Sztárok

Koltai Lajos: Az én csillagaim

Szeretnél bekukkantani a Hollywoodi kulisszák mögé? Akkor utazz velünk! A zseniális Koltai Lajos részletesen elmesélte a Nõk Lapjának, milyen volt együtt dolgozni a legnagyobb világsztárokkal. Az õ csillagaival...

Soha nem felejtem el azt a napot, amikor nyolcéves koromban az Újlaki moziban megnéztem a Dollárpapa című magyar filmet. Emlékszem, hosszú időn keresztül kuporgattam össze az uzsonnapénzemből – mindig néhány fillért lecsippentve – a jegy árát. Akkoriban 2 forint volt még egy jegy, plusz 50 fillér az artistaműsor, amely hozzátartozott az előadáshoz. Ültem, néztem a filmet, és olyan elementáris erővel hatott rám az a varázs, az a mágia, melyet a mozi mesevilága jelentett, hogy menten eldőlt bennem, hogy én egyebet sem akarok az életben, csak ilyet csinálni. Filmet, mozit. Én is hatni akarok ezzel az emberekre. Ami szépet, jót látok a világból, másokkal megosztani.






Tehát ahogy a film bűvkörébe kerültem, számomra nem volt választás. Ezt kellett csináljam. Akár még gimnazistaként, amikor saját szórakozásomra, barátaimmal minden időben lázas vehemenciával amatőr filmeket készítettem, akár az azóta sajnos, szemvillanásnyi gyorsasággal eltelt közel fél évszázadban, amikor viszont megadatott az a kivételes csoda, hogy együtt dolgozhatom a filmvilág legnagyobb művészeivel. Róluk szeretnék szólni az alábbiakban…

Anthony Quinn





A mai napig megszokhatatlan csoda számomra együtt dolgozni olyan emberekkel, akik egykor bálványaim voltak, akiket kis pesti mozikban csodáltam. Anthony Quinn például ilyen mesebeli lény volt nekem azóta, hogy láttam az Országúton című megrázó Fellini-filmben. Vagy tucatszor megnéztem, szinte minden kockája belém vésődött, olyan szép volt, olyan megrázó, olyan végtelenül emberi. Persze, hogy nagyon meg voltam illetődve, amikor megtudtam, hogy a Mobsters című filmben vele dolgozhatom. Nem is tudtam elképzelni igazán, miként fogok majd odamenni hozzá, bemutatkozni, elmondani neki az elképzeléseimet, egyáltalán, elfogadtatni magamat a filmtörténet géniuszával… Mint kiderült, fölösleges volt minden előzetes töprengés, ahogy megérkeztem a forgatás helyszínére, egyszer csak ott termett előttem, megölelt a maga túláradó vehemenciájával, úgy, hogy majd’ összeroppantott, és azt mondta, örül, hogy együtt dolgozhatunk. Valami végtelen erő áradt belőle, kedély, szeretet, optimizmus. Ugyanolyan volt, mint a szerepe szerint a filmben, amikor mindenkinek, aki az asztalához jön, adott valami ennivalót. Ilyen féktelen jókedvvel szórta az energiáit, szeretetét, életszerelmét. Külön megkapó volt, amikor a forgatás előtti este odajött hozzám, és azt mondta, hogy mivel több száz filmben játszott már, előfordulhat, hogy kicsit összemosódnak benne a szerepek, ezért kér, ha észrevenném, hogy rutinból oldana meg bármit, rögtön figyelmeztessem. Persze, hogy nem kellett, minden gesztusa zseniális volt, mégis, ha előfordult, hogy egy jelenetet ötödszörre kellett megismételni, készséggel és ugyanolyan átfűtöttséggel tette. Szünetekben mindig ő volt a társaság központja, különösen akkor volt elbűvölő, amikor olasz tésztareceptekről mesélt. A forgatás utolsó napján odajött hozzám, ugyanolyan hevesen átölelt, mint amikor először találkoztunk, és megköszönte, hogy segítettem neki, és türelmes voltam hozzá.

