Sztárok

Te vagy a legeslegjobb!

Az van, lányok, hogy igaza van Szabó Patríciának, a Cosmopolitan fõszerkesztõjének. Fontos, hogy megtaláljuk azokat a csajokat, akik tehetségükbõl és szorgalmukból létrehoztak valami jót.

Nagyjából erről szól a Te vagy a legjobb! Cosmo Nagydíj. A díjról akartunk beszélni egyik reggel a kávézóban, de aztán persze csacsogtunk másról is, arról, hogy kezdődik az iskola, és hogy nem egyszerű a Dunán innen és túlról át- meg eljutni, meg aztán arról is, hogy mit mutat ma a média, kik a felkapott üres nevek, hogy van néhány név, és azokon túl mintha nem is lennének emberek. Szóval iszonyatosan fontos dolgokról beszéltünk, mint általában, ha két nő összetalálkozik.








Szabó Patrícia, a Cosmopolitan főszerkesztője
– Nagyon fontos, hogy megkeressük és megmutassuk azokat a fiatal nőket, akik a helyükön vannak, teszik a dolgukat, és jó az, amit csinálnak, tehetségesek, szorgalmasak, ezért példaképül állíthatók. Mondhatjuk azt, hogy tessék, rájuk igazán büszkék lehetünk.


– Ti a lapban elég következetesen viszitek is ezt a vonalat.


– Állatvédőket, tehetséges fiatal írókat, még alig ismert fiatal színpadi szereplőket szívesen mutatunk be, éppen ezzel a céllal. Ők amit elértek, azt szorgalommal és a tehetségükkel érték el.



– Volt már Cosmo-díj, ha jól emlékszem, néhány éve…

– Két éve volt utoljára szavazás, a korábbi díjazottaink között olyanokat köszöntöttünk, mint Király Linda, Egerszegi Krisztina, Prokopp Dóra vagy az író Rácz Zsuzsa. Idén ősszel lesz tízesztendős a Cosmopolitan magyar kiadása, azt tervezzük, hogy a díjjal ünnepelünk. Novemberben ünnepélyes keretek között egy szolid, elegáns partin adjuk át majd a díjakat a legjobbaknak.



– De addig még meg is kell találni a díjazottakat! Hogyan is?

– Olvasóinkat kérjük, hogy ezúttal legyenek a „munkatársaink”, segítsenek megtalálni azokat a fiatal nőket, akikre szerintük illik a „te vagy a legjobb” jelző. Segítsenek megtalálni azokat a csajokat, akik mögött van valami… A szavazásra a Cosmo honlapján, a www.cosmopolitan.hu címen van lehetőség. Nagyon kíváncsian várjuk, kikre büszkék az olvasóink. Nem egyetlen nevet várunk, hiszen tíz kategóriában hirdetünk majd legjobbat. Keresünk sportolót, üzletasszonyt, énekesnőt, írót, meg még sok minden mást is!



– Ki fogja feldolgozni a szavazatokat?

– A szerkesztőség, vagyis mi fogjuk összesíteni, megszámlálni és végeredményt hirdetni, a jubileumi novemberi extra Cosmóból minden kiderül…



– Neked van titkos favoritod?

– Naná, de nem árulom el, van olyan, akinek nagyon örülnék!





Szavazz te is a legjobbra!
Gondold végig, kinek adnád te a Cosmopolitan díját. A legjobb csajok nevét írd be a Cosmopolitan.hu oldalon található szavazólapra, és küldd el a szerkesztőségnek. Ha szerencsés vagy, ajándékot is nyerhetsz! Novemberben pedig együtt köszöntjük a legjobb csajokat!
• Még többet a díjról »
• Itt leadhatod a szavazatodat! » 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése