Sztárok

Kirúgták John Travoltát!

John Travoltát finoman, de határozottan eltávolították a Dallas moziváltozatából. A pletykák szerint szép summát kapott azért, hogy botrány nélkül távozzon.

Több mint két esztendeig volt úgy, hogy John Travolta alakítja majd a Dallas című legendás filmsorozat „főgonoszát”, a minden hájjal megkent Jockey Ewingot, a színészt azonban két hete kirúgták.







Travolta egyik barátja szerint szó sincs eltávolításról, illetve hét számjegyű lelépési díjról, szerinte a színész azért távozott, mert a leszerződtetése óta eltelt két évben a projekt más irányba haladt, mint eredetileg tervezték. A barát szerint az a pletyka sem igaz, amely szerint korábban John Travoltának öt családtagját is beválogatták a színészek közé, és távozásával ők sem szerepelnek majd a filmben.


A Grease sztárja nem az első híresség, akinek búcsúznia kellett a szerepétől, először a Jockey és Bobby Ewing édesanyjának, Ellie-nek a szerepére kiválasztott Shirley McLaine-t küldték el a készítők, majd a Bobby Ewingot játszó Luke Wilson távozott, és Jennifer Lopez is megvált már Sue Ellen szerepétől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top