Jack Lemmon és Walter Matthau

Ugyanígy rajongtam gyerekkorom óta a film történetének talán legnagyobb párosáért, Jack Lemmonért és Walter Matthauért. Már igencsak rutinos voltam, sokadik amerikai filmemen túl, mégis szinte remegő térdekkel idegeskedtem, vajon ők milyenek lesznek, hogyan fognak elfogadni, tudok-e szót érteni velük? Aztán kiderült, hogy a legelragadóbb lények, akikkel találkoztam. Szakmailag ugyan jottányit sem lehetett beleszólni abba, amit csináltak, mert azt nem engedték senkinek, de nem is lett volna szabad, mert frenetikusan csináltak mindent. Ugyanakkor furcsa volt a kapcsolatuk. Negyven éve dolgoztak együtt, nagyon respektálták egymást, de érzékelhetően nem volt közöttük mélyebb emberi kötelék. Egészen más karakter is mind a kettő. Matthau, mint a forgószél. Ha jött, már egy kilométerről lehetett hallani, hogy közeledik. Forrt, sistergett körülötte a levegő, mindig nagy sleppel vetette magát körül, a stúdióba besüvöltött. A nők különösen nagy hatással voltak rá, minden lányhoz odament, megpaskolta, megtapizta őket, randevút kért, a maga közvetlen modorában megkérdezte, hogy nem akarnak-e vele lefeküdni, és rögtön meg is nyugtatta őket, hogy nem kell félniük, általa már sajnos, nem csorbul a szüzességük. Mindig és mindenkor ő volt a központ. Lemmon viszont pont az ellenkezője!







Visszahúzódó, csendes, befelé forduló ember volt. Észre sem lehetett venni, hogy ott van, aztán beindul a forgatás, és attól a pillanattól kezdve nem lehetett nem észrevenni. Előfordult, hogy azért kellett jelenetet megismételni, mert annyira megnevettetett, hogy beleremegett a kamera. De az is, hogy csak Matthau volt a színen, s én hiába fojtottam vissza a nevetést, mégis éreztem, hogy ugyanúgy remeg a masina. Aztán kiderült, miért. Lemmon állt mellettem, és ő fulladozott a vihogástól. „Ne haragudj, Lajos, mondta halkan, évtizedek óta játszom ezzel a marhával, azt hittem, hogy minden hülyeségét ismerem, és mégis mindig megröhögtet!” Az Out to Sea (Tengerre, tata!) forgatásának utolsó napján hatalmas vihar volt a tengeren, nem is lehetett forgatni. A hajón mindenki visszahúzódott a kabinjába, csak én álltam a fedélzeten. Egyszerre valami csodálatos dzesszzenét hallottam zongorán a bár felől. Mintha legalábbis Keith Jarrett zongorázott volna. Lementem. Az üres teremben Lemmon ült a zongoránál, és magának játszott teljesen átszellemülten. Én hallgattam elbűvölten, a szám végén odamentem, hogy megköszönjem. Ő zavartan, félszegen mormogott valamit, aztán nem kiesve a ritmusból folytatta a játékot…



Törőcsik Mari





Hogy milyen az emberi arc? Mit jelent, mit jelenthet az emberi arc? Miként változik, mélyül, lesz teli több szépséggel és fájdalommal az emberi arc? Hogyan lehet, szabad, és hogyan kell emberi arcot megörökíteni? Mindezt abban a hosszú éveken át tartó, gyönyörűséges időszakban tanultam meg, amíg többször is együtt dolgozhattam ezzel a mindenkinél érzékenyebb, mindenkinél többet kifejező csodálatos színésznővel. Együttműködésünk csúcsa talán a Déryné, hol vagy? című Maár Gyula-film volt, amelyért Cannes-ban Törőcsik Mari a legjobb európai színésznőként nagydíjat kapott, számomra azonban a meghatározó élményt a Pilinszky Jánosról készült portréfilm jelentette. A költőóriás első és utolsó alkalommal vállalta el, hogy portréfilm készüljön róla, hogy kamera előtt beszéljen önmagáról, életéről, verseiről. Mari pontosan tudta, milyen fontos ez a vállalkozás, azt is, hogy milyen nehéz lesz feloldani Pilinszky tartózkodását, félszegségét, és anélkül, hogy bárki kérte volna, végig ott volt a stábbal, velünk, a háttérben meghúzódva. És jelenléte valóban bűvös hatással volt mindannyiunkra, de főleg Pilinszkyre. A felvétel alatt végig felszabadult volt, spontán, mélyről megnyilatkozó. Valamennyien tudtuk, hogy ez döntő részben a mellesleg jelenlévő, csak figyelő, kávét főző, vizet hozó Törőcsik Mari érdeme volt…

