Sztárok

Polyák Rita is kiesett a Csillag születik-bõl

Két énekes, Polyák Rita és Kocsis Tibor kiesésével ért véget a Csillag születik utolsó elõdöntõje. Ezen a hétvégén a versenyzõk jobban izgultak, mint eddig, hiszen már a döntõbe jutás volt a tét.

Kétszer léptek színpadra múlt hét szombaton a Csillag születik versenyzői. Először egyéniben, majd duóban mutatták meg, hogy mit tudnak. A műsorvezetők zöld, a versenyzők lila és fekete ruhakölteményekben köszöntötték a hetedik adás nézőit. Ezúttal is a szokásos forgatókönyv szerint értékelt és pontozott a zsűri. Ezúttal azonban két műsorszámmal, egy egyénivel és egy duettel készültek a versenyzők.


A nagy esélyesnek tekintett Polyák Rita az este utolsó egyéni fellépője volt. Az énekgyakorlás mellett még arra is maradt ideje, hogy régi hobbijának, a táncnak hódoljon. Úgy tűnik, a gimnazista lány szívéhez a lírai hangvételű dalok állnak közel, Demjén Ferenc slágerét adta elő.








Fotó: Bársony Bence

A zsűri véleménye szerint a két gyerek, Bíró Gergő és Utasi Árpi állt kieső helyen, ám az egyre fáradtabb Árpit a nézők (talán egy kicsit a sírásának is köszönhetően) a harmadik helyre hoztak fel, a népdalokat éneklő Bíró Gergőt pedig a negyedikre, így a két énekes, Polyák Rita és Kocsis Tibor befejezte a harcot a támogatásért és az autóért.
A négy szerencsés, akikkel a döntőben is találkozunk: Kovácsovics Fruzsina, 4 For Dance, Utasi Árpád és Bíró Gergő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top