Sztárok

A sztárok már készülnek a Grammy-gálára!

Az elmaradt Golden Globe-gála miatt a mûvészek aggódnak az év legrangosabb zenei díjkiosztójáért is. Beyoncé és a Foo Fighters mindenképpen fel akar lépni az 50. Grammy-gálán.

Beyoncé és a Foo Fighters együttes – mindketten jelöltjei is a díjnak – azt követően jelezte fellépési szándékát, hogy a filmvilág második legrangosabb díjkiosztóját már meghiúsította a forgatókönyvírók tavaly november 5-e óta tartó sztrájkja. Azóta nem alhatnak nyugodtan az Oscar- és a Grammy-gála szervezői sem.
Az énekesnő nevében apja és menedzsere, Matthew Knowles közölte: az a szándékuk, hogy Beyoncé fellépjen a félszázadik Grammy-gálán. Az énekesnő az év felvétele kategória egyik jelöltje a legrangosabb zenei díjkiosztón. John Silva, a Foo Fighters menedzsere is „egészen biztosra” ígérte az amerikai rockcsapat szereplését.








Beyoncé


Foo Fighterst öt díjra jelölték: Beyoncéhoz hasonlóan elnyerheti az év felvétele Grammyjét, ezenkívül a bandáé lehet az év albuma, az év rockalbuma, az év rockdala, valamint a legjobb hard rock produkcióért járó díj is. Silva kijelentette: reméli, hogy a forgatókönyvírók sztrájkja megállapodással ér véget. Mindettől függetlenül azonban hangsúlyozta: nem lehet kétséges, hogy az együttes ott lesz a zeneipar legfontosabb rendezvényén.








Foo Fighters

Igazi gálát ígért Neil Portnow, a Hangrögzítő Művészetek és Tudományok Akadémiájának (NARAS) elnöke is. Mint mondta, az akadémia nem akarja sajtóértekezlettel vagy más módon helyettesíteni az élő műsort. Az 50. Grammy-díjkiosztóra Kanye West rapper kapta a legtöbb jelölést, szám szerint nyolcat, őt Amy Winehouse, a hajszínét a közelmúltban szőkére változtató brit énekesnő követi. (MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top