Sztárok

Bea és Gyõzi nem válik el! Sõt!

Gáspár Gyõzõ és Bea hónapok óta lázban tartja az országot: vajon válás lesz-e a vége a sok veszekedésnek? A show-man 15 év után ismét feleségül veszi Beát.

Újra szent a béke Gáspár Győző és Bea asszony között. A Bors információi szerint a botrányok után a szerelmesek olyan jól érzik magukat egymással, hogy ismét meg kívánják pecsételni a hivatalos összetartozásukat, és újra összeházasodnak. A házasságkötésben van már rutinjuk, hiszen idáig már négyszer kimondták a boldogító igent.








Fotó: Bársony Bence

A pár úgy döntött, ha januárig békében megférnek egymás mellett, akkor a bíróság helyett templomba vonulnak. Mindenesetre az eljegyzés már megtörtént.
– Sokat beszélgettünk Beával a nyaralás alatt, és egyöntetűen arra a következtetésre jutottunk, hogy változtatnunk kell, ha továbbra is együtt akarunk maradni – árulta el a show-man a Borsnak. – Ha januárig boldog lesz közöttünk a viszony, akkor visszavonom a válópert. Júliusban ötödször is oltár elé viszem Beát, és Isten áldását kérem. Le szeretném vetetni a rontást a kapcsolatunkról, nem érdekel, mennyi pénzbe kerül.


Győző mindig is szerette a nagy felhajtást maga körül, de tervei szerint a legközelebbi esküvője nem erről szól.
– Szeretném, ha tudnák az emberek, hogy ez az esküvő nem a csillogásról, a sztárvendégekről szól, hanem a romaérzésről. Újra királynénak szeretném látni a feleségem. Hiszem és érzem, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve, nem lehet 15 év együttélést elfelejteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top