Hernádi Judit: Szeretem, ha meglepnek!

Alföldi Róbert Nyugalom című filmjében erősen pikáns jelenetekben láthatjuk a művésznőt, s mint elmondta, egyetlen pillanatig sem gondolkodott azon, hogy elvállalja-e a többek számára talán kényesnek tűnő szerepet.

Vannak színészek, női színészek, és színésznők. Ez utóbbi kategóriába egyre kevesebben sorolhatók. Az a művész, akiből minden szerepben, minden megnyilvánulásban árad a nőiesség, valahogy egyre nagyobb hiánycikk. Hernádi Judit ilyen.

Késik a beszélgetésről, de telefonál, hogy tartsak ki, megpróbál kikeveredni a belvárosi dugóból. Sietve érkezik, rendel egy kávét, elmajszol mellé valamit, és ragyog. Bámulom, ahogy beszél, és közben az jut eszembe: mennyire egyben van ez a nő! Mindenről van véleménye, de nem csapong, és nem érezteti, hogy ő „a nemzet dívája”. A Nyugalom premierjének délutánján beszélgettünk Hernádi Judittal.

– Milyen figurát játszik a Nyugalomban?

– Nem nagy szerep, de egy nagyon jelentős jelenetben szerepelek. Nem szeretnék előre elárulni semmit, mert azzal megölném a csattanót.

– Emlékszem az Utazás az éjszakába című előadásra, melyben Alföldi Róbert édesanyját játszotta. Ő akkoriban kezdte bontogatni a szárnyait. Látszott már rajta, hogy mennyire sokszínű művészember?

– Tény, hogy akkor szerettük meg egymást, de utána sokáig nem dolgoztunk együtt. Évekkel később már rendezett is színpadon. Azt láttam rajta, hogy sokféle gondolata van, és hitt abban, hogy meg tudja valósítani a vágyait. Festett is már korán, a színigazgatás pedig már csak a tető erre a házra, amit felépített. Nagyon jól rendezett, jó érzés volt vele forgatni.

– Megkönnyítette a munkát, hogy közel állnak egymáshoz?

– Pontosan tudtuk, hogy mit várhatunk egymástól, megvolt a kölcsönös bizalom, és ez hihetetlenül jó. Szeretek idegenekkel is dolgozni, megvan bennem a kíváncsiság, de ezek nagyon kényes jelenetek voltak. Félszavakból is értettem, hogy mit akar. Nem bíráltam felül, nem tettem fel kérdéseket. Amit kért tőlem, azt csináltam.

– Felmerült önben egyáltalán, hogy visszaadja a szerepet?

– Eredetileg egy egymondatos szerepem lett volna csak. Később jött szóba ez a kényesebb karakter. Barátnőm, Peremartoni Krisztina, aki most Amerikában él, azt mondta, hogy kint a színészek nagy része visszaadta volna ezt a szerepet, kivéve azt a szűk réteget, akik pontosan tudják, hogy ez miről szól. Amíg összetéveszti egy színésznő saját magát, és a saját vágyait a szerepeivel, addig előfordulhat, hogy nem vállal el egy ilyen feladatot. Azt hiszem, Alföldi nem tudna tőlem olyat kérni, amire nemet mondanék színésznőként.

– A Madách Színházban nemrég volt a Jövőre, veled, ugyanitt második részének bemutatója. Abban is egy régi kedves ismerőssel, Gálvölgyi Jánossal szerepel. A közönség imádja önöket…

– Egy kétszemélyes darabot végigjátszani nyolcszáz ember előtt, azért nehéz dolog. Minél nagyobb a közönség, annál pontosabban kell fogalmazni. Imádok pici térben is játszani, de az más. Sokan hiszik, hogy az a nehezebb, de nem. Ott másképp kell játszani. Őszintén, de ezt vegyük alapkérdésnek egy színésznél. Ez egy összjáték, nagyon szeretem csinálni.

