– Láttad azt a részt a Miami helyszínelőkből, amelyben a te zenéd a betétdal?
– Még egyetlen részét sem láttam a sorozatnak. Talán néhány percet úgy, hogy valahol vendégségben jártam, és ott ment a tévé. Én egyáltalán nem nézek tévét, nincs is bekötve a lakásomba. Persze, nagyon örültem, amikor megtudtam a hírt, mert nagyon megtisztelő, és azt azért pontosan tudom, hogy ezzel nagyon illusztris társaságba került a dalom.
– Hogyan lettél Yonderboi?
– 15-16 éves lehettem, és nagy rajongója voltam William Gibson-nak, aki a posztmodern irodalom egyik pápája. Az ő, 1984-ben íródott Neuromancer című regényének egyik mellékszereplője volt Yonderboy, még ipszilonnal a végén, amit én i-re változtattam. A figurával nem sok közöset érzek, a név tetszett meg elsősorban. Megláttam, és tudtam, hogy ez az én nevem.
– Mindig zenélni akartál?
– 9-10 éves koromig kifejezetten képzőművészeti irányba voltam elkötelezve. Rajz, faragás, vagy akár babaruhavarrás. Idővel feltúrtam apu régi bakelitjeit, majd a kilencvenes évek elején idősebb barátaim révén jöttek a korai hiphop és elektronikus zenék, szigorúan kalóz kazettán. 12-13 éves koromban fél évig tanultam gitározni, és ebben az időben kaptam meg első PC-met is. Előtte egy Commodore 64-esem volt. Már azzal is pötyögtem, és kazettára vettem a hangokat, de ennek főleg az önszórakoztatás volt a célja, illetve az, hogy rajzolhassak hozzá kazettaborítót. Később elkezdtem szétbabrálni azokat a zenéket, amiket hallgattam, de még az illúziója sem volt meg, hogy megközelítem azt a színvonalat, amit hallgatok, és ezt, aki meghallgatta, alá is támasztotta.
– Ki volt a próbaközönséged?
– A családomat a kezdeti időszaktól stresszeltem a tákolmányaimmal, de a baráti körömet sem kíméltem. Szüleim zenei ízlése távol állt ezektől, de türelmesen végighallgatták, hiszen én vagyok a gyerekük, ugyanakkor láthatóan nem váltottam ki semmiféle katarzist.
– Mégis folytattad…
– Annak ellenére, hogy nem volt áttörő eredmény az első hozzányúlás, engem mégis megfogott, és egyre több időmet szenteltem a zenének. A rajz is háttérbe szorult. Azt vettem észre, hogy elhagytam az összes többi hobbimat, és minden szabadidőmet erre áldoztam. A tesztközönség visszajelzéseiből az is kiderült, hogy azért a reménytelen is fejleszthető. Fontos visszaigazolás és öröm volt számomra, amikor olyan dolgokat tudtam megcsinálni, létrehozni, amelyeket fél évvel korábban még nem. Ez az íz, ami rabul ejtett: egy olyan tevékenység, amikor csak én vagyok és a számítógép – ami nem más, mint az emberi tudat bővítménye -, és autodidaktaként haladhatok az általam választott úton.
– Hogyan került lemezre az első zenéd?
– Egy magazinban olvastam a Future Sound of Budapest válogatásról. A lemezbemutatóra feljöttünk a cimborámmal, és otthagytunk egy-egy kazettát a válogatást megjelentető lemezboltban. Amikorra hazaértem, többször kerestek telefonon. Így került fel később a válogatás második részére az első dalom, egy Doors átdolgozás. Az albumot terjesztették Németországban is, és a szám alapján felkérést kaptam a kiadótól egy album elkészítésére. Én akkor harmadik végén, negyedik elején voltam. Az egyezség úgy szólt, hogy befejezem az iskolát, leérettségizem, és utána állok neki. 1999 nyarán felköltöztem Budapestre és nyár végétől már az albumon dolgoztam.
Névjegy |
Név: Ifj. Fogarasi László (Yonderboi)
Születési idő: 1980. 09. 14.
Iskolák: Mernyei Általános Iskola,
Munkácsy Mihály Gimnázium, Kaposvár
Lemezek:
Splendid Isolation (2005)
Shallow and Profound (2000)
Cinnemon Kisses EP (1988)
Az albumok dalai számtalan válogatás lemezen is szerepeltek.
Tv- és filmzenék: Miami helyszínelők (Badly Broken Butterflies), Veronica Mars, Casino, I Love Budapest, Aranyváros
Egyéb szerzemények:
2001 – A velencei biennálén a svájci, Urs Lüthi képzőművész által készített pavilon háttérzenéje
2001 – München, Kammerspiele, színházi zene a Paraziták című darabhoz, Florian Boesch rendezése
2002 – München, Bajor Állami Színház, színházi zene a Supermarket című darabhoz, Florian Boesch rendezése |
– Miért telt el öt év a következő lemezedig?
– Számomra a legizgalmasabb, ha alkalomról alkalomra minél több mindent én tudok kontrollálni, létrehozni a produkció körül. Ezáltal mindig kicsit finomodik a definíció. Semennyi idő nem sok egy album elkészítésére. Én imádom azokat az írókat, akik egy-két könyvet írnak egész életükben, és nagyon nagyra tartom, hogy nem írnak mellé 9 rosszat, melyek az első halvány utánérzései, reprodukciói. Fontos, hogy ha az ember létrehoz dolgokat, akkor legyen fejlődés a két állomás között. Ehhez persze azt is be kell tudni vállalni, hogy a közönség számára nem mindig vonzó, vagy elsőre nem követhető az új irány. Csak akkor hiteles egy művész, ha saját magát is izgalomban tudja tartani a produkcióját illetően. Nagyon fiatalon csöppentem bele és nagyon kevés fogalmam volt a zeneiparról, de magáról a felnőtt életről is. Meg kellett tanulnom a határokat, hogy meddig szabad elmenni, vagy éppen mikor kell azt mondani, hogy nem. Alapvető dolgokat kellett megtanulnom, hogy minden úgy működjön, akár anyagi területen is, hogy az a produkciót szolgálja, hogy ne egy hörcsög legyek a mókuskerékben, amire az én nevemet írták ugyan, de nem én határozom meg a tempóját.
– A szülők általában azt szeretnék, ha a gyerek leérettségizne, tanulna egy tisztességes szakmát, utána lehet foglalkozni mindenféle bolondsággal…
– Igen, ez a problémakör a gimi utolsó éveiben már jelen volt. Ekkorra eléggé elvesztettem az érdeklődésemet a hagyományos oktatás iránt, és igyekeztem minél több időt azzal tölteni, amit szeretek, azaz a zenével. Ez általában éjszakai műszakokba torkollott, és az iskolában pótoltam be a pihenést és gyakoroltam a nyitott szemmel alvást.
– A rajznál képek jelennek meg az ember fejében, mi történik a zenénél?
– Nem teljes zene, vagy konkrét egységek vannak a fejemben, hanem egy érzést akarok visszahallani. Azt, amit abban a pillanatban érzek. Ellenőrizni is tudom, hogy amit hallok, abból az jön-e vissza, amit szeretnék. A zenét nem munkának élem meg. Gyakran leülök és elbíbelődöm hangokkal, dallamokkal, de az olyan szükséges dolgokat is szeretem, mint a koncert előtti kipakolás, majd összecsomagolás.
