Vámos Miklós: A Jánoskák mi vagyunk

Az Utazások Erotikában (Ki a franc az a Goethe?) egy új regény, amelynek címe kapcsán elsőként talán sokan másra asszociálnak. Ahogy a szerző mondja, annak az egyszerű alapötletnek a bűvöletében írta meg a könyvet, hogy elmesélhető-e egy ember – egy férfiember – élettörténete úgy, ha csupán a szerelmi históriáit és a nőügyeit taglaljuk. Sorsunk talán legfontosabb vonatkozása az, hogy kikhez fűz(ött) minket szerelem vagy erotikus vonzalom, vegyünk egyszer szemügyre regényhőst ilyen alapon.

A művelt olvasónak a cím hallatán földerenghet Johann Wolfgang Goethe kolléga közismert opusának címe: Utazás Itáliában. Ez sem a véletlen műve. Hősünk, Jánoska, azaz dr. Mester János, Goethe életének és munkásságának elszánt kutatója. Minthogy a költőfejedelem szerelmi ügyeivel is foglalkozik, tudja, Goethének legalább (esetleg: több mint) száz nője volt. Őneki, Mester Jánoskának, mindössze tízet engedélyezett a szerző. Három feleség, hét egyéb. Róluk szól a regény.

Az írót, Vámos Miklóst új könyve mellett többek között nőkről, szerelemről, romantikáról és a végzetről faggattuk.

Névjegy • Név: Vámos Miklós • Születetési idő: 1950. január 29. • Foglalkozása: író-dramaturg • Tanulmányok: 1975-ben diplomázott az ELTE jogi karán • Családi állapot: nős, felesége Esze Dóra író. Három gyermeke van: Anna (30 éves), Henrik és Péter (4 évesek) • Legismertebb regényei: A New York–Budapest metró, Anya csak egy van, Zenga zének, Apák könyve, Sánta kutya, Márkez meg én • Legutóbb megjelent könyve: Utazások Erotikában (Ki a franc az a Goethe?) 1992-ig az Objektív Filmstúdió dramaturgjaként dolgozott, 1995-ig az Ab Ovo Kiadó igazgatója, majd az International Buda Stage művészeti vezetője volt. 1988–1990 között az USA-ban élt, tanított több egyetem film- és színművészeti karán. 1995 óta televíziós műsorvezetőként is dolgozik, sikeres sorozata volt a Lehetetlen, a Rögtön és a 2 ember, jelenleg a Duna Televízóban irodalmárokkal beszélget.

– Bódis Kriszta író azt mondta, hogy az Utazások Erotikában (Ki a franc az a Goethe?) egy férfiregény. Mit gondol erről? Egyáltalán van-e olyan, hogy női vagy férfiregény?

– Belekérdezett a közepébe. Mindenki véleményét tiszteletben tartva úgy érzem, az igazi regényírónak nincs neme, szakmai alapkövetelmény – legalábbis az olyasfajta realistáknál, mint amilyen én vagyok –, hogy bárkit meg kell tudni írni, férfit, nőt, gyereket, öregasszonyt, kutyát, kardfogú tigrist. Szerintem a regényeknek sincs nemük. Kriszta csak arra célzott, hogy a regényem fülszövegének állítása – „férfiszemmel a nők” – nem egészen pontos. Mert itt legalább annyira ábrázolódik férfiszemmel egy férfi is, dr. Mester János Goethe-kutató, a főszereplő. Én meg úgy hiszem, a könyvben Jánoska életének tíz nője (három feleség, hét egyéb) az igazi főszereplő, tehát tíz kontra egy. Jánoska voltaképpen negatív hős, akit azért – mint az olvasóktól hallom – a regény fele táján mégis megszeretnek, az esendősége miatt. Sok nőolvasó mondta a dedikálásokon, hogy eleinte haragudtak rá, aztán meg úgy érezték, de hiszen Jánoska én vagyok. Ez engem elgondolkodtat.

– Ki a kedvenc nőírója, és miért ő?

– Kedvenc nőíróim vannak, a külföldiek közül főként Margaret Atwood, Virginia Woolf, a hazai mezőnyből a nemrég elhunyt Szabó Magda, és Esze Dóra, aki mellesleg a feleségem, de meggyőződésem, hogy ettől még lehetek tárgyilagos. Ő most valahonnan valahová tart az írásművészetében, és nagy összegű fogadásom volna rá, hogy ha egyszer odaér, lesz csodálkozás.

– Mi az első gondolat, amely az erotika szóról az eszébe jut?

– Nézni valakinek a szemébe hosszan, akit szeretünk.

– Sok beszélgetős műsort vezetett már, ha egyet lehet csak kiemelni, akkor kit választana, ki volt a legkedvesebb női riportalanya?

– Ez igazságtalanság volna. Mindenkibe kissé beleszeretek, akivel leülök ilyen helyzetben, férfiba, nőbe, fiatalba, öregbe. Sok-sok szép emlék. Aztán persze jön a következő beszélgetés… Érti.

– Mit gondol a szerelemről? Van szerelem első látásra, vagy az csak vonzalom még?

– Hiszek a szerelemben, annak mindenféle formájában, és nem tudom, hol végződik a vonzalom, s hol kezdődik a szerelem. De azt tudom, hogy tudat alatti erők is működnek, meg morális gátlások is. Ennek folytán az ember csak akkor lehet szerelmes, ha épp nyitott erre (magyarán: amikor megengedi magának). Enyhe rossz érzéssel válaszolok, nem hinném, hogy a téma szakértője volnék.