– Mennyire fontos az ön életében a barátság?

– Olyannyira, hogy nem sok barátom van. Sok az ismerős, de ha azt az egyet vagy kettőt elveszíteném, akkor rájönnék, hogy nincs barátom.

– Előfordult már, hogy egy régi barátságban érte valami meglepetés?

– Volt már olyan. Negatív meglepetés is érhet, de ha igazán mély egy barátság, abba beleférhetnek olyan dolgok, amik talán egy szerelmi viszonyba sem. Az egész embert fogadjuk el, -jó esetben- a hibáival együtt. Egy szerelemben az ember gyakran idealizál, olyan tulajdonságokat is képzel a párjáról, amik nincsenek, és nagyon fáj, ha ez a kép összeomlik.

– De ezekből is lehet tanulni…

– Tanulni azt lehet. Tanulni mindenből lehet.

– Rajong az asztrológiáért, ha jól tudom, saját kezűleg is készít horoszkópokat…

– Régen készítettem saját kezűleg, ma már számítógéppel csinálom. Imádom, szórakoztat. Hagyom, hogy a dolgok úgy legyenek, ahogy vannak, nem is lehet ezeket nagyon befolyásolni, de engem az asztrológia boldoggá tesz. Úgy látom, hogy rend van a világban.

– Rend? Hogy értve? A csillagokban?

– Globálisan. Ez az egyetlen dolog, amiben rend van a világon. Bár, a rendetlenség egyfajta rend, amiben bízni lehet.

– Szereti előre tudni a jövőt?

– Igen, de azt is szeretem, ha meglepnek. Hú, azt nagyon szeretem! De szeretek dolgokat befejezni, tudni, hogy valami rendben van.

– A befejezett dolgok pedig felkerülnek a polcra?

– Hol a polc? Van polc? Belül, persze. Amíg van polc, addig nincs baj. Picit másképpen látom ezeket a dolgokat, mint mások. Ha valami be van fejezve, az már megvan. Addig idegesítő, amíg nincs kész.

– Újabban egyre többet hallani a lányáról is, aki szintén színpadon áll, egy rock zenekar énekesnőjeként. Segíti ezen az úton?

– Néha fellép egy együttessel. Ő a frontasszony. Isteni hangja van, nem bánnám, ha énekelne, de ez nehéz kérdés. A keze is nagyon ügyes, alkalmazott grafikusnak tanul. Szerintem, színésznő nem lesz.

– Talán jobb is így mindkettőjüknek…

– Ez biztos.

– Újabb lemezre számíthatnak a rajongói mostanában?

– Ez most egy másik ipar. Megértem, hogy az emberek nem adnak ezreket egy lemezért, inkább letöltik az internetről, csak így nem lehet tudni, hogy mennyire szeretik a munkánkat. A letöltéseknek nincs nyomuk, nem látni, hogy melyik lemez sikeres igazán. Megélni végképp nem lehetne belőle. Nekem van más is, de annak, aki ebből él, annak nyilván nagyobb kérdés, és látom, hogy ezt meg kellene oldani valahogy.

– Azért remélem, hogy hallhatjuk még énekelni…

– A Mikroszkópon lesz egy estem, abban majd énekelek is. Be kell látni, hogy a kabaré nem női műfaj. Büszke vagyok, hogy azt gondolják, én konyítok hozzá.

– Színházi, vagy újabb filmes tervek?

– Mindig vannak tervek, de erről akkor tudok beszélni, ha már kézzel foghatóvá válik. Nem kell még attól tartani, hogy utoljára lépek a deszkákra…

– A Heti Hetesben is láthatjuk még, ugye?

– Abban biztosan. Hogy ez milyen hosszú ideje fut már?! Hihetetlen. Tökmindegy, hogy a kabarét melyik nemzet találta ki, de hogy nekünk, magyaroknak jól áll, az biztos.

Fotók: RTL KLUB/Bársony Bence és Madách Színház