Kállai Ferenc





Kedvenc filmem Feri bácsival a Szépek és bolondok volt, amelyben tökéletes pontossággal, szinte szerethető félelmetességében adta vissza egy alsóosztályú focibíró életén keresztül a kisember viszonyát a szeretethez, kötődését a hatalomhoz, s e kettő abszurd összeférhetetlenségét. Ha olykor valamit érthetetlennek tartok a világban, Feri bácsi döbbenetes alakítására gondolok, és minden megvilágosodik. A legdöbbenetesebb pillanatokat azonban a Déryné egyik jelenetében okozta. Törőcsik Mari játszotta a feleséget, Feri bácsi pedig a férjet, és volt egy közös evés, ahol a tönkrement kapcsolatukat próbálták valahogy helyretenni. Mindketten ültek az asztalnál megöregedve, megfáradtan, színtelenül, Mari fakón mesél valamit a múltról, aztán átveszi a szót Feri bácsi. Nem mond semmi érdekeset, a szavai is kopognak, csak az arcszíne változik meg egyik pillanatról a másikra. Kipirosodik, lángoló lesz, tüzes, nem is szabad közeledni hozzá, mert megperzsel mindenkit… Két megfáradt, öreg ember, és közben Feri bácsi egy arcszínváltással jelzi, hogy benne még szenvedélyek lobognak, hogy ő már más lett, hogy az életük, még ha együtt is maradnak, immár végérvényesen szétment… Ezt nem lehet se kameratrükkel, se rendezői fortéllyal, se színészi eszközzel megoldani, csak ilyesfajta zsigeri jelenléttel, biológiai színjátszással, azzal a varázslattal, amelyet csak az igazi beavatottak tudnak. Mint a drága, édes, aranyos, és nagyságával mindenkit lehengerlő Kállai Feri bácsi…

Meg Ryan





A Ha a férfi igazán szeret című filmet forgattuk Meg Ryannal. Egy alkoholista nőről szól a film, de a producer előtte elmondta, hogy nem kell ebből valami nagyon mély dolgot csinálni, legyen csak egy hatásos, jó mozi. Én vitatkozni próbáltam, hogy olyan megragadó a téma, és hát itt van egy olyan elementáris tehetség, mint Ryan, tehát ezt nagyon-nagyon meg kéne csinálni. A maga igazi, mély tragikumában, és attól még lehet nagyon jó mozi. Hiába, ő meg a stáb érvelt, hogy ebbe most ne menjünk bele, de közben Ryan intett, hogy ne vitatkozzak, majd mi egymás között elintézzük. Beszéd nélkül is kialakult egy titkos szövetség közöttünk, és amikor elérkeztünk egy bizonyos szituációhoz, jelezte: innentől most ne figyeljünk senkire, ezt most úgy oldjuk meg, ahogy mi gondoljuk. A jelenetben arról van szó, hogy a nő éjjel felébred, nem talál otthon italt, és eszébe jut, hogy este kidobtak minden üveget a ház előtti konténerbe. Magára kap valamit, lemegy, és a szemétből kikapart üres üvegből megpróbálja az italszag utolsó páráit kiszívni. Lényegében kettesben csináltuk az egészet, és ő valami olyan fantasztikust produkált, a kétségbeesésnek, a kiszolgáltatottságnak, a tehetetlenségnek azt a megrázóan őszinte mivoltát, hogy szemem-szám tátva maradt. Ez a jelenet olyan meggyőzően hatott mindenkire a stábból, hogy nem volt több helye a vitának.

Kevin Kline





A Császárok klubja forgatásánál ugyanilyen társra tudtam találni Kevin Kline személyében. Rendkívüli színész, és ember. Régóta csodáltam, azok közé tartozott, akikkel szerettem volna dolgozni egyszer. Jórészt miatta is vállaltam a filmet. Amikor találkoztunk, rögtön a nyakamba borult. Felsorolta szinte az összes filmemet, kiderült, hogy már mind látta őket, a Megáll az idő pedig kifejezetten az egyik kedvence, de, mint elmondta, Tarr Béla Sátántangójának hétórás változatát is végignézte. És fantasztikusan jó volt vele együtt dolgozni. A film nagy részében eljátszotta azt a sematikus figurát, amelyet a rendező akart tőle, viszont amikor adódott egy-egy drámai helyzet, akkor rám kacsintott, jelezvén, hogy most különösen figyeljek, és egészen lélekig hatoló pillanatokat produkált.



Susan Sarandon





A gyönyör rabjai forgatásán találkoztam Susan Sarandonnal. Korábban a világ egyik legszebb nőjének tartották, de akkor szülés után visszatérve eléggé rendezetlen állapotban volt, ami őt nagyon feszültté, bizonytalanná, és nem kevéssé bizalmatlanná tette. A forgatás előkészületeire Sarandon idegessége rá is nyomta a bélyegét. Reggel kezdődött a forgatás, de én már hajnalban elmentem abba a hotelszobába, ahol az első komolyabb jelenete játszódott, az a bizonyos első éjszaka utáni pirkadat, amely a lány további sorsát meghatározta. Figyeltem a napot, az ablakot, az ágyat, hogy miként lehetne a jelenetet megkomponálni, amikor éreztem, hogy valaki áll mögöttem. Susan volt. Ő is kijött hajnalban, és percek óta engem figyelt. Rám nézett, elmosolyodott, és azt mondta, hogy „most már bízom benned, Lajos!” Innentől nem volt olyan kérésem, amelyet ne csinált volna meg a legnagyobb készséggel ez az óriási színésznő. Tőle kaptam egyébként pályám egyik leggyönyörűbb mondatát. A forgatás utolsó szakaszára, látva a megfeszített munkát, a producer hozatott egy jó nevű operatőrt, akinek az volt a dolga, hogy amíg én komponálom a képet, állítom be a jeleneteket, addig kezelje ő a kamerát. Ekkor még hátra volt egy nagyon fontos monológ, a film drámai csúcsa, amelyet az addig káprázatosan játszó Sarandon kétszer is elrontott. Senki nem értette, ő viszont félrehívott, a szemembe nézett, és azt mondta, hogy ezt a vallomást csak akkor tudom elmondani, ha te vagy ott velem szemben! De Susan, szabadkoztam, hiszen a kamera úgyis kitakar, legfeljebb a fülcimpámat láthatod az arcomból! „Azt akarom!” – mondta, és elintézte a rendezőnél, hogy én vegyem át a kamerát. Én álltam, ő mondta, és így született a filmtörténet egyik legmegrázóbb önvallomása.

