Batiz András: „Holtig tanulok, mint a jó papok”

Közben könyvet írt, fia született. 
 

– Mivel foglalkozol mostanában?

– Amivel korábban kevesebbet tudtam, mint szerettem volna, azzal most többet; amivel korábban többet foglalkoztam, mint szerettem volna, azzal kevesebbet. Többet vagyok a fiammal és kevesebbet dolgozom. Hogy ez meddig lesz így, az persze kérdés, mert cégalapításba vágtam a fejszémet.
 

– Mivel foglalkozik ez a cég?

– Inkább úgy: mivel fog foglalkozni, mert éppen vajúdunk, azaz megszületés előtt van a kicsi. Azzal szeretnék foglalkozni, amihez így vagy úgy, de értek: kommunikáció, PR, tréning.

– Konkrétabban?

– Álltam már mindkét oldalon. Televíziós riporter voltam évekig, nyilatkozó fél – kormányszóvivő – szintén hosszabb ideig. A kettő együtt kiad annyi tapasztalatot, ami kamatoztatható. Tudom, mitől jó egy nyilatkozat, és mitől nem. Tudom, hogyan lehet meggyőzően, hatékonyan beszélni a tévében. Ez, bár távolról sem művészet, de tanulható, tanulandó. Annak szeretnék támogatást nyújtani, aki ebben akar fejlődni.

Névjegy Született: 1975. május 31. Csillagjegye: Ikrek Nős, egy kisfiú édesapja Párja: Debre Krisztina Munkahelyei: RTL Klub, Fókusz: műsorvezető, Miniszterelnöki Hivatal: kormányszóvivő

– Szívesen mennél vissza tévéhez dolgozni?

– Vissza senki sem fordulhat, csak tovább mehet előre. Ha szembejön egy tévé, és izgalmas, érdeklődésembe vágó feladatot ajánl, biztos megállok. De nem tervezem, hogy kopogtassak. Szerettem televíziót csinálni, most is szeretek. Ha lehetőség nyílna, megfontolnám. De önmagában a tévézés, pláne úgy, ahogy annak idején csináltam, már nem elégítene ki.

– Úgy hallottam, hogy még nagy, országos tévé induló műsorával kapcsolatban is felmerült a neved…

– Aztán elmerült… Egy tévének kockázatos ilyen gyorsan a kormányzati munka után állást ajánlania, ez világos. Igaz: amennyire természetesnek tűnik, hogy várjanak vele, annyira lehet fantázia abban is, hogy ajánljanak valamit. Bizonyára lenne PR-értéke. Én ráérek, és most elsősorban az motivál, hogy összerakjam a céget. Másfelől: az elmúlt csaknem három év megmutatta a világnak egy teljesen új szeletét. Kinyílt egy újabb ablak, eszemben sincs becsukni.

– Mire célzol pontosan?

– Munkára utaltam. A kormányzati munka hihetetlen tudásbővülést, látókör-szélesedést hozott. Nem kirándulás volt, hanem az életem nagyon fontos része. Tévében is – leginkább – az érdekelne, ahová átmenthető, ahol kamatoztatható a megszerzett tudás.

– Nem lehetsz objektív közszereplő, ha elkötelezed magad egy párt mellett. 

– Nincs szó párt melletti elkötelezettségről.

– Hanem?

– A kormánynak dolgoztam, nem az MSZP-nek vagy az SZDSZ-nek. Persze egy ilyen országban, mint a mienk, a kormányszóvivőség sem (kizárólag) szakmai szerep…

– Mit változtatott meg az életeden a fiad, Iván?

– Mindent és semmit. Ő a középpont, nem a feleségem, nem én, és még csak nem is mi. A megszületésétől kezdve új értelmet nyert a felelősség szó. És közben ugyanolyan boldog vagyok, ha nem boldogabb, mint korábban.

– Mint kommunikációs szakember hogy értesz szót a tíz hónapos fiaddal? Tíz hónapos létére kommunikációképes ember, a szeme szinte bölcsességet tükröz. 

– Jó dolog vele lenni. Hetente egyszer, egy teljes napra az enyém. Akkor a mamája nincs itthon, együtt csavargunk, vagy csak játszunk itthon. És sokat lehet tőle tanulni: optimizmust, kíváncsiságot, jókedvet. Ha nyűgös, a nyakamba ültetem, ő meg lehajol, rágcsálni kezdi a fülemet, és már vigyorog is. Imádom.

– Játszótársat nem terveztek?

– Szeretnénk még gyereket, a kérdés az időpont. Én egyke vagyok, megmenteném ettől a fiam.

– Mitől mentenéd még meg?

– Az egykeség önzővé tesz. Nem tanulsz meg osztozni. Ajándékon, szereteten, bármin.

– Te már megtanultál?

– Fejlődöm… És holtig tanulok, mint a jó papok.