– Romantikus típus? Mi volt a legromantikusabb tette, amelyet egy hölgyért elkövetett?

– Nehéz ezt megítélni. Az a legromantikusabb, amit az adott hölgy annak ítél, nem igaz? De azért elmondom, mire tippelek. Talán kinevet a válaszért. Két eset jut eszembe, a nem távoli múltból. Egyszer vezettem ezerháromszáz kilométert, hogy valakit (meg még két valakit) lássak, és elvihessem valahová, aminek folytán aztán megint levezettem azt az ezerháromszáz kilométert. Másszor panaszkodott valaki, hogy konditerembe kellene járnia, de nehezen veszi rá magát, mire azonnal fölajánlottam, hogy odasofírozom, nem egyszer, hanem mindig, vettem több hónapos bérletet mindkettőnknek, s ha már ott vagyok, én is futógépezem, emelgetem a súlyokat. Romantikus ez? Fene tudja. Én annak érzem – remélem, nem hat hivalkodásnak, hogy elmondtam.

– Hány meghatározó nő volt az életében?

– Talán négy-öt, de anyám is szerepel a listán.

– Seneca azt mondta, hogy vezetik a végzetek a sorsába belenyugvót, az akarót, míg a tiltakozót vonszolják, de ugyanoda jut el végül mindkettő, csak az utóbbi jól összetöri magát az úton. Mi erről a véleménye?

– A filozófusok képesek ilyesfajta kategóriákba tuszkolni a való életet, én nem, nem is szeretném. Megjegyzem, szerintem mindenki összetöri magát minden úton.

– Gyorsan dönt, vagy töprengős típus? Visszanézve az érzelmei vezették inkább, vagy az eszére hallgatott?

– Nagyon lassan döntök, általában nem is nevezhető döntésnek. Mintha inkább kivárnám, hogy a döntést hozza meg helyettem a sors. De ha mégis döntök végül, azt olyan szilárdan megalapozottnak érzem, mint amilyen az Empire State Building. Müller Péter (senior) szerint a Vízöntők már csak ilyenek.

– Mi az, ami a leginkább megfogja egy nőben?

– A tekintete, s abban is a mélység ígérete.

– Hogy látja, milyenek a mai lányok, asszonyok? Mi az, amit hiányol belőlük?

– Nem venném a bátorságot, hogy kritizáljam őket, s nem is hiányolok semmit. Azt érzékelem, hogy egyre férfiasabbak, és az a sejtésem, hogy ez nem jó út.

– Létezik az ön szótárában a fogalom, hogy kegyes hazugság?

– Létezik, de igyekszem leszokni róla.

– Mit tart a legjobb, illetve a legrosszabb tulajdonságának?

– Az mindenkinél egy és ugyanaz. Én nagyon sértődékeny vagyok. De ez, gondolom, az átlagosnál magasabb fokú érzékenységből fakad, amely viszont a munkaeszközöm.

– Húsz évvel fiatalabb a második felesége, aki ikerfiúkat szült önnek, a nagylánya pedig 30 éves. Mennyire élte meg másként az apaságot akkor, és hogy éli meg most?

– A lányom kisgyerekkorában is otthon voltam, tehát bejárós munkahely nélkül, így sokat lehettem vele. De most gyakorlatilag az íráson kívül szinte minden más munkatevékenységről lemondtam. Az is tény, hogy bölcsebb vagyok valamennyivel. A kisfiúk négyévesek. Egyszerre lehetek a nagyapjuk (az voltaképp úgysincs nekik) és az apjuk.

– Ön szerint mi a legnagyobb baj a párkapcsolatokkal, illetve általában is az emberi kapcsolatokkal?

– Két komoly veszély miatt olyan sok a gond manapság a párkapcsolatokkal. Az egyiket már említettem. A nők férfiasodnak, a férfiak nőiesednek. A másik: a 20. században túl nagy lett a nyíltság az erotika, a szerelem és a szex terén. Nincs olyan kiskamasz, aki még ne látott volna szeretkezést, legalább filmen, és pontosan tudják a petting technikai részleteit. Ettől éppen az vész el, ami életünk eme területének a legszebb része volna: a titok. Míg egy férfi hazatér a munkahelyéről (autón vagy tömegközlekedve), legalább tíz félmeztelen nőt lát plakáton, újságban, reklámon, és első ránézésre ezek mind jobb testűek, mint a feleségük vagy az élettársuk. Persze csak első ránézésre, hála a Photoshopnak, a világításnak, a beállításnak, a profi fotósnak stb. És persze csak a megszólalásig szépek. Immár a nők is láthatnak jó néhány férfit kisgatyában. Ennek folytán könnyű úgy érezni odahaza, hogy nekünk több jár, mint amit kapunk. Nem tudom, ebből a csapdahelyzetből mi a kiút. De boldog volnék, ha akadnának olyan modellek, akik megtagadnák, hogy autókat és más tárgyakat reklámozzanak hiányos öltözetben. Elvégre nem őket akarják a multi- és a „nacionali” cégek eladni, hanem az autót, a mosógépet, a csirkehúst, igaz? Amíg azonban a nők (és persze a férfiak) mindenre hajlamosak, pláne, ha megfizetik őket, a helyzet aligha változik.