Sztárok

Imádok bulizni!

Két méter magas, kék a szeme, színes a haja, és mellesleg világbajnok kajakozó. <b>Kucsera Gábor</b/> a lányok elsõ számú kedvencévé vált pillanatok alatt. Gábor persze nem érzi hirtelennek a sikert, hiszen 16 éve markolja az evezõlapátot.




A népszerűség nem szállt a fejébe, ugyanolyan bulizós, jókedvű srác, mint mások, csak neki több aranyérem lóg otthon a vitrinben, mint az átlagos huszonnégy éves pasiknak…


– Keveseknek adatik meg, hogy a dobogó felső fokán álljanak, és nekik szóljon a Himnusz. Mit érez ilyenkor az ember? 

– Csak később lehet ezt felfogni. Annyira gyorsan történik olyankor minden, hogy képtelenség egyből feloldódni. Sosem gondolkodtam azon, hogy mekkora dolog egy egész országot képviselni egy versenyen. Versenyző típus vagyok, az éltet, hogy minél jobb eredményeket érjek el. Szerencsém volt, hiszen az Európa-bajnoki cím után megnyertem a világbajnokságot is, és nagyon bízom benne, hogy az olimpián is nyerhetek. 

– Vissza tudsz emlékezni, hogy verseny közben min járt az agyad?

– Ha közben gondolkodik valaki, akkor nem lesz 100 százalékos a teljesítménye. Gyakorlás kérdése az egész, meg talán alkatfüggő is. Tizenhat éve kajakozom, volt időm megszokni a versenyzést. Rengeteg meló van ebben az egészben, napi négy edzés, lemondások, áldozatok, de mindenképpen megéri. Mindig jó irányban dőltek el a dolgaim, szerencsésnek mondhatom magam.







Kammerer Zoltánnal…
– Kammerer Zoltánnal nyerő párosnak tűntök…


– Nagyon fontos, hogy két ember összeilljen technikailag is, és a magánéletben is jó, ha megtaláljuk a közös hangot. Zolival tökéletes párost alakítunk.

– Most, hogy vége a nyárnak, és nem mehettek a folyóra, mit csináltok?

– Télen vannak a legkeményebb edzések. Futás, úszás, mindennap kondi, és emellett heti kétszer jégkorongozom is, az állóképesség fejlesztése miatt.

– Meddig lehet versenyszerűen kajakozni?

– Alkat és agy kérdése. Van, aki harmincévesen kiszáll a versengésből, míg mások abban a korban lépnek a csúcsra. Nincs még konkrét tervem. Szeretném befejezni a főiskolát, és nyelvet is kellene tanulnom, de ez most bonyolult – beiratkozom egy nyelviskolába, aztán jön az edzőtábor, és abba kell hagynom. Egy mobil tanár lenne a legjobb, aki jön velem városról városra.







Névjegy
Név: Kucsera Gábor
Születési idő: 1982. 08. 27.
Legjobb eredménye világbajnokságokon:
K-2 1000 m 1. (2005, 2006)
K-2 500 m 3. (2006)
Legjobb eredményei Európa-bajnokságokon:
K-4 500 m 1. (2004)
K-2 1000 m 1. (2006)
K-2 1000 m 2. (2005)
K-2 500 m 2. (2006)
K-2 500 m 3. (2005)
Iskolái:
Kápolna téri általános iskola Kovács Pál Sportgimnázium
TF (sportmenedzseri szak)
– Vannak példaképeid a sportágban?


– Példaképem nincs, de tisztelem az idősebb generációból azokat, akik komoly teljesítményt produkáltak.

– Mennyire kovácsolódik barátsággá a kapcsolat csapaton belül?

– Néha megyünk közösen bulizni a csapattal, de a legjobb barátaim nem a kajakozók közül kerülnek ki. 

– Mennyire érzed a sztárság szelét?

– Jönnek emberek gratulálni, aláírást kérnek, ez nagyon jólesik. A sportolók nem sztárok Magyarországon. Mikor megjelenek egy-egy tévéműsorban, másnap nagyon sokan összesúgnak mögöttem az utcán. Nem a kajakozás miatt ismernek meg, hanem azért, mert a tévében látnak. Fura dolog ez…

– Mennyire lennél képes eladni magad a népszerűségért? Vállalnál például szerepet szórakoztató műsorokban?

– Hívtak abba a bizonyos műsorba, ahol táncolni kellett volna. Jártam tánciskolába évekig, nem a megmérettetéstől féltem, egyszerűen nem volt rá időm, hogy elvállaljam. Nem vagyok otthon a bulvár világában. Attól ki tudok borulni, hogy mindenféle valóságshow-szereplőkkel van tele a média. Nem tudom elképzelni, hogy ez kell az embereknek. Ők el is hiszik magukról, hogy sztárok, pedig semmit sem tettek le az asztalra.






– Téged sokan David Beckhamhez hasonlítanak. Mennyire számítanak nálad a külsőségek?

– Nem foglalkozom ezzel. Persze ráteszek a külsőségekre egy lapáttal, de nem azért van színes hajam, mert azt akarom, hogy megbámuljanak, hanem mert így érzem jól magam. 

– Gondolom, lányok pörögnek körülötted szép számmal.

– Pörögnek, de hiába, mert van barátnőm. Szerencsére ő nagyon toleráns, és bírja a felhajtást körülöttem. Nagyon friss még a kapcsolatunk, igazából most ismerkedünk mélyebben, de jól tűri azt is, mikor egy-két napra eltűnök a barátaimmal. Igazi bulizós típus vagyok. Akár több napon át is tarthat nálam egy buli. Imádom a mulatós zenéket! A diszkókat nem bírom, a vidéki kocsmákban tudok leginkább ellazulni.





– Milyen típusú lányoknak van nálad esélyük?


– Nincs az, hogy csak a szőkéket vagy csak a barnákat szeretném. Ha látok egy nőt az utcán, abból még nem tudom eldönteni, hogy milyen. Fontos, hogy legyen kisugárzása, humora, de nem tudok általánosítani. Minden nő másmilyen, és ez a jó!

– Hogyan tudsz kikapcsolódni, mikor éppen nincsenek versenyek?

– Amikor nagyon fáradt vagyok, akkor alszom. Szeretek moziba járni, de ha van egy kis szabadidőm, akkor inkább a haverokkal bulizom. 

– Mennyire kell sanyargatod magad az étkezés terén?

– Sokan mondják, hogy figyelni kell, diétázni kell, de én mindig megeszem mindent, amit megkívánok. Ilyen vagyok. Rengeteg édességet eszem, de ritkán kell fogyókúráznom. A gumicukrok a gyengéim! Egy este két-három gumimaci eltűnik nálam.

– Mit kívánnál magadnak 2030-ra?

– Szeretnék rendezett családi hátteret, feleséget, gyerekeket, és normálisnak mondható életszínvonalat. Remélem, hogy össze fog jönni!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top