– Első repülés?
– Balatonkiliti, rendőrségi géppel egy kis balatoni sétarepülés, természetesen teljesen baráti alapon, mert akkor még hivatalosan nem volt ilyen, pláne nem rendőrségi géppel. Gyerekkorom legnagyobb élménye volt, hihetetlenül mennyei érzés volt repülni, minden pillanatát élveztem.
– Hogyan lett belőled pilóta?
– Gyermekkoromban állatorvos akartam lenni. Már a Zeneakadémiára jártam, amikor sokat utaztam Párizsba, ahol ösztöndíjas voltam, és igazán beleszerettem a repülésbe. Egyszer csak elhatalmasodott rajtam a vágy, hogy én pilóta akarok lenni. Kiderítettem, hol lehet repülni tanulni, és addigi életemet sutba dobva választottam a tökéletes bizonytalanságot. Innen kilenc évbe telt, amíg Malév pilóta lettem, azóta repülök Fokker típusú gépen, másfél éve kapitányként.
– Miben más kapitányként repülni?
– Nagyobb felelősség, mert a kapitány joga és kötelessége minden döntést meghozni. A kapitány a repülés szellemi hajtóműve, és ez mindenképpen nagyobb terhet ró a bal székben ülő pilótára. Repülési szempontból teljesen egyforma, amit az első tiszt és a kapitány csinál, egy gyakorlatlan szemlélő nem is biztos, hogy meg tudná mondani, a két ember közül melyik a kapitány. Bizonyos koreográfia zajlik kettőnk között és eszerint oszlanak meg a feladatok.
Névjegy
Név: Czigány Ildikó
Születési idő: 1961. június 1.
Apja: Czigány György
Iskolák:
Martos Flóra Gimnázium, biológia tagozat
Zeneakadémia, Zenetudományi tanszék, 1988, Párizsban ösztöndíjas, itt írja szakdolgozatát
Soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem, vadgazdálkodás és vadbiológia
Első repülés: 9 évesen, Balatonkilitiről, rendőrségi géppel
Repülés:
1989 Dunakeszi, Malév Repülőklub
1994-98 légiutas-kísérő a Malévnél
1998 Magyarország első közforgalmi pilótanője
2005. április 4-én repült első parancsnoki útján a Malévnél
Könyvei:
Zene a tengeren
Kék világ
Négyezer napja a nyárnak
Kutyaszívvel
Induló madár
Vadvirágok. Etűdök repülőre és karatére
Tipp: Czigány Ildikó weboldala »
– Soha! Elszánt időszak volt. Persze voltak negatív élmények, amikor szinte bizonyosnak tűnt, hogy nem fog sikerülni, meg voltak nehézségek is, de sohasem éreztem, hogy hagyjuk a fenébe.
– A repülés melyik részét szereted legjobban?
– Mostanában utasként szeretek a legjobban repülni. A csodálatos érzést, ami annak idején rabul ejtett, csak így tudom átélni, mert a munkámban mindennapossá vált. Ugye, minden csoda három napig tart. Utasként viszont át tudom élni a repülés szépségét és izgalmát, újra lenyűgöz, hogy a nagydarab vas képes a levegőbe emelkedni.
– Miért kezdtél el írni?
– Családi vonás. Az apukám ír, a testvérem is ír, és egyszer csak azt éreztem, hogy az élményeim papírra kívánkoznak, hogy az írás köti össze azt a sok dolgot, ami velem történik.
– Állatok, repülés, írás. Ez a három dolog most teljessé tesz?
– Egy japán mester mondta, hogy meg kell találni a megfelelő arányokat az életben, és én is ezt gondolom. Remélem, hogy ez az egyensúly most már mindig megmarad, csak hol ez kerül inkább előtérbe, hol az.
– Nagy boldogságban viszont nagyon nehéz írni
– Gyakran mondják, hogy mindig olyan szép dolgokról írok, meg nagy csodálattal vagyok a világ iránt. Persze ez nem igaz, csak azok mondják, akik felületesen olvasgattak bele az írásaimba. Én meglehetősen kemény dolgokat fogalmazok meg: repülős barátok elvesztésétől műtétek naturalisztikus leírásáig, a karate táborok keménységéig. Viszont a végkicsengés valóban derűs, mert én ilyen ember vagyok.
– Lehet mindig derűsnek lenni?
– Gyakorolni kell. A derű belülről fakad, és teljesen független a külső körülményektől. Mindenki megtalálja magának, aki keresi, mert idővel rájön, melyek az életben az igazán fontos dolgok. Nekem a karate segít megőrizni. Keleti filozófiákkal már korábban is találkoztam, de a karatéval együtt úgy felerősítették egymást, hogy elkezdtem japánul tanulni, persze csak hobbi szinten.
 |
– Milyen a világ?
– Katasztrofális. Az emberiség egy száguldó vonaton egy szakadék felé rohan, és hiába ugrasz fel és rázod meg az embereket, hogy keljenek fel, valami nagy baj közeledik, mindjárt itt a szakadék, nem fognak hinni neked. Sőt, azt fogják rólad gondolni, hogy bolond vagy. Úgyhogy nem kell erőszakoskodni. Majd kiforrja magát, ahogy egyik kedvenc kapitányom szokta mondani. Hagyni kell az embereket. Semmi sem túl fontos, és nem kell mindenáron meggyőzni a körülöttünk élőket a saját gondolatainkról és igazságunkról, mert mindenki bejárja a maga útját. Bár nekem könnyű, mert nem az a típus vagyok, aki feltétlenül meg akarja győzni a külvilágot, hogy nincs igaza.
– Szerinted mi fontos és mi kevésbé?
– Nem tudok mást mondani, csak kicsit vicceset, de benne van a lényeg: nekem az fontos, hogy a macska doromboljon. Mert ha a macska dorombol, akkor sikerült valakit boldoggá tenni.
