Sztárok

Gondok vannak Katie és Tom között? – fotóval

Úgy tûnik, Tom Cruise és Katie Holmes egyre távolságtartóbban viselkedik. Katie nemrég külön hálószobába költözött, állítólag Tom horkolása miatt.

Szenvedélyesen kezdődött Katie Holmes és Tom Cruise kapcsolata, ám úgy tűnik, a nagy szerelem kezd elhalványodni. Vagy csak megszokták már egymás közelségét? Annyi biztos, hogy egy évvel ezelőtt még úton-útfélen egymást nyalták-falták, ma már jóval visszafogottabbak, és inkább távolságtartónak tűnnek.








Katie és Tom 2005-ben

Katie rengeteg mindent feladott szerelméért, ám az élet nem csak a vörös szőnyegen való megjelenésből és a csillogó ruhákból áll. A hétköznapok bizony még az ő életében sem könnyűek. Eddig például türelmesen viselte sorsát, ám nemrég fellázadt a férje horkolása ellen is. Kezdetben Katie szökött ki az éjszaka közepén a nappaliba, de aztán megkérte a férjét, hogy költözzön át másik hálószobába.








Katie és Tom 2007 elején







Katie és Tom 2007 végén

 


 


 


 



 


 


 


 


 


 


 


Mikor Katie hozzáment a filmsztárhoz, úgy tűnik, pontosan tudta, mire számíthat. A házassági szerződésből kiderül, hogy olyan dolgokat vállalt kötelezettségként, amit épeszű nő nem tenne, de a másik oldalon annyi pénzt kap a kedvességéért és az idejéért, ami mindezért bőven kárpótolhatja. Pontokba van ugyanis szedve a szerződésben, hogy mi mennyit ér Tom számára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top