Sean Connery





Vele igazán nem volt könnyű. Bármennyire nagy művész, bizony előfordult, hogy egy-egy jelenetet meg kellett vele ismételni, és ezt rendre rosszul viselte. Indulatos lett, türelmetlen, olykor kifejezetten agresszívan kérdezte, hogy miért? Az miért nem volt úgy jó? Hiába magyaráztam, hogy persze, hogy jó volt ő úgy is, hiszen minden mozdulatában átütő, de talán lehet, hogy másként még izgalmasabb lenne. Morgott még mindig egy kicsit, aztán nekiveselkedett, és tízből kilencszer valóban még elementárisabb lett. Napokkal később jöttem rá türelmetlensége okára. Hogy őt a filmezésnél már jobban izgatta a golfozás, és alig várta a forgatás befejezését, már rohant a pályára. Felesége, egy jelentéktelennek tűnő, törékeny francia nő, ott toporgott teljes felszerelésben a lakóbusz előtt, hogy együtt induljanak. Az is kiderült, hogy valójában a hölgy volt az igazi szenvedélyes játékos, és a világ legrendíthetetlenebb férfijének tartott Connery bizony retteg a késés esetén felesége szekatúrájától. Olyannyira, hogy egyszer bement a producerhez, és javasolta, hogy rúgják ki ezt az elcseszett – ennél egy picit vaskosabb szót használt, de ezúttal nem idézném… –, művészkedő operatőrt, és hozzanak ide helyette egy tisztes iparost, aki nem kekeckedik ennyit. Amikor ezt megtudtam, nagyon rosszulesett, és másnap oda is mentem hozzá, és mondtam, hallom, problémája van velem, én csak arra kérem, hogy ezt nekem is mondja el máskor, hátha tudjuk tisztázni egymás közt… Rám nézett, láttam, majd’ szétveti a méreg, aztán szépen lecsillapodott, és csak annyit mondott: „igazad van Lajos, köszönöm, hogy szóltál…” A továbbiakban nem volt semmi probléma közöttünk. Esténként a szállóban mindig levetítettem a stáb számára az aznap felvett anyagot. Másnap láttam, hogy ott van Connery is, persze golffelszerelésben. Végignézte, fejbiccentéssel jelezte, hogy rendben van, aztán elsietett a pályára.

???

Amióta bemutatták Amerikában a Sorstalanságot, rendre megkeresnek – személyesen vagy telefonon – a legnagyobb női sztárok, olyanok, mint Kim Basinger, Julia Roberts, vagy Sophie Marceau, és szinte már tolakodóan érdeklődnek, hogy ki is volt az az ellenállhatatlanul férfias, sármos, varázsos ember, aki ugyan ott utazott a vagonban a többiekkel, mégis csak rá lehetett odafigyelni. Kérdezik, hogy az életben is olyan jóképű, olyan okos, olyan elragadó-e, mint a filmvásznon? És persze rögtön hozzáfűzik, hogy nagyon szeretnék megnyerni a következő filmjükben partnerként. Én pedig eldicsekszem, hogy ez a pompás fickó évtizedek óta a barátom, ezért is vállalta el a szerepet, és csodálatos élmény volt egy ilyen korszakos művésszel együtt forgatni. A nevét diszkrécióból nem árulhatom el, de annyit bizalmasan megsúghatok, hogy a cikk végén elolvashatják!

(Mivel Koltai Lajos hatalmas munkássága során lényegesen több csillaggal dolgozhatott együtt, mint amennyi néhány újságoldalon elfér, az emlékezést a januári első számunkban folytatjuk. Találkozhatunk még Jodie Fosterrel, Robert Duvall-lal, Holly Hunterrel, Monica Beluccival, Vanessa Redgrave-vel és Meryl Streeppel!)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése