D.Tóth Kriszta: Frizuránk van

Zsoltot

tíz éve ismerem, véletlenül találkoztunk. Az Andrássy úton sétáltam, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve bementem az első utamba kerülő fodrászatba, és azt mondtam: szeretném levágatni a hajam. Ki ér rá? Zsolti ráért. Azóta is ő a fodrászom. Ő volt a felelős az alul kifelé álló, sokak által csak vécékefének csúfolt frizurámért, aztán az alul rövid, fölül hosszú bubiért, és most az egészen rövid sportosért is. Apránként alakult a kapcsolatunk. Zsolt ugyanis nem egy szószátyár alak. Van a fodrász, akinek be nem áll a szája, van a kérdezgetős-kíváncsi, és van Zsolt, aki csak akkor beszél, ha kérdezik. De a tíz év, az tíz év, még Néma Leventééknél is, így aztán végül csak összecsiszolódtunk mi ketten. Összecsiszolódtunk és összebarátkoztunk. Olyannyira, hogy nyáron, az esküvőm előtt neki mutattam meg először a jegygyűrűinket. Zsolt mára (majdnem) minden titkom tudója, a férfi, aki nem a férjem, mégis havi rendszerességgel beengedem az aurámba.


És most már Loláéba is.
Minden babának van gyengéje. Ami persze egyáltalán nem gyenge, de mi, gyarló szülők, úgy tekintünk rá, mert nem tudjuk nem hasonlítgatni egymással csemetéinket. Kinek a foga nő lassan, ki később kezd járni, kinek a kanál és villa használata okoz gondot. És van, aki kopasz. Kopaszon születik, aztán úgy is marad sokáig. Mint a mi gyerekünk. Szép kislány volt Lolánk már első e világi napján, szép, de egy kicsit furcsa. Kerek homlokát nem keretezték mélybarna babafürtök, pufók pofazacskói körül nem szálldostak csillogó loknik. Volt viszont helyette csillogó, égszínkék szempár és húsos, cseresznyeszín ajkak. Szülei azonban nem a szépségekre koncentráltak, hanem arra az egyvalamire, amiben Lola lemaradt kortársaitól. Az akut hajhiányra.

Játszótéren, orvosi váróban, szülinapi zsúron, magazincímlapokon azt figyelték a többi gyereken, ami a sajátjukról hiányzott. Aztán persze, szép lassan, komótosan, elkezdett nőni Lolababa haja is. Először hátul, a tarkója fölött, aztán fönt a fejtetőn, végül elöl is. Csak oldalt nem történt semmi. Így esett, hogy augusztusi esküvőnkön éppen úgy nézett ki, mint egy minipunk. A sajátságos hajszerkezet ráadásul igazi angol szőkeséggel párosult, ami – hogy is mondjam – jelentősen rontott a frizura észlelhetőségén. És ez még nem minden. Lolánk pihe-puha göndör fürtjei őszre tökéletesen önálló életre keltek, lehetetlen volt őket kifésülni, és különösen reggel, ébredés után öltöttek mókás formát. Nem kertelek, a gyerek úgy nézett ki, mintha egy zacskó vattát húztak volna a fejére. Ekkor avatkoztak közbe a nagyszülők. Ha a távolság miatt fizikailag nem is tudtak segíteni a helyzeten, verbálisan addig-addig egzecíroztattak minket, amíg végül fölhívtam Zsoltot. Megbeszéltünk egy időpontot akkorra, amikor anyósom éppen Magyarországon állomásozott. Mert egyedül nem mertem belevágni.

A nagy napra teljes túlélő-felszereléssel készültünk. Olvasmány- és filmélményeim nyomán kialakult bennem ugyanis egy rémálomszerű kép a fodrászatban országos hisztit produkáló, és az ollótól halálfélelmében magát a földre vető kisgyermekről és e helyzetet kezelni képtelen anyjáról. Vittem tehát magammal háromnapi élelmet, a kedvenc játékokat, mesekönyveket és egy nagymamát. Zsolt (aki mellesleg pontosan ugyanúgy tartott az első Lolahaj-vágástól, mint én, de persze ezt csak utána árulta el) fölvette ünneplős fekete ingét és legkedvesebb mosolyát. Aki most a fönti rémálom beteljesülésére és valósághű leírására számít, annak csalódnia kell. Félelmünk ugyanis fölösleges volt. Lola királynői nyugalommal tűrte, hogy kócos fürtjeit vízpermettel befújják, majd fésű és olló segítségével megzabolázzák. Ült az ölemben és nézegette magát a tükörben. Emellett elfogyasztott vagy fél zacskó kölesgolyót, egy Cerbona szeletet és egy egész almát. Mert persze az életmentőnek szánt finomságokat azért kikövetelte magának. És közben ellenállhatatlan pillantásokat küldözgetett Zsolt felé, aki ettől láthatóan elolvadt. A végén még azt is megengedte, hogy egy nagy kefével letisztítsam a pulóverét. Aztán még egyszer belenézett a tükörbe, és kimondta élete első, összefüggő mondatát, amely így hangzott: „Lolababa haja szép.”

Az e heti Nők Lapjában többek között az alábbi témákról is olvashatsz: Asztrofüzet 2008: Szerencse, jöjj! – A 2008-as év uralkodó bolygója a Jupiter, a szerencse bolygója lesz. Így az új esztendőben, az asztrológusok szerint, mindannyiunkra kellemes meglepetések, vágyaink valóra válása és nyeremények, díjak, jutalmak sora vár! S hogy a szerencse a szerelmi életünket, otthonunkat, munkahelyünket vagy éppen bankszámlánkat veszi-e célba, kiderül asztrofüzetünkből. Izing Klára asztrológusunk minden egyes csillagjegy szülöttének elkészítette a horoszkópját, amelyből azt is megtudjuk, az egyes hónapokban mely életterületre érdemes koncentrálnunk. Riport – Úgy gondolták, csak egy apró korrekció, aztán még egy és még egy Fejős Éva riportsorozata ezúttal a plasztikai műtétek megszakíthatatlan ördögi körét mutatja be Konyha – Adventi apróságok Lajos Maritól – az aprósüteményeket már most kezdjük el sütni az ünnepekre! Beszélgetés – A kőröshegyi völgyhíd születésének minden pillanatát végigkísérte Szebeni András. A fotóművész a nem mindennapi kalandról V. Kulcsár Ildikónak mesélt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még több az e heti Nők Lapjából: • Ajándék a Mikulásnak » • A legszegényebb a leggazdagabbnál » • Szerelmi oldásról és kötésről » • „Pánikbeteg és gyógyszerfüggő vagyok. Ki segít?” » • Richard Gere, a hűséges szívtipró »