Sztárok

Cate Blanchett ismét babát vár

A babavárás híre az Elizabeth: Az aranykor címû film római premierjén kapott lábra, majd Cate Blanchett pár nap múlva hivatalosan is bejelentette, hogy négy hónapos terhes.

Már néhány hete azon spekulált a sajtó, hogy minek is köszönheti a 38 éves Cate Blanchett egyre kerekebb formáit. És mivel az Oscar-díjas sztár nem az a hízásra hajlamos típus, kézenfekvő volt a lehetőség, hogy – immár harmadszorra is – gyermeket vár. A színésznőnek és drámaíró férjének, Andrew Uptonnak már két gyerekük is van, a hatéves Dashiell és a hároméves Roman. Cate Blanchett nem tart attól, hogy harmadik gyermekére nem marad annyi energiája, mint az első kettőre.







A színésznő második gyermekének születése előtt bizonytalan volt abban, hogy tud-e majd annyi szeretetet adni a babának, mint az első gyermekének.
„Dash születésekor úgy éreztem, hogy megváltozott az egész életem. Nem is megváltozott, hanem kiteljesedett. Nem voltam biztos benne, hogy az anyai érzéseket még lehet fokozni, el sem tudtam képzelni, hogyan leszek képes legalább annyi szeretetet adni Romannak. De szerencsére a szeretet hatalmas és végtelen, minél többet adsz, annál többet kapsz vissza. Hihetetlen, hogy mire képes az anyai szív és elme, olyan ajtók nyílnak meg benned, amelyeknek nem is tudsz a létezéséről, fantasztikus felismerés és lecke ez egy nőnek. Sokkal kevesebbet alszol, de valahogy mégsem fogysz ki az életenergiából. Áprilisban megszületik a harmadik babánk, akinek egyelőre még nem tudjuk a nemét, de alig várom ezt a csodálatos érkezést.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top