E szempontok alapján esett az első választás Winkler Róbertre, akit a hazai tévénézőknek már nem nagyon kell bemutatni. Winkler a Totalcar műsorvezetőjeként, újságíróként és számos könyv írójaként már bebizonyította, hogy megvan a maga különvéleménye, amit abszolút szórakoztató formában meg is oszt velünk. Az ő kedvéért még az is rendszeres nézőjévé vált egykori autósműsorának, akit egyébként hidegen hagynak a járgányok… Robit egyszerűen érdemes nézni, mert jelenség, sztárallűröktől mentes üde színfoltja a hazai médiaéletnek.
A Swung
Tudj meg többet róla! Winkler Róbert, a csodabogár » |
A beszélgetés mellett zenét is sugároznak majd az élő műsorban. Az adásba kerülő klipek összeválogatásába a műsorvezető is beleszólhat, így Robi ízlésvilágát fogja tükrözni a zeneszerkesztés is. Az október közepétől induló műsorban Winkler Róbert szerdánként lesz képernyőn, a hétfői és pénteki adásában pedig más ismert arcok fogják váltani őt. Azt, hogy kik lesznek a Swung további műsorvezetői, egyenlőre még nem tudjuk. Az élő beszélgetős műsor három ismert arca mellett, lesz még egy a csatornánál debütáló műsorvezetője is az MTV-nek. Ez utóbbi hölgy vagy úriember kiléte a Felhajtás című reality showban fog kiderülni az utolsó adásban, és a későbbiekben a zenecsatorna chart műsorát fogja vezetni.