D. Tóth Kriszta: Trónfoglalósdi

Minél hamarabb bilizik a gyerek, annál jobb anya vagy. Ilyen egyszerű volt. Anyáink azt olvasták a segédkönyvekben (hol volt akkor még internet?), azt hallották úton-útfélen, hogy a szobatisztaságra nevelést minél hamarabb el kell kezdeni. Ahogy a gyerek megtanul ülni, rakd rá a bilire. Rá is raktak minket, méghozzá szigorúan minden másfél-két órában, és ha véletlenül éppen sikerült valamit akkor és ott produkálni, rituálisan megünnepelték. Mi meg csak néztük őket, és fel nem foghattuk azzal a tíz-tizenegy hónapos agyunkkal, hogy vajon mi okoz ekkora eksztázist egy tökéletesen természetes folyamatban. Olyat is hallottam, hogy egy alig kilenc hónapos gyereket rákötöztek a bilire, nehogy leessen. Mert néha még eldőlt, amikor fölültették.
Ma már kicsit türelmesebbek vagyunk mi, anyukák. A gyerekeink meg szerencsésebbek. Akárhová nézünk, azt halljuk: ne sürgesd! Gyerekközpontú lett ez az egész szobatisztaság-dolog, és ez így van jól. Nem kell rákötözni a babát a bilire, nem kell noszogatni, nem kell nézni az órát, és nem kell úgy érezni, hogy bukott anya vagyok, amiért a gyerekem kétéves és egy hónapos korában még önfeledten játszik a teli pelussal a fenekén. Itt akkor be is fejezhetném – de sajnos, azért ez nem ilyen egyszerű. Mert a természet rendje akkor is az, hogy előbb-utóbb elhagyjuk a pelenkát, ha ma a liberális bilire szoktató eszmék világát éljük. Ezt nem hagyják feledni szülők, nagyszülők, bölcsis gondozó nénik – és hasonlítgatásban világbajnok anyatársak. Na meg maguk a gyerekek – esetünkben Lolababa. Aki nyár óta minden alkalommal elkísér minket vécére, és figyel. Aztán utánoz, kíméletlenül karikírozva mindent, amit az ember egyáltalán nem akar látni. Néhány hónapja sejtjük tehát, hogy lassan nálunk is eljön a bili ideje – amelyet ebben a háztartásban soha, semmilyen körülmények között nem szabad a „bimbi” kifejezéssel illetni. Az ugyanis Lola angliai dédnagymamájának beceneve…
Vásároltam is egyet, szép pirosat, ránézésre kényelmes fajtát. Aztán föltettem egy polcra, és elfelejtettem. Ott gyűjtögette a port a mi piros bilink egészen addig, amíg Lola egyik este azt nem mondta: „Lolababa azt, ide kérem. Szék.” Vagyis: „Lolababa szeretne ráülni arra”. És már tépte is le magáról a pelenkát. Hosszas pantomim arcjáték után diadalmasan fölállt. A bili tökéletesen üres volt, csontszáraz fenekén megcsillant a villanykörte fénye. De ez nem szegte kedvét az én nagylánykámnak. Visszaült, és üldögélt a bilin büszkén. Felnőttnek érezte magát. Addig trónolt, míg az alkalmatosság teljesen rá nem tapadt a fenekére. Úgy kellett lecuppantani. Ez idő tájban történt, hogy Panni néni a szemembe nézett egyik reggel, és azt mondta: „Anyuka, itt az idő.” Lolánk a bölcsiben is ugyanolyan érdeklődést mutatott az alsó fertályon távozó anyagok iránt, mint otthon. Így hát elkezdtük. Lassan, komótosan, türelmesen. Hagyjuk, hogy a gyerek irányítson, mert mi mindannyian ebben hiszünk. Így valószínűleg egy kicsit hosszabb lesz a folyamat, de üsse kő – legfeljebb még néhány hónapig kereskedelmi mennyiségben veszem a pelenkát. Huszonöt hónapos magzatom számára a bili egyelőre egy izgalmas játék, nem több.

Reggel menetrendszerűen bilizünk, mert amikor a mama vagy a papa pisil, akkor „én isz”. És általában, ha csak pár csepp erejéig is, sikerrel. Ilyenkor örülünk, törlünk, öblítünk, bilit mosunk. Aztán föl a pelus. A bölcsiben is, ha van kedve, trónolhat. Ha nincs, akkor pelenkázzák. Amikor bilibarátai a dolgukat végzik, általában Lola is jelentkezik. És van még egy szabály. Otthon a piros is megteszi, de a bölcsiben csak a kék jó. Csak a kék. Ha kell, kivárja, míg leszállnak róla, majd diadalmasan elfoglalja. Egyszer, egy ilyen trónfoglalásnál megtörtént az, amire mindenki várt. Létrejött A produktum. Az ebédidőben jól telepakolt pocaknak, a kiadós délutáni alvásnak, a kék bili kizárólagos birtoklása fölött érzett örömnek – na és legfőképpen a szerencsés időzítésnek köszönhetően Lola alkotott. A produkció láthatóan a művészt is meglepte. Olyannyira, hogy azóta sem volt hajlandó megismételni e teljesítményt. De még hasonlót sem… Itt tartunk most. Drukkoljanak. Drukkoljatok.