nlc.hu
Sztárok
Kylie a szerencse lánya

Kylie a szerencse lánya

Úgy kezdte, mint a legtöbb popénekesnő, aztán az ausztrál popipart amerikai magaslatokba emelte. Annyiszor váltott stílust, és annyi díjat nyert, mint többi hazai zenésztársa együttvéve. Harcolt a rák ellen is, és most újra virágkorát éli.

Kislányos bájjal énekelte egyik első számában, hogy mennyire szeretne boldog lenni. Azóta eltelt húsz év, és már a negyvenedik születésnapjára készül. Legutóbbi albuma az X címet kapta, ami talán utalás a negyedik ikszre. Bár ehhez túl hiú a díva, az X valójában a jubileumra utal, mivel ez a tizedik nagylemeze, és az első a felépülése óta. Annyira titokban tartotta a megjelenést, hogy még húgának Dannii-nek sem mutatta meg az anyagot. Rettegett a kiszivárogtatástól, az internetes letöltésektől. Testvérével mindketten tagadják, hogy rosszban lennének, de az énekesnő bizalmatlansága érthetetlen húgával szemben, és talán az sem véletlen, hogy csak betegsége után lépett fel először Danniivel egy színpadon. És ahogy az a díváknál szokás, akadnak még sztárallűrök a tarsolyában. Készített saját parfümöt, és már ruhakollekciója is viseli a nevét. Két éve pedig, követve Madonnát a trón felé, mesekönyvet jelentetett meg.

Az első nagy ugrás

A kislányos stílustól a multifunkcionális szexidol szerepéig rögös utat járt be. Jason Donovan még illett az image-be – egy forgatáson ismerkedtek meg. A Szomszédok című ausztrál sorozat meghozta a hírnevet Kylie-nak, és Jasonnel nem csak a szerepük szerint, a kamerák előtt játszották el, hogy szerelmesek.
Az első repedést a tökéletes képen az INXS rockegyüttes egykori frontembere, Michael Hutchence jelentette. Kylie a kilencvenes évek elején kezdett randizgatni a zűrös életű zenésszel, akinek segítségével máris megszületett a dögös vadóclány. A kapcsolat mindössze két évig tartott, de Kylie ezalatt végleg eldöntötte, a zenélésnek fog élni.
„A színpad az egyetlen hely, ahol igazán elememben érzem magam, rengeteg energiát tudok adni, amit azonnal visszakapok a közönségtől” – nyilatkozta pár éve.

Napfény és csillogás

A kilencvenes években leginkább élvezte a sikert. Bejárta a világot, szinte mindenütt koncertezett. A Beckham-mániához hasonlóan Japánban Minogue-mániát robbantott ki, Európa után az Egyesült Államokba is be tudott törni. Stylistok és fotósok hadával dolgoztatott ki új színpadképet és egyre dögösebb, kihívóbb külsőt. Stílusváltások során esett át, így nem csoda, hogy Madonnával egy toplistán emlegetik.Ebben az időszakban szerelmi élete is rapszodikusan alakult. Ahogy elmondta: „Imádok randizgatni, és sosem vagyok egyedül. Mindig rengeteg a dolgom, számos tervem van, ezért nem ülhetek ölbe tett kézzel, és nem várhatom a nagy Ő betoppanását. Hiszem, hogy a tökéletes férfi úton van felém.”
1995-ben a színész, Pauly Shore töltötte be ezt a szerepet, később James Gooding modell rajongott Kylie-ért. Az énekesnő sosem volt kegyes a férfiszívekhez, de Jamesszel különösen elbánt. A brit Music Awards díj átadóján 2003-ban az egész világ szeme láttára flörtölt Justin Timberlake-kel. Gooding még ekkor is bízott párja hűségében. De a színpadi szerelem Justin és Kylie között éttermekben és közös kocsikázásokban is folytatódott. James bánatában a kábítószerhez nyúlt, és majd egy évig tartott, míg átvészelte a popdíva okozta sebeket. Bár Minogue-ot elbűvölte Timberlake kisfiús bája, némileg macsóbb férfi felé vette az irányt. „A karizmatikus, kreatív férfiakat kedvelem, akik mellett nem lehet unatkozni, akik képesek irányítani az életüket.”

A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában! Keresd az újságárusoknál!
www.maximanet.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top