A pokolból tért vissza

Nem egyszerű Ricky Martinnal elbeszélgetni egy kicsit. Még a lemezkiadó hazai képviseletét is meglepte, hogy hányszor szervezte át a telefoninterjú dátumait.
Az viszont meglepetés volt számomra, hogy amikor végre összejött, egy rendkívül kellemes beszélgetőpartnert ismerhettem meg benne.


– Life, vagyis élet. Ez az új lemezed címe. Azaz most egy jóval megfontoltabb énekes anyagáról van szó?

– Lehet így is fogalmazni. Sok mindent megtapasztaltam az életből az elmúlt esztendőkben, amikor már valóban sikeres lettem, és azután is. Örülök, hogy láttam a saját világom egy más aspektusból is, és úgy gondolom, jó néhány dolog átértékelődött bennem. Néha azt hiszem, hogy az embereket az érdekli a legjobban, amit hallani szeretnének, nem pedig a valóság. Sok olyan sztori terjeng rólam, ami nemcsak nekem, de másoknak is fájdalmat okoz. Pontosan ezért törekedtem arra, hogy jóval kevesebbet érjen mostanság a rivaldafény. Ehelyett inkább olyan élményeket kerestem, amelyekre korábban nem volt lehetőségem. Sokat utaztam, különböző embereket, távoli kultúrákat ismertem meg. Ezek hatással voltak rám és a zenémre. Talán ez is bennem volt sok más érzés mellett, amikor lemezcímet választottam.

Kedvencei

• száma: 5 • divattervezői: Armani, Dolce&Gabbana • színészei: Demi Moore és Robert de Niro • csillagjegye: Kos • előadója: Sting • dala: Boston: The Man I’ll Never Be

– Vagyis Ricky Martin megváltozott?

– Igen, ma már más vagyok lelkileg és művészi szempontból is. Amikor nyolc éve igazán befutottam, még más emberek, alkotótársak vettek körül. Gondolj csak bele, bár korábban is ismertek, Amerikában valósággal belezuhantam a hihetetlen népszerűségbe. Ez teljesen felforgatta az életemet, a rengeteg pozitív élmény mellett bizony negatív dolgokkal is találkoztam. Volt, amit fel tudtam dolgozni, és volt, amit máig nem tudok hova tenni.

– Talán ezért is tűntél el egy időre. Hiszen majdnem három év telt el utolsó lemezed megjelenése óta.

– Éreztem, hogy egy kicsit le kell lépnem, ki kell kerülnöm a popbizniszből, mert felemészt. Már pontosan azt nem élveztem, amit a legjobban szerettem: a sikert. Fáradt voltam, és kiégett. Kikészültek az idegeim, és rendszeres pánikrohamok gyötörtek. Nemcsak rosszul voltam a sztárságtól, de nem is érdekelt már. Korábban a siker éltetett, az inspirált. Aztán valami megváltozott bennem, hirtelen gyűlölni kezdtem a turnékat. Egyre rosszabb és rosszabb lett. Rettenetes hangulatban mentem fel a színpadra, már a rajongók szeretete sem dobott fel. Hirtelen nyomasztóvá vált az embertömeg, amely miattam jött el. Rettenetesen mélyre süllyedtem, úgy koncerteztem huszonötezer néző előtt Sydneyben, hogy semmi kedvem nem volt hozzá. Éreztem, hogy valami elromlott, és sürgősen változtatnom kell.

Párjával, Rebecca de Albával

– És mit lehet ilyenkor tenni? Ott voltál a sikerek csúcsán, egy turné közepén…

– Azt mondtam azon a bizonyos ausztráliai koncerten, hogy ez lesz az utolsó, különben tönkremegyek. A turnét még folytatnom kellett volna Dél-Amerikában, de félbehagytam. Akkor sokan azt mondták, hogy ezt nem tehetem meg, amikor a csúcson vagyok,
az arcomba vágták, hogy ha most abba­hagyom, akkor nem vagyok normális, és vége a karrieremnek. Úgy voltam vele, hogy talán őrültség, de most mindenképpen le kell állnom. A mai napig nem bántam meg, hogy így döntöttem.

– Ám tavaly ismét színpadra léptél, és újra hosszú turnéba kezdtél.

– Így van, és végre újra csodálatosan érzem magam a színpadon. Amennyire rossz volt akkor, és szükségszerű, hogy abbahagyjam, most már annyira hiányzott a koncert. Tizenkét éves korom óta szerepelek a popzenében, már az életem része. Fantasztikus dolog felmenni a dobogóra, és látni a közönség soraiban különböző nemű, korú és életstílusú embereket, akik mindannyian élvezik a koncertet, a zenémet. Na, ez az egyik dolog, amiért még mindig jó ezt csinálni.

– A másik pedig a sok szép lány, akik még mindig a nevedet sikítozzák?

– Jaj, persze, hogy az is jólesik, bár nem annyira. Valahol már hozzászoktam ehhez, hiszen koncerten vagy egyszerűen csak az utcán is utánam szólnak vagy sikítanak, még akkor is, ha mikrofon nélkül látnak.

Koncertjein hatalmas show-műsorral lepi meg a nézőket

És ami az interjúból kimaradt:

Nehéz kihúzni Ricky Martinból bármit a magánéletéről. Egy azonban biztos: a szép mexikói filmsztár, Rebecca de Alba a párja évek óta. Ennek ellenére felbukkannak hírek más­fajta szexuális irányultságáról is, amiket ugyan Ricky elutasít, de annyira azért nem olyan határozottan, hogy ne maradhasson az amerikai melegek első számú kedvence. A tengerentúli sajtó már új turnéjának címét, a One Night Onlyt (Csak egyetlen éjszaka) is annak tudja be, hogy Martinnak a nagyszámú meleg rajongó éppoly fontos, mint a nőneműek.

– Akkor most tulajdonképpen már teljesen újjászülettél? Megint a régi vagy?

– Mindenképpen. Az elmúlt években bőven volt időm feltöltődni, és a pszichés gondjaim is megoldódtak. Persze jó szakemberek segítsége, és a barátaim, a családom szeretete nélkül nem ment volna ilyen könnyen. Úgy érzem, megjártam a poklot, de ez a hasznomra vált, hiszen most boldogabb vagyok, mint azelőtt. Sokat tanultam a problémáimból, a betegségemből. Fájdalmas, ám elkerülhetelen utazáson vagyok túl, amit mindenkinek végig kell csinálnia egyszer. Számomra az új lemezem és a koncertturné is egyfajta multikulturális utazást jelent a hip-hoptól a reggae-ig, a közel-­keleti zenétől az ázsiai motívumokig, popzenébe ágyazva. Ezt, úgy hiszem, a közönség is veszi, hiszen a keleties hangzású kis­lemezem, az I Don’t Care Európában és Amerikában is szép sikereket könyvelhet el.