a jelen pillanat élvezetében. A gyerekek általában könnyen ráveszik a felnőtteket is, hogy teljesen átadják magukat annak, amit éppen csinálnak, és megfeledkeznek önmagukról. Annyi hajsza van, annyit kell rohanni, különböző szerepeknek megfelelni és teljesíteni, hogy az ember könnyen megfeledkezik arról, hogy ki ő és mi az, ami igazán jó, ami igazán fontos. Délelőtt Simonnal cirkuszban voltunk és egyszerűen jó volt, este előadásom van és az ugyanolyan jó lesz.
