D. Tóth Kriszta: Kicsi is, nagy is

22-es lába van, 14 kiló és 91 centi. A haja sűrűsödik, és már egyáltalán nem mindegy, hogy mit vesz föl reggelente. Egy hete csak a „Dora” feliratú cipőben hajlandó bölcsődébe menni, mert azon rózsaszín csillámok vannak. Nagyon giccses, de neki az tetszik, és ha öltözködésről van szó, nem ismer pardont. Reggelente ül a bilin, és közben képregényt nézeget. Tudja, hogy a madarak tojást tojnak, a majmok fán élnek, a halak meg vízben. És beszél. Be nem áll a szája. Komolyan néz, ha valamit magyarázok neki, közben szinte hallom, ahogy kattognak a fejében a fogaskerekek. Próbálja fölfogni a világot. Érti, hogy két nyelvet használunk, hogy a papája angolul, a mamája pedig magyarul beszél. És nem zavarja, hogy minden jelenségre, dologra, érzésre neki két szót kell megtanulnia. Áll a fürdőkádban narancssárga gumikacsájával a kezében. Az apjára mutat, és azt mondja: „Daddy, orange.” Aztán rám néz, és azt: „Mama, narancs.” Könnyek szöknek a szemembe. Mikor lett belőled ilyen okos nagylány, Lolám?

Furcsa helyzet, amikor az ember azon gondolkodik, hogy mi törtét az ő kopasz, pocakos kisbabájával. Hogy hova lettek az illatos első hónapok, sőt az első évek? Az ember éldegél a családjával, aztán amikor a mókuskerék lassít egy picit, körülnéz, és nem ismeri föl a világot, meg a benne élőket. Valahogy így érzem magam mostanában én is. Pedig az apósom jó előre figyelmeztetett minket. Egyszer, amikor Brüsszelben jártak, és mi a kialvatlanságtól nem láttunk, azt mondta: „Jól jegyezzetek meg mindent. Éljétek át a pillanatot, és ne kívánjátok, hogy gyorsabban teljen az idő. Mert nagyon gyorsan vége lesz. Észre sem veszitek, és érettségizik.” Allan bölcs ember. Lola mára 26 hónapos nagylány.

Mintha csak tegnapelőtt lett volna, hogy beszoktattam a bölcsődébe, ma meg már ő istápolja az új kínai kislányt, a legfrissebb csoporttársat. Szegény copfos, Lolától tanulja a magyart. Egyik délután egy játéktelefonnal a kezében rohangált, amikor a lányomért mentem, és beszélt a kagylóba kínaiul hevesen. Amikor megkérdeztem tőle, hogy a mamáját hívja-e, azt mondta: „jó.” Elképedésemet látva Panni néni azonnal reagált: „Sokat játszanak együtt Lolával.” Hát ezért mondja ő is „igen” helyett azt, hogy „jó.” Mint Lolánk, ha jól bevacsorázott. „Finom volt a vacsora, drágám?” „Jó.” „Kényelmes az új cipő?” „Jó.” És így tovább. Bizony, a bölcsődében ma már Lola az egyik legnagyobb gyerek. Mindenki által dédelgetett, szeretgetett legkisebből az egyik legfejlettebb, legnagyobb baba lett. Olyan, akire rámutatnak a gondozó nénik, és azt mondják: „Látod, Lola milyen ügyesen csinálja?”







Kivéve a bilizést, mert azzal azért még mindig le vagyunk maradva. Néhány hete kettesben repültek haza az apjával Angliából. Minden ment, mint a karikacsapás, hiszen mindketten gyakorlott utazók. A gépen Lola összebarátkozott egy bizonyos Francescával, akiről csak annyit tudok, hogy négyéves és áldott jó szíve van, mert a lányomnak adta a gyorséttermi gyerekmenüből származó lendkerekes macskáját. Ami egy olasz kislánytól különösen megtisztelő. A nagy játék közepette aztán egyszer csak ránézett az apjára, és azt mondta: „Kakim, bilibe.” Ennyit már Alex is ért magyarul, elindultak tehát a vécé felé. Igen ám, de a vécé az nem bili, a repülőgépen található félelmetes alumíniumvécé meg különösképpen nem az. Így hát Lola kifejezte nemtetszését. Olyan hangosan, hogy az útitársak fogadásokat kötöttek, vajon mit csinálhat vele az apja. És az ordítás még nem minden. A gyerek egyszer csak bepánikolt a bezártságtól. Addig rúgkapált és rángatózott, amíg a pelenka végül csak megtelt, de levenni már nem engedte. A London-Budapest járat két óra húsz perce következésképpen vagy tizenkét órának tűnt, mindkettejük számára. Amikor Lola itthon a karjaimba omlott, már tépte is le magáról a pelenkát, és mondta, mutatta, mi történt. Közben simogatott és babrálta a fülemet, el nem engedett maga mellől egy pillanatra sem. Ekkor eszembe jutott az az önálló nagylány, aki a mini pénztárgép körül tett-vett, és elmosolyodtam. Hát mégis kicsi vagy még, Lolám. Az én kicsi lányom.

Ezen a héten – többek között – az alábbi témákról olvashattok a Nők Lapjában: • Oroszlán Szonja Mintha csak a kisöccséről mesélne, amikor szóba kerül Christopher, a zsemleszínű labrador. Vadas Zsuzsát egy napra vendégül látta Szonja és Christopher • A heti szerkesztő, Szekeres P. Mónika ajánlásával: A kutya is ember Örömujjongásban tör ki, amikor csak meglát; elvisz mindennap sétálni; szeretetet, felelősséget hoz az életünkbe Történetek, tanulságok kutyákról, gazdáktól a jövő heti Nők Lapjában. Oroszlán Szonja mellett Raksányi Gellért, Kulka János, Polgár Judit és sok-sok kutyatulajdonos mesél arról, mit köszönhet négylábú társának. Emellett bemutatunk derekasan dolgozó ebeket, ellátogatunk a kutyakozmetikába, és felidézzük sztárkutyusok emlékét is. Sőt! Ezúttal az érintett is szót kap: kollégáink kutyái „nyilatkoznak” gazdijukról! • Izing Klára kutyahoroszkópja A csillagok nemcsak a gazdikra hatnak, négylábú kedvenceikre is • Gabriellából Gábor – egy átoperálás drámai története „Az első menstruáció őrjítő volt, hiszen úgy éreztem, fiú létemre nem történhet meg velem olyasmi, mint a lányokkal Éppen elég baj volt nekem, hogy a nemi szervem nem olyan, mint a fiúké.” • Michelle Pfeiffer Szép sikeres, gazdag, mégis olykor kicsit szomorkás a hangulata. Vajon miért? • Mit tehetek én a természet megóvásáért? Megújuló zöld rovatunkban együtt keressük a válaszokat • Továbbá: Nosztalgia: Kolozsváry gyűjtemény; Útitárs: Csesztve; Egészség: szőrallergia, és persze Divat, Konyha, Mese, Horoszkóp és még sok minden más… Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!

Még több az e heti Nők Lapjából:  • Oroszlán Szonja és Christopher » • Áldás és átok a szépség »  • Már nem vagyok lány, de még nem vagyok fiú » • Galuska, csipetke és a többiek » • 10 kérdés és válasz az állatszőr-allergiáról » • Izing Klára kutyahoroszkópja »